2008. április 28., hétfő

Cím nélkül


Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak-e ide róla valamit, de hát annyira az eszemben jár, hogy milyen sokat köszönhetek neki, életem első főnöke, hogy mennyit sztorizott, nevetett, kiabált, okított, és, hogy majd' fél évig együtt dekkoltunk a világ legkisebb irodájában,röhögtünk, veszekedtünk, egyszer jól rá is vágtam mérgemben az ajtót, de aztán jött utánam nevetve, megbocsájtva...

... most meg "a földi létből kereket old"...

2008. április 25., péntek

Szívassuk egymást, gyerekek!


Óváros tér, délelőtt tíz óra. Sajtótájékotató a városházán, előtte a szokásos balhé a parkolás helyzetében nem annyira problémamentes város különösen frekventált helyszínén. Mivel rohanásban voltam, azonnal beparkoltam a tévés kolléga céges kocsija előtti szabályos parkolóhelyre (nem úttest, félig járda vagy ilyesmi). Futás közben perszen nem elfelejtkezve a parkolócetliről sem... Hiába azonban minden igyekezet, ugyanis cirka fél óra elteltével várt a tízezeres büntetés. Mint kiderült, már nem a Veszpark-os, hanem a közterület fenntartós oldalon álltam, (ahová csak engedéllyel lehet behajtani) figyelmetlenül.

A történetet csak azért akartam néhány mondatban illusztrálni, mert a probléma szerintem öszetettebb, mint az első látásra tűnik.Oké, persze, a tábla jelezte, meg minden, tényleg hibáztam... Nem is ez ezzel az egésszel a gond, mégcsak nem is a (amúgy szerencsés) végkifejlet a lényeg. Ez nemcsak egy szimpla parkolási ügy. Hanem elvi kérdés. Hogy a parkolócetli váltáshoz képest 5 perccel későbbi időpontban már ott díszelgett a cédula a kocsim szélvédőjén. Hogy hiába látták az őrök a szándékot (lásd a megváltott parkolójegy!!), nem számít. Nincs méltányosság. Nincs elfutás. Nincs indok, kifogás. Öt perc. Nem megvárni, hogy esetleg csak befutottam valahova, bent felejtettem valamit, pisilni kellett a gyereknek stb... Öt perc. Nem tíz, senem negyed óra. Nem figyelmeztetés, vagy kétezer forint, hanem mindjárt tíz. Nem elég, hogy a kiábrándító gazdasági, a még kiábrándítóbb politikai, közéleti helyzet (vagyis nem is tudom igazán, melyik kiábránbdítóbb, de értitek, mire gondolok...)szóval, nem elég minden ezek okozta frusztáció, szorongás, rossz érzés, még a kis mikrokörnyezetünkben is szívassuk egymást bátran! Vesszen ki az a maradék humánum is mindenkiből, már akiben egyáltalán még maradt (bár az tuti, nem megy el parkolóőrnek). Szóval, hogy meg sem próbáljunk legalább mi,emberek, kicsit is emberséggel bánni egymással, összekacsintani, észrevenni, értékelni a szándékot. Nem azt akarom mondani, hogy mentesítsen a bírság alól, de, hogy legalább ne legyen az embernek olyan érzése a saját városában, hogy utaznak rá. Üldözik. Kilesik, és öt perc alatt lecsapnak rá. A szomorú az egészben, hogy valahogy biztos vagyok, hogy minden ilyen szívatás után még önelégült mosollyal egy örömtáncot is lejtenek...


Az egyik hetilapban mondta Joseph Dakkas, egy bejrúti klub tulajdonosa: "Háború van. Háború van keleten, háború van nyugaton, Háború fent északon és háború lent délen. De mi éneklünk, mi táncolunk, mi hódolunk a gyönyörű nőknek. Mi emberek vagyunk."

Nah, szóval, valami ilyesmire gondoltam...

2008. április 22., kedd

Konyhában


Szeretek főzni. Alkotás, kreativitás.Sőt, szerintem kiválóan megmutatkozik az ember egyénisége is a konyhában. Az, hogy betűről-betűre követi a szakácskönyv utasításait, vagy épp az ellenkezője. Kiindul valamiből, aztán valami egészen más lesz belőle. Hogy mennyire bátor. Mennyire bevállalós. Kísérletező. Kíváncsi. Ínyenc.Akár vakmerő. Vagy éppen földhözragadt. Én az az improvizálós fajta vagyok. Egy kicsit ez, egy kicsit meg az... persze kereteken belül. Hogy a harmónia megmaradon. Nem bírva a szigorúan meghatározott kötöttségeket,utasításokat, kötelezőségeket, muszájokat.Tisztára, mint az életben.Csak lazán, bátran, kíváncsian,optimistán...

Egyébként is azt gondolom, nagyon fontos személyiségjegy, ki, hogyan tud enni. Mit eszik. Tud-e egyáltalán enni. Habzsol, rohan, egészben nyeli a falatokat, ragaszkodik a megszokott ételeihez, vagy éppen kíváncsian belekóstol mindenbe,élvezi az ízeket, egyesével minden falatot,a színeket, az illatokat, a pillanatot, a bort hozzá. Meg a desszertet. Anélkül ugyanis nem teljes a kép. Nincs vége, befejezés.
Szóval, az evés szerintem igencsak fontos kérdés.

2008. április 20., vasárnap

Szertartások

Kávé az Eszterrel mindig ugyanabból a starbucksos bögréből. Reggel negyven perces ébredezés,lődörgés, hajmosás, joghurt, zene. Ebéd előtt a kollégákkal a mindennapi évődés: "ki jön, mikor megyünk, mivel megyünk, éhes vagyok, kész vagytok már?" Ha a csajokkal együtt, akkor a dalaink, Alicia Keys, Pressertől a Nagy találkozás, a Vetkőzés, a Megint hétfő és az elmaradhatatlan Tina Turner-David Bowie duett, a Tonight. Hétfő,kosáredzés. Füred, Karolina és a latte macchiato. Almádi, hegytető, a boldogsághely,a jó öreg Cher, teljesen felcsavart hangerő, közben szinte belelóg a lábunk a Balatonba... Mindig ugyanúgy. Mint valami szertartás. Biztonságot ad. Ritmust.Támpontot a napoknak. Az életnek. Kell. Jó. A róka is megmondta:

"...Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. ..."


És még egy dal. Nagyon jó.Dórinak szeretettel :-)))

Zagar: Wings of love

2008. április 18., péntek

Élni tudni kell...


A kissé gyomorpróbáló délelőtt (kólateszt szpd-vel, eredmény a holnapi sajtótermékben) után egészen jól alakult a nap hátralevő része. Végre egy kis idő. Odafigyelés. Pihengetés. Ráérős csevej. Hátradőlés. Gyönyörűség. Balaton, Tihany. Kellemes étterem közvetlenül a víznél, fini kávé, isteni desszert, egy gondolatnyi rosé, jó társaság, kis séta a parton. Színek, ízek, illatok, nevetés, viharfelhők, amelyeken átsüt a nap.

Aztán később, este Füred, Karolina, a brittektől röpke időre hazatért baráttal. Édes kísértés teában, és a nap megkoronázása: hideg vaníliafagylalt forró málnaöntettel. A költészet maga. Jelzők, kizárólag szuperlatívuszban. Kísérőnek beszélgetés, sztrorik, mosoly, tervek... Szép kis nap. Muszáj az ilyen pillanatokat kihasználni, megélni, és egyáltalán, időt szakítani rájuk. Különben mi értelme lenne ennek az egésznek. Élni tudni kell...

2008. április 16., szerda

love at first sight


Az a klasszikus. Meglátni és megszeretni. Csak egy pillanat műve volt. Vagány, stílusos, szexi, sportos, de azért elegáns; feltűnő, de nem kirívó... Szóval épp őt kerestem. Bármi áron. És ez most szó szerint. Mert nagyon drága volt. De ki mondta, hogy a szerelmet olcsón adják... Hiába próbáltam meg a józan eszemre hallgatni,semmi... Kerestem, kutattam valami mást, de nem sok sikerrel. Mert mindenütt csak őt láttam. Hozzá hasonlítottam. Méregettem, mérlegeltem, próbáltam ellene érveket gyűjtögetni. Hiába. Nem sikerült. Csakis és kizárólag őt akartam. Nem tágítottam. Tudtam, hogy nekem KELL. Igen, így, ahogy mondom. Nem "akarom, szeretném, majd meglátjuk" meg ilyesmi. Tudtam, hogy el vagyok veszeve, és KELL.Hiába, a szerelem az szerelem.Ott nincsenek ész érvek, csakis a forró szív.A szerelem olyan ritkán jön, azt nem hagyhatjuk csak ott, azért, mert esteleg tudtunk valami aprócska kis érvet felhozni ellene, csak azért, mert a józan eszünkre akarunk hallgatni, mint máskor mindig... Fenébe az ész érvekkel, legyen már végre az, amit igazán, ösztönből akar az ember!! Mert pontosan tudjuk,hogy a szerelem az mégiscsak szerelem, nincs mit tenni, ha jön, akkor visz is mindent,mégha a tárgya egy gyönyörű, vagány, stílusos, szexi, sportos, de azért elegáns; feltűnő, de nem kirívó bronz színű tommy hilfiger tornacipő is :-)))))


Jah, és egy dal azoknak, akik esetleg ma este a Jam- ben lesznek :-)))

2008. április 14., hétfő

Másnap reggel


Rájöttünk, hogy ezeknek az estéknek a legjobb része a másnap reggel. De mivel azon bizonyos este nélkül nem lett volna azon bizonyos reggel, ezért mégiscsak nézzük inkább először az estét. Szóval: szombat este, Budapest, Jam pub. Szokásos társaság, Reni, Dóri, Timi, később BB is csatlakozott(Ilda igazoltan hiányzott, Eszter meg megint jóóól ráérzett...:-))). Igazándiból egyikünk sem volt túl motivált, már ami a bulizást illeti, de hát előre jól leszögeztük mindannyian: akármennyire is kezdenénk punnyadni, és venne erőt rajtunk az érzés, hogy "inkább mégis maradjunk itthon, és borozgassunk", ez abszolút, teljes mértékben nem következhet be. Ergó, a Dórinál történt poharazgatás, dilemmázás, "jó,demitvegyekfel?" után mégiscsak taxiba pattantunk, és irány a Jam. Pedig tudtuk, hogy ez most tényleg nem az az este. Nem voltunk bulira hangolva. Nehezen toleráltunk mindent: a műanyag világot a műanyag emberekkel,csillivilli csajokkal, pasikkal, Hajdú Péterrel, legújabb divattal, izzadság szagú levegővel, kötelező szombat esti party-feelinggel együtt. Ahhoz nem ittunk eleget. Vagy egyébként is túlkorosak vagyunk. Vagy nem tudom. Lényeg, hogy azért a tisztesség kedvéért legalább megpróbáltuk. Kicsit táncikáltunk, lenyomtunk egy bacardi kólát, és meg sem próbáltunk jó képet vágni ehhez az egészhez, és emlegettük, hogy "...a Patriótában legalább...". Aztán kábé másfél óra után feladtuk, és irány a Széna téri Nagymama palacsintázója. (Köszönhetően BB-nek, aki minden rendes kajáldát ismer minden rendes városban). És itt végre jó volt. Palacsintát ettünk (isteniiiii fini), vizet ittunk, és beszélgettünk. Érveltünk, vitáztunk, meghallgattuk a másikat, röhögtünk, értetlenkedtünk, meg csak úgy élveztük, hogy akkor és ott megoszthatjuk egymással azt a pillanatot.

Aztán újra taxi, öt óra tájt alvás... és jött a reggel. Olyan igazi, mint már rég. Reggeli együtt. A hajszárítás közben bedobott joghurthoz szokott gyomornak frissen sült baguette,paradicsom, sajt, vaj, forró tea, hideg tej (made by Dóri :-) ). Pizsama, álmos szemek, kócos haj, jó társaság,lassan ébredező mondatok,ráérős falatozgatás, minden pillanat és íz tökéletes megélése. Aztán egy latte macchiato a McCafeba, szintén együtt. Éppen ezek a kulcsszavak az egészben. Együtt. Megosztani.

A barátságról amúgy órákig lehetne írni, beszélni. Sokan írtak erről sokmindent. Nekem most ez a Pam Brown gondolat tetszik.

" A barát egy zsák naranccsal, egy épp neked való krimivel és egy nagy csokor virággal állít be, amikor influenzás vagy. Azután beteszi a virágot egy vázába, készít neked egy forró italt, elmosogat helyetted - majd elmegy."

2008. április 11., péntek

ROBOGOK, avagy egy római vakáció helyett...


Két napig robogtam. Tiszára, mint Audrey Hepburn. Csak nem Rómában, és a fiatal, sármos Gregory Peck sem csatlakozott hozzám. :-(( Mindezektől eltekintve tök jó érzés volt. Olyan szabad. Testközelben az elemekkel. Az illatokkal. A tavasszal. A széllel. A napsütéssel. Volt idő nézelődni. Figyelni. Látni egy más perspektívából. Nem sietni. Naná, hisz bejáratós volt az Aprilia, úgyhogy 50-55 kilométernél többet nem ment. De nem is baj. Elég volt, motoron nagyon is. Robogtam vele a városban, át a Viadukton, aztán meg Csopakra, lefelé a Nosztorin. Visszafelé Paloznak meg Lovas, a hegyoldalban a szőlőtőkék mögött elő- előbukkant a víz, imádom azt az utat... Pláne ilyenkor,tavasszal, amikor minden tele van illatokkal, színekkel... Aztán jött a vár,némi kis pózolás GéGé kamerájának a Zsuzskával meg az ő robogójval együtt, ez volt a fárasztóbb része a dolognak, de hát nem is mondta senki, hogy címlaplánynak lenni könnyű... Azért nekem bejött ez a robogó életérzés :-)

2008. április 9., szerda

A szépség nem minden :-)))

Hatalmasat futottunk az imént BB-vel, úgyhogy totálisan, teljes mértékben, "hundertprocentlih" ki vagyok purcanva. Igazából meg voltam győződve, hogy ki akar nyírni, ráadásul galád módon, ugyanis ahelyett, hogy lelőne, vagy valami ilyesmi,humánusabb megoldást választana, szisztematikusan kínoz. Vagy az intervallum edzésével, vagy mint az imént, amikor legalább ötször meg akartam halni, de nem engedte, és csak húzott magával.:-))Persze, az egész csak álfelháborodás, mert csodálatos volt a tavaszi esti levegő illata, és a futás is nagyon jól esett.Úgyhogy köszi-köszi :-)) Mellesleg néhányszor azért eszembe jutott az a mondat, amit még valamikor megboldogult tini koromban véstem fel a beépített szekrényem ajtajára: "soha, soha ne add fel". Hát, most pedig volt egy pont. De nem mertem. :-)

Amúgy igazából csak ezt a videót akartam nektek megmutatni. Szerintem zseniális. Oltári sokat röhögtünk rajta. Igeeeen, a szépség tényleg nem minden :-))

Beauty is nothing without brains

Mondatok

.... ez a néhány mondat egy filmből nagyon tetszik nekem...

"-Az idén jobb a tavasz.
-Maga szerint volt tavasz?
-Csak jól oda kell figyelni..."


....és ez az, amit el szoktunk felejteni. Mármint figyelni.Észrevenni. Nem elmenni mellette...

2008. április 6., vasárnap

Fronton


Hát itt vagyok, ismét... Nem túl hosszú blogos pályafutásom alatt még nem fordult elő, hogy ennyi napot kihagytam volna a világhálós dokumentálásból, de kemény harcot vívtam az első sorban a munka frontján. Finoman szólva is el voltam havazódva az utóbbi napokban, úgyhogy így, vasárnap este tíz óra tájt már egészen valami zombi-állapothoz közelítve ülök (egyelőre még ülök!) a gép előtt.És cseppet sem vigasztal a tudat, hogy "igaz, hogy ma nagyon későn végeztem, de legalább holnap jó korán kezdek". No, de mindegy, végülis nem panaszkodom (pláne, hogy önként és dalolva vállaltam a plusz melót), hála a Kamera Hungáriának, igazán érdekes napokon vagyok túl. Nem akarom részletezni, aki akarja, majd elolvassa az újságban, csak egy-két, számomra fontos momentumot szeretnék megőrizni írásban is magamnak, meg az utókornak. Az egyik: jó volt, hogy a rendezvény itt volt, a régi veszprémi tévétalálkozók és majdnem két évtizednyi kihanyás után ismét (ráadásul ugyannabban a Dimitrov-VMK-ban, mint anno)... Kis pezsgés, szakmaiság, viták, dilemmák, fontos kérdések, a nézőknek cirkusz és kenyér. (konkrétan az RTL Klub ingyen hamburgerje...) És hát itt volt Havas Henrik. Tudom, ellentmondásos figura, flegma, nagyképű, bunkó,irritáló meg minden, de hát azért valljuk be,valamit tud. Vagy legalábbis tudott. És nem hagy hidegen senkit. Volt szerencsém egy interjú erejéig elbeszélgetni vele, aminek nagyon örültem. Nemcsak azért, mert egyáltalán szóba állt velem, mi több, normális és kedves (!!) volt, hanem mert NEKEM, saját magamnak bizonyítottam. Azért egy ilyen figurával (pontosan a kicsit fentebb említett okok miatt) beszélgetni nem éppen napi rutin feladat. Izgultam, féltem (talán eddigi munkám során legjobban, tartottam a palitól, de készültem, és tudtam, hogy ebből neki nem igazán szabadna, hogy lejöjjön bármi is. Kihívás volt, adrenalin, félelemmel vegyített szorongás és oltári drukk, meg a tudat, hogy saját magam fejlődése érdekében tartozom magamnak az ilyen "mély vízekkel", nagy falatokkal. A túlélés, szinten tartás, motiváció, önértékelés miatt... És persze megérte. Nemcsak túléltem, hanem megcsináltam. És ez jó.

S végül csak még egy gondolat, ami motoszkált a fejemben, ami mellett nem akarok szó nélkül elmenni, legalább itt, a saját blogomban... Az pedig az, hogy vajon a saját kollégáim közül miért csak keveseket láthattam az elmúlt három napban? Vajon jó-e ez így, hogy itt van egy nagy szakmai konferencia, nem mellesleg hiteles szereplőkkel, Baló Györggyel, Krizsó Szilviával, Bánó Andrással, igen, a Havassal, Bárdos Andrással, érdekes, aktuális szakmai témákkal, vitákkal, bezsélgetésekkel a média, az újságíró felelősségéről, az új technika okozta kihívásokról,a nézőkről, az olvasókról, a tényfeltárásról,riporterségről satöbbi, satöbbi... és nem érzi mindenki saját maga miatt fontosnak, hogy ott legyen? Akkor hogyan akarunk jót csinálni, haladni a korral, szembenézni az új kihívásokkal... (és még rengeteg fontos kérdéssel folytathatnám a sort)?! Szóval, azt gondolom, sokminden máson túl ez (is) itten a baj.

2008. április 1., kedd

Kész átverés show


Két ember közt legrövidebb út egy mosoly- kiválóan bebizonyosodott ez ma is, az átverés, tréfa, bolondozás nemzetközi világnapján. Hiába a fokozott belpolitikai helyzet, koalíciószakadás, egymás anyázása meg minden, április elseje lévén sokaknak ennek ellenére (vagy épp ezért!!) a bolondozáson járt az esze (szerencsére!) Én magam is kiváló kis átverés áldozata lettem (kösziiiii, Robi :-)) ), meg a napilap olvasók is, no, meg én sem maradhattam adós némi kis tréfával. Ennek Timi itta meg a levét, mivel Eszter (aki maga is az én megtéfálásomon törte a fejét- épp ebből kifolyólag)hamar átlátott a szitán. Leírva cseppet sem lenne vicces a halálosan komolyan előadott sztori, úgyhogy ettől megkímélek mindenkit. Számomra a nap tanulsága sokkal inkább az: ha még van erőnk tréfálkozni és ki tudjuk jóízűen nevetni saját magunkat, akkor nagy probléma azért nincsen :-)))

P.S.: Bónuszként két jó mondatot, illetve mondást a mosolyról még mellékelek nektek. Szerintem nagyon jók :-)
Íme:

"A mosoly nem fizeti be a lakbért, de megspórolja a pszichoterápia költségeit.”
"A mosolyod olyan görbület, amely mindent egyenesbe hoz!”

Kis kávétan: Melange vagy cafe latte...


... megtudtuk ma végre az igazi különbséget a kettő között. Azt hittük ugyan, hogy eddig is tudtuk, de mint oly sokminden,természetesen eme ismeretünk is szorult némi pontosításra.
Szóval, városból kimenekülvén, (hogy a napsugarakat és a napi koffein adagot a legmegfelelőbb "háttérben" tudjuk begyűjteni)Füredre húztuk el a csíkot BB meg én. Hol máshol költhettük volna el napi betevő kávénkat, mint a kedvenc Katerina-Karolinánkban :-)), és a balatoni panorámás csúcskávézóba érkezve ismét megállapítottuk: oltári nagy mázlink van, hogy nem kérnek vízumot a Füredre érkezőknek. No, de kicsit eltértem a lényegtől: mint kiderült,BB-t múltkor kioktatta a pincér, hogy helytelenül szeretne melange-t rendelni, mert igazit Magyarországon nem kaphat, ugyanis: NINCS. Szóval, amit a kávélapokon e néven hirdetnek,legfeljebb csak illúziója az igazinak... (még egy átcseszés...). Most első dolgunk volt pontosítani, hogy akkor most mit is fogyasztunk. A kedves tulajdonos-felszolgáló tehát kiokított minket: a melange az bécsi pörkölésű kávéból van, ez a pörkölés középbarna, és arabika kávé az alapja. Az ebből készített kávé a bécsi fekete, melynek létezik kisebb és nagyobb változata is. Ez a kávé már nem áttetsző, színéből eltűnik a vöröses árnyalat. Az ital ízében a savanykásság mellett megjelenik a pörkölésből fakadó enyhe kesernyés árnyalat. Nálunk a francia pörkölést alkalmazzák, ez sötétbarna, amit a kávébabok felszíne okoz. Ez a pörköltségi szint már megengedi, hogy a keverékhez robuszta fajtát adjanak. Itt jelennek meg először erőteljesen a pörkölés eredményezte ízek, már nem csupán a kávéfajták eredeti ízeit érezhetjük dominánsnak. A teljesség kedvéért a saját magán továbbképzésem eredményeként kiderítettem azt is, hogy létezik még világosbarna hamburgi, meg mélybarna olasz pörkölés. Lényeg a lényeg: jegyezzétek meg, melange néven igazából cafe latte-t isztok mézzel.

Amúgy a Karolina szerintem a vendéglátás (meg a nyugalom, a pihenés, a "happy place", a boldogság...) maga, úgyhogy aki még nem tesztelte le, az tegye meg. (Télen, meg hűvösebb időben is nyugodtan el lehet ücsörögni itt, van gázmelegítő, meg puha takaró is a csodás kilátáshoz. Itt jegyzem meg, továbbra sem értem, hogy ugyanezt mondjuk Veszprémben miért is nem lehet megvalósítani...) Nagyon tetszik az itallap nyitó gondolata is, mely szerint : "...egy pillanatnyi nyugalom- a mindig friss kávé, zamatos tea, házi sütemények, színes koktélok vagy remekbe szabott borok mellett. Aki szereti a szépet, élvezi a jót és él a lehetőségeivel,az érti, hogy miért tart ott, ahol van,és miért jön el hozzánk".
Hát, asszem ehhez nincs is mit hozzátenni.