If

Rudyard Kipling: If

If you can keep your head when all about you
Are losing theirs and blaming it on you;
If you can trust yourself when all men doubt you,
But make allowance for their doubting too;
If you can wait and not be tired by waiting,
Or, being lied about, don't deal in lies,
Or, being hated, don't give way to hating,
And yet don't look too good, nor talk too wise;

If you can dream - and not make dreams your master;
If you can think - and not make thoughts your aim;
If you can meet with triumph and disaster
And treat those two imposters just the same;
If you can bear to hear the truth you've spoken
Twisted by knaves to make a trap for fools,
Or watch the things you gave your life to broken,
And stoop and build 'em up with wornout tools;

If you can make one heap of all your winnings
And risk it on one turn of pitch-and-toss,
And lose, and start again at your beginnings
And never breath a word about your loss;
If you can force your heart and nerve and sinew
To serve your turn long after they are gone,
And so hold on when there is nothing in you
Except the Will which says to them: "Hold on";

If you can talk with crowds and keep your virtue,
Or walk with kings - nor lose the common touch;
If neither foes nor loving friends can hurt you;
If all men count with you, but none too much;
If you can fill the unforgiving minute
With sixty seconds' worth of distance run -
Yours is the Earth and everything that's in it,
And - which is more - you'll be a Man my son!

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Álmodik

arról a régi házról, abban a szűk kis utcácskában, olyan villa-féleség, amelyik kissé olyan ütött-kopott, de nem baj, ez nem zavarja, mert múltja van, és mesélnek benne a kövek, és elképzeli, amint ráérősen festi azt a zöld zsalugátert, utána meg pihen kicsit a kertben, a buja, szabálytalan, délies "rendben" ültetett leanderek meg olajfák között,ahol szőlő is van, persze, kezében egy pohár borral, miközben az orrába finoman kúszik a bazsalikomos-kakukkfüves-paradicsomos penne illata (igen, egy kis fokhagyma mindenképpen kell bele), mert bizony főzöcskézik is, és olvasgat, meg ír, meg beszélget, és finom kávét is iszik, és a napsugarakat figyeli, meg a felhőket, és táncol, meg énekel, és jól van és boldog, mert itt valahogy mindenki az, és nem érti, miért tudnak ezek a déliek itt valamit jobban, mint mi, dehát éppen azért jött ide, Toszkánába, hogy megértse a titkot, megtudja végre igazándiból, mitől döglik a légy, vagyis inkább mitől olyan nagyon élet ez az élet,

és azt gondolja, hogy egy jó nagy hülye, aki szerint az ábrándozás az élet megrontója, mert ha néha ábrándozni (álmodni?) kell, akkor azt kell,

mert ha már /aki már azt sem, az régen rossz....

Régivicc (de még nincs szaga)

Tévedés

Repül a gólya, csőrében egy öregemberrel.
Megszólal az öreg:- Bazd meg Gólya! Őszintén! Eltévedtünk?!

A mások élete

Bírom, (pontosabban szólva inkább kezd elegem lenni abból...), hogy annyira kurvára okosak bírunk lenni a mások életével kapcsolatban. (igen, esetenként én is-meaculpa)

Hogy mikor, mit, hogyan kellene, kellett volna lépni, mondani, reagálni, tenni, viselkedni, érezni.

Csak azt meg mindig jól elfelejtjük, hogy a mások élete abban különbözik a miénktől, hogy azt objektíven látjuk. A puszta tények alapján. Kristálytiszta logikával. Ész érvekkel. Így aztán baromira könnyű ítélkezni is. Mert hát ha "x+7=9, akkor x=2, neeem?"

Jah, hogy az a másik mindeközben a saját életét nem pusztán észérvekkel éli, hanem az érzelmeivel (ami ugye általában felülír mindent), a megérzéseivel, az ösztöneivel, s néha nem számít semmi és senki?!

Van, hogy elég a jótanácsokból. És ilyenkor nem árt magunkban újra tudatosítani, hogy az életben egyetlen szabály van, hogy: nincs szabály. Hogy minden, és annak az ellenkezője is megtörténhet. Hogy nincs patikamérlegen kimért és matematikai képletekkel meghatározott jó vagy rossz, igaz vagy hamis. Csakis az van, hogy éppen abban a pillanatban nekünk a saját életünkben mi a jó, a helyes. És ez lehet, hogy mások szerint tökhülyeség, hogy "naeztazértmárnem", meg "éneztmárnemcsinálnám/nem így csinálnám aztuti", de ez nem számít. Nem ez számít. Mert nem más, hanem én élem a saját életem. Én döntök úgy, ahogy, akkor, amikor, teszem azt, amit, azzal, akivel, addig, ameddig... A saját útját mindenkinek magának kell megjárni.

És tudom, hogy ez az egész egy kurva hullámvasút. Hogy egyszer nagyon fent, aztán meg nagyon lent, és közben a gyomrunk meg a fejünk is bánja, és néha szédülünk, meg sikítunk, hol örömünkben, hol meg fájdalmunkban, néha göröcsösen kapaszkodunk, máskor meg gátlások nélkül, szabadon szárnyalunk, néha a sírástól, néha meg a nevetéstől könnyezünk, és kanyarok meg szakadékok is jönnek, tök váratlanul, gyorsan, felkészületlenül szippantanak be.

De legalább érezzük, hogy élünk.

Személy szerint inkább a kockázat, amivel vagy nyerek vagy veszítek, mint a biztos középszerűség.

Nem, köszi. A langyos húslevest utálom. És ebben nincs alku.

P.S.: Tökmástéma: most hallottam a tévében ezt a mondatot, tetszett, és leírom ide, hogy fennmaradjon az utókornak, ha már úgyis olyan régi...

"Boldog az, aki felülemelkedik a hétköznapi ügyeken"

/Horatius/

Hullócsillag

Időpont: tegnap este tíz
Helyszín: Füredről hazafelé jövet a kocsimban
Szereplők: a Hétéves meg én

-Niki, figyelj, azt hiszem láttam egy hullócsillagot.
- És, ugye kívántál valamit?
-De mit kell kívánni?
- Hááát, valamit a családdal, magaddal vagy a sulival kapcsolatban. De ne áruld el, mert akkor nem teljesül.
- Jó. Akkor kívánok. ..... De Niki, figyelj, te már láttál hullócsillagot?
-Persze.
-Éééés? Teljesült?
- Háát, még nem igazán...

Szünet

-Szerintem tuti, hogy te valami sporteszközt kívántál.

Hát nem. Marhára nem. De azért a gyerek írtó cuki volt.

Szigliget

Vannak helyek, amelyeket egészen biztosan jókedvében teremtett az isten.
Hát Szigligetet is.

És mivel ennél pontosabban nem tudom leírni a helyet, hát csendben is maradok.

Alterego

"Nézd ezt!"- mondja, aztán az orrom alá dug egy fotót Tibi, a kedvenc fodrászom. Én meg csak bambulok, nézem a képet,hirtelen nem emlékszem, hogy lett volna az a másik szín is a hajamban, arra meg pláne nem, hogy fotó is készült volna róla, és ugyanabban a pillanatban meg aztán kezd egy kicsit fura lenni a dolog... én vagyok ez?
"Durva, nem?!- kérdi megint ő, én meg eszmélek, majd azzal a lendülettel folytatja is: múlt héten fotóztam le Londonban egy bemutatón, teljesen úgy néz ki mint te.

És ez egyáltalán nem vicc. Teszteltem a fotót családtagokon, meg a barátokon, valaki egyből rávágta, hogy én vagyok, anyukám totál kiakadt a hasonlóságon, volt, aki kicsit vacillált, és persze volt olyan is, aki rögtön mondta, hogy nem én vagyok, mert nem olyan az orra (nah, tény, az enyémet nehéz is lenne utánozni...), meg a tekintete.

Persze, persze, alapos megfigyelés után fel lehet fedezni az aprónak tűnő, ám egy arcban mégiscsak meghatározó különbségeket, ám számomra mégis teljesen döbbenet volt. Létezik még egy én, valaki ott járkál Londonban az én fizimiskámmal. És ami a legeslegeslegdurvább, hogy ugyan az én vonásaimmal, de lehetne mondjuk hosszú szőke haja, rövid göndör vagy mittudomén, de NEEEM, mert ugyanolyan a stílusa, a vágás és még a lila szín is a hajában!!! (najó, az enyém most éppen tök kikopott már).

Hát ennyi. Úgy látszik, a genetikai kombinációk száma mégsem végtelen. Vagy szimplán csak apukámnál kéne kérdezősködni, nem tudom...
De érdekes, nagyon, az tuti.

Újságból idézve...

(magamtól)


Bírom ezeket a langyos,
bágyadt, néha
meg viharos nyári estéket,
amikor mindenféle
külön indok nélkül
lehet bort iszogatni,
teraszra kiülni, a
héten harmadszor is
tojásos lecsót vacsorázni,
még egy fesztiválra
elmenni, andalogni,
jazzt hallgatni,
és könnyû nem tudomást
venni arról, hogy
sok a munka, kevés a
pénz, idióta az ország,
válságban a világ, de
nem, ez most nem érdekel
senkit, mert sokkal
fontosabb, hogy tegyünk-
e csípôset a lecsóba,
vagy hogy megbontsuk-
e még azt a
rozét is, és közben
végre rájöttünk arra is,
hogy ne túl-, hanem
megélni akarjuk az
életünket...

Címszavakban

-Elmaradt a várt spinning órám, és ezt most utáltam.
-B-tervnek maradt a kedvenc edzőterem: augusztus 23-ig zárva.
-C-terv lépett életbe, Emotion fitness, amit szintén utáltam, mert nagy, mert személytelen, mert tele van kigyúrt, felfújt fickókkal, akikhez végképp semmi kedvem nem volt.
Ráadásul a szokásos 2 kilométer környékén kiderült: már a futógépet sem bírja a lábam :-(( És ez igazán aggasztó.
-És ezek után meg pláne totál ki vagyok akadva erre a k'a magyar egészségügyre, mert egy hete folyamatosan hívom a térdspecialista dokit mindenféle lehetséges számom, ráadásul nem is a TB-kasszát csapolnám (pedig csapolhatnám, b'sszák meg, mert fizettem már nekik eleget), hanem fizetnék neki a magán rendelőjében, ha el lehetne jutni odáig...hihhhetetlen. Holnap egy utsó próba, aztán ebben a témában is a B-tervem marad.
-De legalább a frappé továbbra is fini a Karolinában, és nagyon jó könyvet olvastam hozzá :-)) (majd elmesélem)
Hát ennyi. Ez egy ideges nap. Ilyen is van.

Ezt megúsztuk :-)

Révfülöp-Balatonboglár, 5,2 km, 2 óra 48 perc :-))
Eszter, Gyuri meg én.
Az első Balaton átúszásom, jól ment, nagy élmény volt,
most meg tökbüszkevagyokmagamra,
és dögfáradt,
és érzem minden izmomat,
egyesével :-)
De azért jóóóóó :-)