2008. március 22., szombat

Bojkott





"Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke indokoltnak tartja a nyári olimpiai játékok bojkottját, ha Kína továbbra is elutasít mindenféle párbeszédet a dalai lámával, a tibetiek szellemi vezetőjével. "- így szól egy mai hír, de mint tudjátok, a kérdés napok óta napirenden van. Engem meg őszintén szólva baromira bosszant ez az egész ügy. Tudom én, persze, hogy a sport egyben politika is. De muszáj elvenni az emberektől azon kevés dolgok egyikét, amiben még hinni lehet?! Doppingügyek, csalások meg mindenféle botrányok ellenére próbálom azt hinni, hogy az olimpia igenis egy eszme, felette áll mindennek, annak megvan a maga szentsége(és ami tök mindegy, hány óra időeltolódás van, de két hétre odaszögez a tévé elé, történjék bármi). Mert az emberiség ama elenyésző hányada mindent egy lapra feltéve arra készül hosszú éveken át, hogy életében egyszer (az igazán mázlisták kétszer, háromszor) elcsípje azt a pillanatot, amikor minden együtt áll a sikeréhez, a tudás, az erő, a szerencse, Isten, meg a csillagok állása is... Ami aztán ebből az elenyésző hányadból is csak még kevesebbeknek sikerül.

Szóval, kérdezem én: a tisztelt nemzetközi olimpiai bizottságnak nem volt arról fogalma, amikor Pekingnek adták a rendezés jogát, hogy Kínában kőkemény kommunizmus van, és finoman szólva is akad egy-két rendezetlen dolguk?! Hogy a szándék az nemes, de esetleg van némi kis rizikó a dologban?! Vajon az ő meggondolatlanságuk miatt megtörténhet mégegyszer Moszkva és Los Angeles?! Nem éppen a sportolók akkori áldozata miatt tartozna nekik mindenki, aki ezért felelős, hogy ilyen ne történhessen meg mégegyszer?

Biztos vagyok benne, hogy minden sportoló támogatja a világbékét, elítéli a Tibetben történteket meg minden, de biztos, hogy annak a tízezer olimpikonnak a világ kétszázvalamennyi országából ehhez asszisztálnia kell? Megkérdezte őket valaki : hé, ti, akik csak erre készültök (négy, hat, tíz... éve) keményen reggeltől-estig feladva, félredobva mindent, ti mit gondoltok erről?! Mit remélnek a felelősök, hogy majd erre azt felelik: "mindegy, fiúk, ahogy gondoljátok, majd jövő héten bepótoljuk mint valami elmaradt kocsmázást?!"

Szóval, én ezt nem értem (szóljon, aki igen, légyszi!). Csak remélem, hogy 138. nap múlva bámulhatom valami jó kis teraszos helyen a megnyitó ünnepséget, és kapok egy darabka kultúrát, történelmet, fílinget Kínából meg az ott élő emberekből. Akik gondolom, legalább ennyire rühellik ezt a cirkuszt...

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nikikém, Ámen!

Vigye el a balhét a képmutató NOB, EU, és persze a jó öreg SAM nagybácsi a tengerentúlról. Többek között az ő giga vállalataik fő termelési területe Kína (meg mindenki másé) és mindnyájan tudjuk a sport-politika hogyan is áll a fogyasztókkal.

Különösen az Eb pályázat óta.

Nekünk egyébként is szívás az egész, mert a versenyek döntő többsége kellemetlenül munkaidőbe esik majd a 6 órás időkülönbség miatt. Magyar emberrel nem történhet meg mégegyszer, ami LA-vel kapcs. a 80-as években megtörtént!
Nem érdekel, ki mit bojkottál, de minden magyar sportoló ott lesz Pekingben, és úgy látom Shmitti is partner ebben egyenlőre.
Ha kelletlenül is, de asszisztált 84-hez, ez a minimum, amit a sportolókért megtehet.

anonymus

Névtelen írta...

Szerintem senkinek eszébe ne jusson nem elmenni Pekingbe!!!
És különben is, a sportrovatnak van egy tévéje, ahol nézhetitek a közvetítéseket munkaidőben is, sőt, külsősöket - akár olimpiai bajnokokat - is nagyon-nagyon szívesen beengedünk :))
Puszi mindkettőtöknek: viri

nik írta...

Viri!
A sportrovat oszlopos tagjaként amúgy neked mi az álláspontod ebben az ügyben? Bojkott vagy nem bojkott-ez itt a kérdés. (illetve ennek keverékei, mely szerint "csak" a nyitó-és záróünnepséget bojkottálják a sportolók, egy újabb verzió szerint pedig ne is a sportolók, hanem a politikusok...)

Névtelen írta...

Azt gondolom, a jelenkori helyzetben egy politikai-gazdasági-sport oldalt összemosni nem lehet, mégha össze is kapcsolódnak. Egy tiszta helyzetben ez egy óriási élmény (4 éve ott voltam, és receptszerűen írnám fel mindenkinek élőben magyar olimpiai aranyérmek megszületését) és nem érdemes veszni hagyni a racionális határokon belül. A kérdés csak az, a két eltérő világrend tud e megfelelő kompromisszumos megoldást találni a játékokat körülvevő helyzetre. Akarnak e egyáltalán..