Hát itt vagyok, ismét... Nem túl hosszú blogos pályafutásom alatt még nem fordult elő, hogy ennyi napot kihagytam volna a világhálós dokumentálásból, de kemény harcot vívtam az első sorban a munka frontján. Finoman szólva is el voltam havazódva az utóbbi napokban, úgyhogy így, vasárnap este tíz óra tájt már egészen valami zombi-állapothoz közelítve ülök (egyelőre még ülök!) a gép előtt.És cseppet sem vigasztal a tudat, hogy "igaz, hogy ma nagyon későn végeztem, de legalább holnap jó korán kezdek". No, de mindegy, végülis nem panaszkodom (pláne, hogy önként és dalolva vállaltam a plusz melót), hála a Kamera Hungáriának, igazán érdekes napokon vagyok túl. Nem akarom részletezni, aki akarja, majd elolvassa az újságban, csak egy-két, számomra fontos momentumot szeretnék megőrizni írásban is magamnak, meg az utókornak. Az egyik: jó volt, hogy a rendezvény itt volt, a régi veszprémi tévétalálkozók és majdnem két évtizednyi kihanyás után ismét (ráadásul ugyannabban a Dimitrov-VMK-ban, mint anno)... Kis pezsgés, szakmaiság, viták, dilemmák, fontos kérdések, a nézőknek cirkusz és kenyér. (konkrétan az RTL Klub ingyen hamburgerje...) És hát itt volt Havas Henrik. Tudom, ellentmondásos figura, flegma, nagyképű, bunkó,irritáló meg minden, de hát azért valljuk be,valamit tud. Vagy legalábbis tudott. És nem hagy hidegen senkit. Volt szerencsém egy interjú erejéig elbeszélgetni vele, aminek nagyon örültem. Nemcsak azért, mert egyáltalán szóba állt velem, mi több, normális és kedves (!!) volt, hanem mert NEKEM, saját magamnak bizonyítottam. Azért egy ilyen figurával (pontosan a kicsit fentebb említett okok miatt) beszélgetni nem éppen napi rutin feladat. Izgultam, féltem (talán eddigi munkám során legjobban, tartottam a palitól, de készültem, és tudtam, hogy ebből neki nem igazán szabadna, hogy lejöjjön bármi is. Kihívás volt, adrenalin, félelemmel vegyített szorongás és oltári drukk, meg a tudat, hogy saját magam fejlődése érdekében tartozom magamnak az ilyen "mély vízekkel", nagy falatokkal. A túlélés, szinten tartás, motiváció, önértékelés miatt... És persze megérte. Nemcsak túléltem, hanem megcsináltam. És ez jó.
S végül csak még egy gondolat, ami motoszkált a fejemben, ami mellett nem akarok szó nélkül elmenni, legalább itt, a saját blogomban... Az pedig az, hogy vajon a saját kollégáim közül miért csak keveseket láthattam az elmúlt három napban? Vajon jó-e ez így, hogy itt van egy nagy szakmai konferencia, nem mellesleg hiteles szereplőkkel, Baló Györggyel, Krizsó Szilviával, Bánó Andrással, igen, a Havassal, Bárdos Andrással, érdekes, aktuális szakmai témákkal, vitákkal, bezsélgetésekkel a média, az újságíró felelősségéről, az új technika okozta kihívásokról,a nézőkről, az olvasókról, a tényfeltárásról,riporterségről satöbbi, satöbbi... és nem érzi mindenki saját maga miatt fontosnak, hogy ott legyen? Akkor hogyan akarunk jót csinálni, haladni a korral, szembenézni az új kihívásokkal... (és még rengeteg fontos kérdéssel folytathatnám a sort)?! Szóval, azt gondolom, sokminden máson túl ez (is) itten a baj.
