2010. január 28., csütörtök

2010. január 25., hétfő

Január 25.

az utóbbi egy hétben ez már a harmadik nap, amit különféle baromira bonyolult számítgatások alapján az év legundorítóbbjának titulálnak tudósok. A másik kettővel (január 21 és talán 23?) nem igazán volt bajom,
de
ez a mai,
ez tényleg gusztustalan volt.
Hétfő és jéghideg, fénytelen, tele negatív hullámokkal,
asszem én már tényleg szerzek egy lézerkardot, hogy ezeket messziről elkergessem,
és
biztos azért is látom olyan sötétnek ezt a napot,
mert
a meghitt,vigyorgós,finomságos hétvégémhez hirtelen akkora kontrasztot képez, mint a Szaharának a Himalája.


Úgyhogy iszom is egy pohár isteni forralt bort :-)

és itt van nektek is egy kis mosoly :-))

2010. január 21., csütörtök

Jár vagy nem jár?


Itt van ez a Farkas Péter ügy,amely kissé bolygatja a kedélyeket. Én is gondolkodtam rajta, meg persze diskuráltunk is róla többször BB-vel. Nincs teljes egyetértés (nem baj), talán azért is, mert ugye nem igazán objektív az ügyben. (nem baj). És jók az érvei is. (remélem, majd elmondja itt is)

Szóval, mint az ismeretes: 1992. Barcelona birkózó olimpiai bajnoka, Farkas Péter jogerősen el van ítélve marihuána termesztés miatt. A szökése, bujkálása, megtalálása jelen esetben mindegy, ugyanis a vita tárgyát a Lex Farkas adja, azaz az a törvény (az olimpiai bajnokok havi járadékával kapcsolatos), amelyet gyakorlatilag egyetlen esetre alkottak.
E szerint "„A járadékra jogosult érdemtelen a járadékra, és a járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha a járadékra jogosultat a bíróság jogerős ítéletével szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta, amíg a külön törvényben meghatározott bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában szerepel"

A törvény különbözőképpen szakncionálja a "bűnösségi fokokat", de ha Farkas konkrét példáját vesszük, és az első fokú ötéves büntetést, akkor a szabályozás szerint összesen 21 évig nem juthat a pénzhez, amikor az letelik, akkor lesz újra érdemes az életjáradékra.
Az ügy nem csak Farkast érinti, Kósz Zoltán, Majoros ittas vezetés miatt érintett, de még vannak néhányan, akik vétkezni merészeltek, és a csekély vétségek esetén is legalább három évig nem kapnak járadékot. (azon felül, hogy persze megkapták a bíróság által kiszabott büntetést is)

És akkor a kérdések: vajon minden elismerésünk és tiszteletünk mellett köztörvényes bűnözőnek fizessünk-e az adófizetők pénzéből? (itt jegyzem meg BB gondolatát: Hunvald György, a VII. kerületi polgármester az előzetes letartóztatása alatt is frankón kapta a fizetését. Egy sportoló mögött pedig legalább valós teljesítmány áll) Vajon kell-e, szabad-e összemosni a két dolgot: azaz az olimpiai bajnoki címet elvenni nem lehet, a bűnéért pedig megkapta a méltó büntetését. Vajon nem túl szigorúan akar-e a törvény gyakorlatilag egy ember miatt túlságosan példát statuálni: Kósz Zoltán ittas vezetése miatt került a bűnügyi nyilvántartó rendszerbe, kérdezem én: vajon ki nem követett el még ilyen, vagy más, apróbb vétséget? Azért, mert valaki olimpiai bajnok, azért soha nem hibázik? De, de persze, és vállalja is a felelősséget- de kell ezt duplán szankcionálni, és ilyen súlyosan?

Én nem gondolom, hogy a drogdílerséget nem kellene büntetni, akár az olimpiai járadék részleges megvonásával is, de szerintem sokkal jobban el kellene különíteni a nagyobb kaliberű bűncselekményeket, meg a gyorshajtás szintű, totálisan mindennapi és emberi vétségeket.

Nem tudom, nem könnyű kérdések ezek, pláne, hogy azért mégiscsak bálványok dőlnek le, és az erkölcsi hatása is nagyobb, hisz teljesítményüknek köszönhetően mégiscsak félistenként tisztelt emberekről van szó.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

2010. január 18., hétfő

Monday night football


a kanapén heverve amerikai focit nézni az nagyon jó.

2010. január 13., szerda

Sztrájk



Kezd baromira elegem lenni ebből a BKV-MÁV, mikor, milyen sztrájból, még akkor is, ha momentán engem nem érint.
VAGYIS MÉGIS
mert az én pénzem is folyik ki azon a k..a nagy csövön,amelyik a fent említett két cégbe pumpálódik, csak milyen kár, hogy semmi haszna, mert gyakorlatilag működésképtelenek. Gondolom, nem kell bizonygatnom, mindenki utazott már vonattal Magyarországon, aki meg nem, hát csak adjon hálát neki.

Én is munkavállaló vagyok. Én is tudom, hogy vannak, KELLENEK, hogy legyenek jogaink, de azért az mégiscsak túlzás, hogy egyesek részesedést kérnek a cég eladott vagyonából (annak ellenére, hogy milliárdos veszteszégeket termel kábé létezése óta), és én meg miért nem kapok részesedést belőle, mikor az én adóforintjaim is odavándorolnak a céghez.

Irritáló az is, hogy munkabeszüntetnek napokig (akár hetekig), mert nincs fizetésemelés, meg évvégi prémium, meg mittudomén még mi nem, persze, csupa jó dolog, amit a kollektív szerződés garantál.

Persze, lehet, hogy csak jósokmindenkivel együtt irigykedem, mert nemhogy fizetésemelés nincs, hanem csökkenés van,folyamatosan(de legalább munka is) miközben a kaja, a kocsi, a lakás, a fűtés, a villany, a közlekedés, meg az egész élet sokkal, de sokkal drágább, és mindenki kompenzációt akar, a bank, az eon, a vízművek meg a többi, én meg csak állok ott a sor végén, és engem, na engem kurvára nem kompenzál senki.

A békávés meg mávos emberkéknek meg üzenem, hogy üdv a való világban.

Thomas


Jelentős, vagyis inkább JELENTŐS hendikeppel indul az ember, ha leáll egy ötévessel Thomasos memóriakártyával játszani.
Pláne, ha az életében nem látott egyetlen Thomas epizódot sem, és neki a mozdony az mozdony, pedig igenis nagy különbségek vannak a piros alapon kék, a kék alapon piros, a zöld-sárga, a sárga-zöld, a lila-piros és a pirosaslila mozdonyok között kéremszépen....

De legalább a kinevetavégén?-t én nyertem VOLNA, ha a célegyenesben a "már unalmas" indokkal a játékban UTOLSÓ helyen álló anyuka nem fújta volna le a menetet.

2010. január 2., szombat

2010. január 1., péntek

2010

(avagy egy bejegyzés, csak a rend kedvéért :-))

Ez egy jó év lesz. Mert azt akarom.
És mert majd megteszem a tőlem telhetőt, hogy igazam is legyen.
:-)