2010. december 31., péntek

2010

Utolsó nap, legalábbis 2010-ben, és kibontottam végre a tavaly ugyanilyenkor magamnak írt borítékot is. Amelyben leírtam, hogy hol szeretnék állni az életben most.
Érdekes volt olvasni, bár meglepve nem voltam, hisz mégiscsak én írtam magamnak azt a levelet, és ha nem is pontosan, de nagy vonalakban mégiscsak emlékeztem, mit szeretnék, illetve mit szerettem volna egy évvel korábban.
Nos, a fontosabb dolgokban megvalósult, amit akartam, és ez szuper, másik fontos, ám inkább materiális dologban nem, úgyhogy ezen még melóznom kell. Végülis, kell valami feladat jövőre is.

Amúgy ez egy jó kis év volt. Bizonyos szempont(ok)ból piszkosul nehéz év, de azért jó. Mert ezek a nehézségek a velejárói annak, hogy az ember élete a helyes irányba menjen. Megbánni nem szoktam semmit, hiszen a lényeg szerintem az, hogy a kevésbé jól sikerült dolgokban is találjuk meg azt, amiből tanulhatunk. Utólag siránkozni már megtörtént dolgokon semmi értelme sincs.
Szóval, egy lelkileg megterhelő és egyben felemelő év után tudom, hogy egy igazán jó év következik, benne sok-sok fontos változással, kihívással.
És biztos az is, hogy lesznek benne nehézségek, de nem baj, mert a jó dolgokat nem adják ingyen, és az élet nem habostorta, meg még tudnék felsorakoztatni ilyen frankó bölcsességeket, de inkább megkímélek tőle mindenkit :-))

Lényeg, hogy pontosan azzal az emberrel vagyok, akivel lennem kell és akivel lenni akarok, innentől kezdve pedig nagy gond nem lehet :-))

2010. december 27., hétfő

karácsony II.

ez a karácsony szuper volt. olyan igazi. soha rosszabbat.

2010. december 24., péntek

2010. december 22., szerda

Szájkosár (avagy sajtószemle- amíg még lehet)

"Aki ezentúl illetlenül, mondhatnánk bírálóan számol be a kétharmados (többséggel bíró) Fidesz politikájáról, azt pénzbírság vagy annál is rosszabb dolog fenyegeti. Az Európai Parlamentben joggal fogalmazódnak meg kételyek arról, vajon egy ilyen módon kormányzott országnak helye van-e egyáltalán az EU-ban, nemhogy a következő hat hónapban ő diktáljon ott."
(Frankfurter Rundschau)

"Orbán januárban át akarja venni az EU soros elnökségét - és a 2010-es esztendőt durva valótlansággal fejezte be. Európában sehol másutt nem ennyire sajtóellenesek a törvények, mint Magyarországon... Orbán úr Magyarországa többé nem szabad ország a média számára"
(Handelsblatt)

"Az európai elnökség félévének előestéjén igen a szájkosár törvényre. Az újságok Magyarországon a kormány alá vetve. Tiltakozás Budapesten, zavarban az EU"
(Corriere della Sera)

"Rendszerünk alapja a közvélemény, legfontosabb feladatunk ennek a jognak a megőrzése. Ha rajtam múlna a döntés, hogy jobb-e egy kormány informatív sajtó nélkül, mint sajtó kormány nélkül, nem haboznék a második mellett szavazni".
(Thomas Jefferson, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik szerzője)

"Orbán Viktor a szabadságért küzdő demokratikus ellenzék aktivistája volt. Ma kormányfőként elnyomja ezt a szabadságot egy olyan törvénnyel, amely szájkosarat tesz a független sajtóra. "
(Gazeta Wyborcza)

"Angela Merkel német kancellár szerdán óvta Magyarországot attól, hogy a sajtóval kapcsolatban megsértse a jogállamiság elveit. Német EP-képviselők szerint meg kéne vizsgálni, hogy Magyarország érdemes-e az EU soros elnökségére."
(MTI)

"Az Európai Bizottság szóvivője szerint vizsgálják, hogy a magyar médiatörvény összhangban van-e az uniós joggal. "
(MTI)

Hát, itt tartunk...

2010. december 5., vasárnap

33

szülinap, megint,
szuper, bensőséges, meghitt, odafigyelős, szeretgetős,
olyan "nagyon-nagyon-nagyon"....
és az a "csak, hogy tudd: számolva van veled."
nekemnagyonjó.