Budapest, Budapest...
.... avagy kutyasz'r a budai vár panorámájával :-))
Valami megmagyarázhatatlan fura érzés fog el minden egyes alkalommal, amikor beérek a városba. Olyan, mint amikor hazaér az ember. Tök mindegy, hogy araszolgatok a dugóban órákig, bunkón tolakodik mindenki, nem számít. Csak a fények, a nyüzsgés, a Ráday utca, a nagyvárosi lét személytelensége, amely éppen emiatt könnyen bátorsággal, jó értelemben vett szemtelenségével párosul, hogy nyugodtan elindulhatsz este fél 12-kor inni (enni, táncolni...) egy bármit, tudsz... Nem feltétlenül gondolom, ha ott élnék, minden nap buliznék, meg kávézókban lógnék, a lényeg: a lehetőség. Ha akarom, nyugodtan nekivághatok akár fél 12-kor az éjszakának egy bármilyen hétköznap, és milliónyi hely közül választhatok, éppen az aktuális kedvem szerint.
Szóval, a csütörtök este Budapesten ért. Végre megnéztem Vinczimet az ő kis "albérlőjével" :-)) Gyönyörűek mindketten, de őszintén szólva némiképp sokkolt a látvány, hogy az én idestova 11 éve (!!!) ismert barátnőm, akinek világ életében töklapos volt a hasa, most domboruló pocakkal mesélt, és hát a téma is változott... Ez az élet rendje, persze, nincs is ezzel semmi baj, de azért engedtessék meg, hogy kicsit megemésszem a tényt, hogy a barátnőm, akivel elfogyasztottunk az utóbbi években kellő hektoliter mennyiségű bort, akivel oltári sokat röhögtünk, vitorláztunk, buliztunk, lelkiztünk, egyszeriben, csak úgy, anyuka lesz. Aminek nagyon örülök, és drukkolok, de egyelőre még emésztek :-))) Mert innentől minden más lesz. Se bor, se buli, persze egy másik ajtót kinyitva viszont ezernyi más csoda... Hiába, öregszünk vagy mi....
Vinczi, Óbuda és a Le Roy után autózás este a rakparton, csodálatos fények, George Michael és a One more try a kocsiban, öröm, mámor, csak úgy iszom a pillanatokat... Aztán Hegyalja út, Eszter, bor, duma, világmegváltás, és fél 12-kor a gondolat, hogy muszáj levezetésnek kicsit kimozdulnunk. Az első lépésben mindjárt az alcímben említett kutyagumi-affér, de kit érdekel, mikor a csizmámról felpillantva szemben a kivilágított budai vár, és úgyis csak röhögni tudok.... A kezdeti séta-lelkesedés jól kitartott a Hegyaljától a Ferencziek terén át egészen a kedvencig... Ráday utca, Time Cafe, megbolgodult fősulis évek kultikus helye.... A Cuba libre már csak hab a tortán, vagy nem is... az apró, színes cukorka a hab tetején :-)
Ilyenkor aztán kicsit el is szégyenlem magam úgy titokban... mert amúgy mégsicsak az egyik legjobb város az otthonom. Negyed óra és máris ott ülhetek a kedvenc füredi kávézóban, kábé egy óra Pest, Bécs meg kettő. Szóval, alapjában nagyon is jó itt, ide köt sokminden és sokmindenki, ismerem az összes kanyart meg kerülőutat, a piacnál a gofrist, jó átmenni aViadukton, itt vagyok otthon. Itt is otthon vagyok. Talán a kettő együtt a jó, így teremtődik meg az egyensúly. A felfedezés, izgalom, ismeretlenség, személytelenség, dugó, nyüzsgés, csomó új inger kontra a kisváros nyugalma, biztonsága, lassú csordogálása. Mikor mire van szükségem. Bevallom, most épp az előbbire. Szóval, én továbbra is imádom Budapestet (is). :-)
És végül mára utolsóként csak még egy fontos dolog: köszi mindenkinek, aki olvas, köszi a bátorító e-maileket, telefonokat, gondolatokat, meg minden :-))
.... avagy kutyasz'r a budai vár panorámájával :-))
Valami megmagyarázhatatlan fura érzés fog el minden egyes alkalommal, amikor beérek a városba. Olyan, mint amikor hazaér az ember. Tök mindegy, hogy araszolgatok a dugóban órákig, bunkón tolakodik mindenki, nem számít. Csak a fények, a nyüzsgés, a Ráday utca, a nagyvárosi lét személytelensége, amely éppen emiatt könnyen bátorsággal, jó értelemben vett szemtelenségével párosul, hogy nyugodtan elindulhatsz este fél 12-kor inni (enni, táncolni...) egy bármit, tudsz... Nem feltétlenül gondolom, ha ott élnék, minden nap buliznék, meg kávézókban lógnék, a lényeg: a lehetőség. Ha akarom, nyugodtan nekivághatok akár fél 12-kor az éjszakának egy bármilyen hétköznap, és milliónyi hely közül választhatok, éppen az aktuális kedvem szerint.
Szóval, a csütörtök este Budapesten ért. Végre megnéztem Vinczimet az ő kis "albérlőjével" :-)) Gyönyörűek mindketten, de őszintén szólva némiképp sokkolt a látvány, hogy az én idestova 11 éve (!!!) ismert barátnőm, akinek világ életében töklapos volt a hasa, most domboruló pocakkal mesélt, és hát a téma is változott... Ez az élet rendje, persze, nincs is ezzel semmi baj, de azért engedtessék meg, hogy kicsit megemésszem a tényt, hogy a barátnőm, akivel elfogyasztottunk az utóbbi években kellő hektoliter mennyiségű bort, akivel oltári sokat röhögtünk, vitorláztunk, buliztunk, lelkiztünk, egyszeriben, csak úgy, anyuka lesz. Aminek nagyon örülök, és drukkolok, de egyelőre még emésztek :-))) Mert innentől minden más lesz. Se bor, se buli, persze egy másik ajtót kinyitva viszont ezernyi más csoda... Hiába, öregszünk vagy mi....
Vinczi, Óbuda és a Le Roy után autózás este a rakparton, csodálatos fények, George Michael és a One more try a kocsiban, öröm, mámor, csak úgy iszom a pillanatokat... Aztán Hegyalja út, Eszter, bor, duma, világmegváltás, és fél 12-kor a gondolat, hogy muszáj levezetésnek kicsit kimozdulnunk. Az első lépésben mindjárt az alcímben említett kutyagumi-affér, de kit érdekel, mikor a csizmámról felpillantva szemben a kivilágított budai vár, és úgyis csak röhögni tudok.... A kezdeti séta-lelkesedés jól kitartott a Hegyaljától a Ferencziek terén át egészen a kedvencig... Ráday utca, Time Cafe, megbolgodult fősulis évek kultikus helye.... A Cuba libre már csak hab a tortán, vagy nem is... az apró, színes cukorka a hab tetején :-)
Ilyenkor aztán kicsit el is szégyenlem magam úgy titokban... mert amúgy mégsicsak az egyik legjobb város az otthonom. Negyed óra és máris ott ülhetek a kedvenc füredi kávézóban, kábé egy óra Pest, Bécs meg kettő. Szóval, alapjában nagyon is jó itt, ide köt sokminden és sokmindenki, ismerem az összes kanyart meg kerülőutat, a piacnál a gofrist, jó átmenni aViadukton, itt vagyok otthon. Itt is otthon vagyok. Talán a kettő együtt a jó, így teremtődik meg az egyensúly. A felfedezés, izgalom, ismeretlenség, személytelenség, dugó, nyüzsgés, csomó új inger kontra a kisváros nyugalma, biztonsága, lassú csordogálása. Mikor mire van szükségem. Bevallom, most épp az előbbire. Szóval, én továbbra is imádom Budapestet (is). :-)
És végül mára utolsóként csak még egy fontos dolog: köszi mindenkinek, aki olvas, köszi a bátorító e-maileket, telefonokat, gondolatokat, meg minden :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése