Fantasztikusan ír. Én nem tudom, hogy bírja így keverni-kavarni, csűrni-csavarni a szavakat, mondatokat, de félelmetes a pasas. Olvasom, és mondatonként csodálkozom, meg irigykedem egyfolytában, neki miért megy olyan jól, olyan könnyedén, olyan egyszerűen, annyira csípőből, erőlködés nélkül... Semmi bonyolult kifejezés, elburjánzó jelzők, semmi fakszni vagy túlzás, csak úgy ír. Bár végülis "írni csak írás közben lehet"- ő mondja ezt. Ebben a könyvében ír a főpénztárosmeberről, az öregemberről, a tanáremberről, a nyugat-keleti emberről, a fáradságfotózó emberről, a fölnevelt emberről, az úriemberről, az apavert emberről, a vándorfás emberről, a hírlapíró emberről, a rendes emberről, az ugyanemberről, az emberről, a megmaradt emberről, az édes emberről, meg a kellemetlenről, a bakterházasról, az újrakezdőről...
Írja például Karel Capek-ről: "Aki újságba ír, az feszt tanul. Ezt még akkor is jó, ha az ember azért mindig hülye marad. Mert csak belepiszkál, kóstol, kotorászik a dolgokba, elmélyülni nincsen ideje; másnap már egészen más ügyekbe kell piszkálnia, kóstolnia, kotorásznia.
De legalább változatos az élete."
Aztán a másik kedvenc a nyugat-keleti emberről, Daniel Barenboim (Buenos Airesben született orosz zsidósarj világpolgár, argentin-izraeli-palszetin! állampolgár) karmester és zongoraművészről.
" A történet roppant szerteágazó és nagyon tanulságos. És persze mégiscsak végtelenül egyszerű. Arról van szó, hogy az ember mindenek előtt ember. És csak azután arab, zsidó, keresztény, német vagy francia. aki a sorrendet összekeveri, az elveszett ember. Abból az ember elveszett."
Hát ilyen és ehhez hasonló mondatokkal van tele, majd még biztosan idézek, mert jó sok kedvencem van belőle. Ceruzával kell olvasni ezt a könyvet is.
Névsorolvasó. Bächer Iván.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése