Félmaraton

A mai nap dokumentálásra való.
Kellett nekem valami kihívás, teljesítmény, és az Istennek sem lehetett lebeszélni arról, hogy ne fussam le a félmaratont, pedig BB megpróbálta (és milyen qvára igaza volt!)
No,de lényeg a lényeg: 35 fokban, eszement melegben, kínkeservesen, a bioritmusomtól a létező legtávolabbi időpontban (MINDIG, de MINDIG is esti edző voltam, vagyok, délelőtt tízig örülök, ha egyáltalán valamilyen alap szinten sebességbe hozom magam, erre ma 10-kor már teljes futócuccban...) de végigcsináltam a 26. Nike félmaratont. A pillanat, ott a célba érkezésnél,könnyekkel a torokban, meg a szemekben, teljesen szétcsúszva, kicsit belehalva, na, az frenetikus volt.
Annyi bizonyos: egyelőre elég volt a kihívásokból, csak légkondícionált edzőteremben vagyok hajlandó bármilyen sporttevékenységet folytatni.
És mindig álmom volt, hogy egyszer majd lefussam a maratont... hát, ezt azért még most újra kell gondolnom.
Rohadtul fáradt és fejfájós vagyok, és azóta is azt figyelem, normálisan dobog-e a szívem. De azért büszkeség...

P.S.: köszönöm Billy Idolnak, Aliciának, az AC/DC-nek meg mindenkinek, aki kitartott velem ezen az elképesztő nagy úton :-))

Mai dal

Minek nevezzelek...?!

A családok százezreit érintő svájci frank mizéria árnyékában csendesen meghúzta magát az a hír, mely szerint a budapesti Lágymányosi híd a Földrajzi Bizottság egyhangú döntése nyomán újabban Rákóczi híd néven "fut" (vagyis pontosabban áll) majd. (zárójeles megjegyzés: mégis milyen döntés lett volna, ha nem egyhangú, miután a Ferihegy átkeresztelése kapcsán mindenkit jól kirúgtak a bizottságból. Röhej)

Nem tudom,vajon rosszul gondolom, hogy kurvára más problémák is vannak ebben az országban, mint a folyamatos átkeresztelkedés?! Mellesleg: nincs minden egyes magyar településen már eleve minimum egy Rákóczi út, utca, tér, szobor, sarok,iskola vagy bármi? Úgy érezte az előterjesztést jegyző nemzeti fejlesztési miniszter úr, hogy Rákóczinak még adósai vagyunk 1703.óta? Félreértés ne essék, nekem aztán semmi bajom Rákóczival, de nyugodtan elhiheti nekem az összes mániákus névváltoztató, hogy sem Feriheggyel, sem Moszkvával, Lágymányossal meg pláne nem volt...

Azzal viszont rohadtul van, hogy 250 fölé ment a svájci frank, az euró zóna baromira szétesőben van, és nem nagyon látom, hogy a sok okostóbiásnak lenne valami ötlete, hogy mit kellene csinálni azon túl, hogy átnevezik az egész kurva várost!

Video cycling

a maori-szigeteken bicajoztam tegnapelőtt, szuper volt,ahogy az óceán-parton haladva a kövekre csapódott hullámok az arcomban landoltak, és kicsit a szél is fújt, a nap sütött, és a durva emelkedőknél már csak a meredekek voltak durvábbak, izzadt a homlok, rendesen, csípte az izzadság a szemet, feszültek az izmok, szárnyaltak a gondolatok, és ott volt az a templom is, zöldre festve, gyönyörűen, méltóságteljesen, amelyik mellett csak úgy elsuhantam, és volt rendes, széles kerékpárút is, egyszóval szuper...

Mindehhez nem kellett semmi más, csak átbattyogni a life 1 fitneszbe egy video spinning órára, és 1400 forintból teker egy jót az ember az óceán-parton, úgy, hogy még a feneke is izmosodik.
Sőt: ha bérletet veszek, 15000-ből megvan egy kéthetes exkluzív nyaralás is. Jó, nem?
(na jó, tudom, kicsit olyan feeling mint a szex gumival. de azért ki kell próbálni. mármint a bicajt :-))) )

A lustaság fél egészség...

huhh, jó rég írtam, nem mintha ne történt volna csomó minden, s nem mintha nem szeretnék írni...

Hm. Ilyenkor meg aztán jól nem tudja az ember, hol kezdje a beszámolót, meg egyáltalán, mit is akar dokumentálni az elmúlt időszakból.
Úgyhogy nézzük talán címszavakban. Vagy ha már olyan szólás-mondásfélével nyitottam, akkor a folytatásban is...

-Azaz: sok jó ember kis helyen is elfér...
Hát, nem tudom, tudta-e mit beszél az, aki ezt kitalálta, minden esetre marhára nem igaz. Még ha az a "sok jó ember" csak kettő, s még ha az a kis hely azért annyira nem is kicsi... Együtt élni valakivel szuper, s egyben legalább ennyire nehéz is, még ha az imádat kölcsönös is. A helyzetet nehezíti, hogy a két félből egyiknek sincs fix napirendje, és bár az egyik félnek van saját irodája (amit a másik fél nyugodtan használhat) mindketten a nappalit sajátítják ki irodának. Így aztán jó ideig három számítógépre két internet zsinór jutott, amiért aztán ment a harc, de hál istennek ez már legalább megoldódott. Persze, ez csak a történet egyik része, hol van még a reggeli hajmosás zaja, a "lábujjhegyen" lét, amíg a másik felébred, meg aztán a lényeg: a privát szféra szentsége.
Szerencsére a helyzet rohamos javulásnak indul: csütörtökön beszerelik a konyhabútort az új lakásban, jövő héten remélhetőleg a többi cuccal is ideér az asztalos, és akkor ott lesz az az idilli állapot, hogy mindenkinek saját fürdőszoba, magántér, jó nagy közös nappalival,szuper tetőterasszal :-))

- "Ha valakitől semmit se várunk, nem is csalódhatunk a végén."
vagy inkább
Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Most jöttem rá, hogy igazából erről most nem is akarok írni. Még csalódott vagyok. Meg dühös. Akkor is, ha pontosan tudom, hogy jól döntöttem.
De azért nem adok igazat Oscar Wilde-nak, aki szerint "az élet egy nagy nagy csalódás".

- Budapest, Budapest, te csodás

Továbbra is imádom ezt a várost. Totálisan olyan szakaszát élem az életemnek, amikor ez kell nekem. Akkor is, ha néha baromira hiányzik a régi szociális hálóm. De valahogy jó ez most, hogy a régi barátokkal vagy BB-vel csak lazán átgyalogoljak a Rádayra és a kedvenc helyeinken kajáljunk valami finomat, hogy kiruccanjak a Kopaszi-gáthoz egy jó könyvvel a kezemben, hogy végre ráérjek, gyalogoljak sokat, elhúzzak moziba, amikor csak akarok, meg minden ilyesmi. És itt is vannak kedvenc helyek, a pékségben a csajok messziről integetnek, csakúgy, mint a szomszéd virágboltos, amúgy meg hetente összeakadok az utcán valami rég nem látott ismerőssel még a veszprémi létből...

Asszem most ennyi. És most már belehúzok a dokumentációba. Ígérem.

Mégis kinek az élete?

"Mondjuk, van egy ember, aki olyan biztos az igazában, hogy nem tűr ellentmondást. Ha ez az ember egy béna szobrász, akkor paranoiásnak nevezzük. Ha viszont főorvos az illető, akkor vérprofinak." - mondja Ken Harrison szobrász, aki egy autóbaleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Magatehetetlenül fekszik hat hónapja kórházi ágyában, a nővérek forgatják, etetik, itatják, pelenkázzák, borotválják. Ken egyetlen szerencséje (egyesek szerint szerencsétlensége), hogy elméje tűéles. Hihetetlen szarkazmussal, öniróniával szemléli helyzetét, és röhög az ápolón, aki szerint teniszbírónak kiváló lenne, ugyanis ott tényleg csak az kell, hogy az ember jobbra meg balra tudja forgatni a fejét. Röhög az ápolón, mert ő legalább nem sajnálja (na jó, csak egy kicsit), nem szánakozva néz rá, nem próbálja vigasztalni, hogy a "kor technikai vívmányainak köszönhetően akár egy olvasógépet is képes lenne működtetni."
Mert Kennek nem ez kell. Bár az orvosok csodaként élik meg, hogy túlélte a balesetet, neki nem kell ez a csoda. Nem, egyáltalán nem sóvárog a halál után, szimplán csak számára n e m ez az é l e t. Vagyis nem élet ez. Hisz nincs meg hozzá egy nagyon fontos "kellék": az emberi méltóság.
Éppen ezért Ken úgy dönt: elmegy a kórházból, felhagy az őt életben tartó kezelésekkel. A főorvosnak persze esze ágában sincs ezt engedélyezni, mi több, Ken depressziójára hivatkozva erős nyugtatókat ír fel neki. A beteg azonban nem engedelmeskedik, hiszen egyetlen dolog maradt meg számára csupán: a tiszta, ép elméje, s ehhez ragaszkodik is. Mint ahogy ahhoz is, hogy önmaga rendelkezhessék saját sorsa felett. Teszi mindezt (kissé persze paradox módon) hihetetlen élni akarással, hévvel, erővel, s mindenek felett viccel.
Brian Clark Mégis kinek az élete? című darabja a Centrál Színházban nagyon, de nagyon jó előadás. A főszereplő Rudolf Péter elképesztően hiteles alakítást nyújt, kellőképpen vicces és komoly, elesett, mégis kőkemény, de a többiek, Borbás Gabi,Nagy-Kálózy Eszter,Schmied Zoltán,Bálint András is szuper. S bármennyire is komoly, elgondolkodtató témát dolgoz fel a darab, egyetlen pillanatig sem nyomasztó. Persze, ehhez nagyon kell, hogy helyén legyenek az arányok a színészeknél, rendezőnél, díszletnél...
Meg kell nézni.

Szép kis nap

Ez egy tök szuper nap volt.
Heverésztem és újságot olvasgattam a Nemzeti Színház kertjében (öt perc tőlünk),aztán ücsörögtünk a készülő új lakásunk tetőteraszán, majd futottunk a Duna-parton BB-vel szuperságos jó időben, aztán este kajáltunk finomat a Ráday utcában.
Relaxáló, nyugis, napsütéses, illat-aromás tavaszi nap, igazán élvezetes :-))
Pénteken három meeting. Rá kellett készülni :-)

P.S.: csak, hogy írásba adjam, két hétig böjtölök, egyáltalán nem eszem húst. Most a negyedik nap múlt el, simán tök jól bírom. Hála az A-s vércsoportnak :-)

És akkor Budapest...

Sok minden nekem ez a város most. Egy kicsit visszatérés, még inkább újrakezdés, lehetőség, rátalálás,eltávolodás, összeköltözés, új élet, új otthon.

Azt tudtam, hogy ha elpályázok a régi munkahelyemről, akkor a városból is elmegyek. Mert ha már újra (vagyis valami újba) kezd az ember, akkor legyen az igazán. Az külön oltári mák, hogy a feltételek is adottak ehhez (mint ahogy adottak a veszprémihez is, ergó a felmondás motivációja, miértje nem a pesti lét volt), vagyis van, hol lakni, a még ennél is fontosabb: valakivel együtt lakni, vagyis élni, s halmozva az élvezeteket egy közös otthont kialakítani, ami egyáltalán nem kis feladat. Sőt. Izgalmas, tanulós, odafigyelős, néha könnyű és teljesen egyértelmű, máskor meg nagy erőfeszítés kölcsönösen, de hát a jó dolgokat nem adják ingyen, és különben sem vettünk zsákbamacskát egymással. A lényeg, ha az ember száz százalékig biztos benne: megéri az erőfeszítés. (egyszer lehet, hogy írok az együttélésről is)

Ez az egyik Budapestem. A másikban élvezem a személytelenséget, a lehetőségeket, azt, hogy nem csak, hogy játsszák a filmet, amit meg akarok nézni, hanem az otthonunktól számított tíz kilométeres körzetben minimnum öt helyen meg is nézhetem gyakorlatilag bármikor,és imádom, hogy ott van tőlünk egy köpésre a Pata Negra, ahol isteni tapas-t lehet enni, meg, hogy lehet futni a Margit-szigeten, hogy a fittness klub pont szemben van a házunkkal,és csak átszaladok kábé tizenöt másodperc alatt (tényleg!), hogy bármikor lehet kaját rendelni, hogy kedden is telt ház van a bárban, hogy közel van hozzánk a Duna-part,hogy egy csomó pékség, étterem, kávézó van a szomszédban, hogy el lehet bújni, meg ki is lehet tűnni,hogy szuper sétálni a körúton, bámulni az esti fényeket, hogy sok új embert ismerek meg, és egyáltalán: kiváló hátteret biztosít az újrakezdésemhez.
És nekem most erre van szükségem.
És persze Budapestben az is a szuper, hogy közel van Veszprémhez. És amikor csak akarom, ide érek egy óra 15 perc alatt. Ha jó értelemben vett unalomra, "ismerősségre", a kedvenc spinning órámra, csajos traccspartikra, meg a régi életem jó dolgaira vágyom.

Mára

(Eszembe jutott ez a kép, New Yorkban készítettem a Library Wayen. Thomas Jeffersontól, ma, 2011-ben, a szabad sajtó napján...)

Anna...

...and the Barbies koncertezik holnap Veszprémben, naná, hogy az Expresszóban. Végre, végre, meghallgatom őket élőben, ugyanis ez még eddig nem bírt összejönni. Pedig bírom őket, s emlékszem arra a pillanatra is, amikor baromi kezdőként (mármint ők voltak baromi kezdők) kicsit kétkedve fogadtam őket ilyen névvel, hogy "Anna és a Barbik", aztán odaadták az első lemezüket ajándékba, és kábé rongyosra hallgattam.
És nekem bejön a második is, a Gyáva forradalmár.
Egyébként pedig élő showjaikról még az is áradozik általában, aki nem is annyira bírja a zenéjüket.
Szóval: péntek este ott a helyünk a koncerten :-))

P.S.: Most már egy ideje itt a székhelyem Budapesten, és még nem is írtam róla, milyen is ez, úgyhogy a következő post ez lesz :-) (asszem)

A Fekete hattyú

Én nem gondoltam volna, hogy Natalie Portman ilyen jó színésznő. A Fekete hattyú című többszörös Oscar-jelölt Darren Aronofsky film Nináját nem véletlenül jelölték a szobrocskára. Natalie -Nina egy balettáncos. A lány tehetséges, szorgalmas, tökéletes. Éppen ez a baj vele. Túlságosan akar, túlságosan küzd és legfőképpen túlságosan meg akar felelni saját táncos álmait megvalósítani nem tudó édesanyjának, aki a lány minden pillanatát, talán még a gondolatait is uralja.Az a klasszikus terrorista. Nina nagyon vágyik a Hattyúk tava főszerepére, ám ehhez először át kell lépnie saját korlátait. A tökéletes, kecses, ártatlan fehér hattyú mellett ugyanis elő kell magából hoznia az érzéki, szexi, csábító,zűrös, s legfőképpen szenvedélyes fekete hattyút is. Mégis hogyan? Kivel, mivel lehet áttörni a saját korlátainkat, főleg, ha önmagunknat a legnagyobb ellensége vagyunk? Kell egy provokatív rendező (Vincent Cassel), egy kis skizofrénia, a "zűrös" önmagunkat megtestesítő Lili (Mila Kunis), egy kis drog, pia, önkielégítés meg leszbi szex (bár a filmről sokáig csak ez miatt a jelenet miatt beszéltek, baromira nem ez a lényeg benne), és már kész is van egy tutijó pszichodráma. Szerencsére minden fűszert épp a kellő arányban használt a rendező, úgyhogy semmiből nincs túladagolás. Natalie-nak pedig jöhet az az Oscar :-)

A király beszéde

Tulajdonképpen semmi az egész, aztán meg mégis. Nem véletlen az a 12 Oscar-jelölés.A történet csak annyi, hogy V. György halálával a nagyobbik fiára száll a királyi cím. David azonban csak rövid ideig ücsöröghet a trónon, ugyanis sokkal jobban izgatja egy kétszeresen elvált amerikai nő, mint Anglia. Testvére, Albert (Colin Firth) első blikkre is minden szempontból sokkal alkalmasabb az uralkodásra, és David át is adja neki ezt a lehetőséget. Albert azonban mástól sem retteg jobban, mint a "királykodástól": a frusztrált pasas ugyanis dadog, képtelen nyilvános megszólalásra. Felesége (Helena Bohnam Carter) rátalál a kifuserált másodrangú ausztrál színészre (Geoffrey Rush), aki bőven nem csak beszélni tanítja a leendő királyt. Mert mi, vagyis ki áll a dadogás mögött? "Mechanikai" hiba? Gyengeség? Félelem? Görcs? Mindegy, lényeg a lényeg, bár a király hatalma abszolút névleges, a "nép" szónokot akar. Pláne, mert kicsivel arrébb Európában egy Hitler nevű vezér zseniális beszédeivel fanatizálja az embereket. Albert,vagyis VI.y sem lehet rest: szólni kell.Királynak nem, egy dadogó királynak azonban embert próbáló feladat.

A Király beszéde megtörtént eseményen alapuló, végre igazán egyedi történet, nem csupán egy "angol királyos" vagy kosztümös film. Sokkal több annál, igazi dráma mély emberi érzelmekkel, valóságos problémákkal, amelyeket három zseniális színészi játék tesz azzá, ami.
Szerintem meg kell nézni, Colin Firth pedig joggal esélyes Oscarra, csakúgy, mint Geoffrey Rush.

Dobozol

Bedobozolni az eddigi életet. Jópár évet szortírozni, kidobni felesleges dolgokat, kinyúlt pulcsikat, megfakult és kukába való emlékeket meg divatja múlt pólókat, csoportosítani könyveket, megtartani azt a bizonyos repülőjegyet és múzeumi belépőt, akkor is, ha csak egy darabka cetli, és pont most lenne itt az ideje kidobni, de nem, mert ugyanúgy, amilyen magabiztossággal hajítok kukába egyes dolgokat, ugyanakkora magabiztossággal tartok meg felesleges papírcetlit, meg azt a zöld pulcsit és piros csizmát is, amelyek egykor az életemet mentették meg, és életmentő dolgoknak hálás az ember, és képes lesz az új lakásba is magával cipelni azokat,
és közben emlékezünk is, barátnővel pusztítjuk ki a hűtőből a megmaradt salátát-sajtot-kolbászt, és Odettet hallgatunk nyakra-főre, és nem, a fotókat a falról semmi esetre sem hagyom itt az albérlőnek, aki sz e k r é n y s o r t (!) tesz az én szuper kanapém helyére az én lakásomba, de hát így jár az ember, amikor bérbe adja a kérót, felnőtt léte menedékét, otthonát, ahol annyi, de annyi estét töltött egyedül, meg barátokkal, meg Vele, és ahol az utolsó kiskanál is saját maga.
Hát nem könnyű.
Aztán meg mégis,mert ott van a holnap, benne az "enyém" helyett a "miénk"-kel. És ez igazán, de igazán szuper.

Kávé

"A kávét nem szabad olyan folyadéknak tekinteni, amellyel az ember leöblíti az ebédet vagy a vacsorát. A kávé elsősorban érzelmi ügy. Az ember két kezébe fogja a csészét, és érzi a melegét. A csészéből gőzölögve gomolyog a pára, szürkesége elüt az erdő vagy a puszta, vagy a sötétedő égbolt hátterétől. Aztán az ember a csésze fölé hajol, és beleszagol. Majd kedve támad inni belőle. De csak keveset. Csak hörpinteni egyet, gyönyörűséggel körülnézni a csendben, és újra átérezni az élet egyik ártatlan örömét."
(Jan Smíd: Életem ártatlan örömei)

Hároméves cukiság

Első nap

Ez volt az első nap, amikor nem dolgoztam. mit ne mondjak, jól ment :-))
Igazából csomó elfoglaltságom van, volt, lett volna, úgyhogy unatkozásról szó nincs.
Egyébként tegnap volt az utsó munkanapom (jééé, ki gondolta volna az első mondat ismeretében, mi? :-))) ), jól sikerült. Persze, furcsa volt,mégiscsak majdnem tíz év, csomó szuper emlék, dolog, ami ott történet velem. Igaz, ezeket senki nem veszi el tőlem.... de ezt most nem ragozom, csak még egy dolog: igazán jó érzés volt, hogy mindazok, akik tudtak, tudnak a döntésemről, totál pozitívan állnak hozzá,illetve hozzám, és bátorítanak, meg mondják: értem aztán cseppet sem aggódnak, mert ismernek. És ez a hozzáállás tényleg tökre jól esik. Amúgy vicces és jófej ajándékokat kaptam a kollégáktól, az is nagyon jó volt. Úgyhogy köszi :-))

Amúgy igazából egy kis önreklám miatt jelentkeztem be: Jobless néven indítottam ma új blogot. Pusztán a dokumentáció céljából, hogy elmeséljem, mit csinálok, amíg mindenki más dolgozik :-)))

Ajándék (Stevetől)

Szuperság (avagy milyen egy dominikánus könyvesbolt)

Csúcsok ezek a hollandok: elképesztő könyvesboltot alakítottak ki egy használaton kívüli,750 négyzetméteres egykori gótikus templomban Maastrichtban. Az évek óta üresen, használaton kívül álló épületet eredeti fényében restaurálták, a holland tervező brigád, a Merkx + Girod pedig olyan szuperul alakította ki a belsejét, hogy elnyerte érte a 2007-es Lensvelt belsőépítészeti díjat.
Szerintem jó ötlet. A Boekhandel Selexyz Dominicanen olyan dolog, amit meg kell nézni, az ötletet pedig bátraknak el kell lopni!!

P.S.: Jah, és kávézó is van benne :-)

A kocka el van vetve

Ma felmondtam.
Hosszú ideje halogatott, átgondolt, ide-oda elemzett, lélekben megrágott döntés volt, teljesen időszerű.
Nem könnyű az embernek változtatni valamin, aminek az alapja az, hogy szereti csinálni, és mindig is ezt akarta. Vagyis nem ezt, hanem azt, amilyen volt tíz-kilenc-nyolc-hát-hat-öt-négy-három éve...

Amikor még motivált, előrevitt, élvezetet, örömöt adott, amikor fejlődtem szakmailag, emberileg, mindenhogyan.Ráadásul még pénzt is lehetett keresni vele.

De aztán ez elmúlt. Csak azt kezdtem észrevenni, hogy a nem jól működő strurktúra felőröl, hogy állandóan anyázok, kiakadok, csak toporgok egy helyben, pontosabban inkább kapálózok, hogy ne szippantson be valami qva mocsár. Utáltam ezt az önmagam, mert tudtam, hogy ez nem az igazi énem. Hogy már rég nem elég a szerelem, ha az csak kizsigerel, nem épít, nem fejlődök tőle, nem tanulok belőle, s csak a rossz oldalamat hozta ki...

Nem volt könnyű döntés. Nem volt rövid idő sem, amíg kitaláltam, hogy igenis mindig létezik B-terv. Hogy lehet bőven-bőven kifogásokat százait felsokakoztatni, miért nem lehet elmenni innen (mi lesz velem, de hát ezt imádom, miből fogok megélni satöbbi, satöbbi. Tudom, hónapokig ezt csináltam én is). De ahogy BB mondta nekem mindig: tudom, hogy száz érv van ellene, de csak egyetlen kell mellette. És igaza van. Bátorság kell, különben soha nem tudjuk meg, ki lehet még belőlünk. Dönteni kell szabad akaratunkból, amíg lehet, amíg nem mások döntenek helyettünk. S tisztában lenni azzal, hogy a tudásunkat, tapasztalatunkat, kapcsolatainkat nem veszítjük el azzal, ha más helyre megyünk dolgozni. Azt bőven tudjuk kamatoztatni, csak el kell hinni.

Mindezek ellenére biztos lesznek nehezebb pillanatok. Hisz ez (volt) az első igazi munkahelyem, mi több, az álmom. Hiányozni fog egy csomó minden, a kollégák, a rohanás, a pörgés,a minden napi betevő kávé a Tomival, aki kilenc és fél éve az asztalszomszédom, de még egy csomó minden és mindenki...

VISZONT csomó új és izgalmas kihívás, feladat, élmény áll előttem, ami nagy izgalommal tölt el.

Most kezdődik életem hátralévő része, és az jó lesz. És különben is, bátraké a szerencse :-)

Tökjóóóó

playoff

qva szar játékkal képes volt kikapni a csapatunk (New England Patriots) a New York Jets ellen a rájátszásban. Elképesztő. Pont egy hónappal ezelőtt 45-3-ra verték ki őket. Brady pedig tök béna volt.
Ilyen a sport.
Jövő héten obb híján a Jetsnek szurkolok. Aztán irány a Superbowl.

Szerintem

elmegy az ember szombat délután a szokásos újévi fogadásra az egyetemen, no, nem jókedvből, hanem munkából. Örül, hogy politikusok helyett hírös agykutató mondja a beszédet, és közben persze bőszen jegyzetel, mert tudósításokat kell szállítania a napilapba. Jegyzetel bőszen, hallgatja az agykutatót, beszéd közben néz furán, mert az ő szájízének talán túl sarkos, túl pesszimista, megüti a fülét a "nyálkás penész" szó is, amelynek később aztán jelentősége lesz a történetben...
Szóval, volt némi igazság a beszédben, de ennek ellenére szimpátiát nem vívott ki, sőt...., de ez most mindegy is, a lényeg az, hogy a tudósítás írása közben gyanútlanul beírja az ember a google-be a "nyálkás penész" szót, hadd tudja már meg, mihez is lett hasonlítva a mi társadalmunk. A biológiai definíció helyett azonnal kiugrik egy írás , ugyanezen agykutató kis híján szó szerint ugyanezen beszéde, amelyet 2010. április 8-án az akadémia dísztermében egyszer már elmondott. (csak azért nem tök ugyanaz a beszéd, mert akkor épp húsvét után voltunk néhány nappal, és meg volt említve benne az az ünnep is) És hát ez finoman szólva is oltárian ciki. Nem nekem, hanem a híres agykutatónak, aki méltán híres és okos, és nem hiszem el, hogy nem tudott volna legalább részben valami új szöveget elmondani Veszprém megye társadalmi-, szellemi, kulturális élete képviselőinek.
Ha ez egy politikus lett volna, kábé nem is csodálkozom, belőlük sokmindent kinéz a sokat látott és szívott átlagpolgár, de kedves dr. Freund Tamás, Ön most csalódást okozott nekem... (azt pedig nem tudom, hogy azok az emberek mit gondolnak a történetről, akiket mindössze ennyire méltatott a tudós, hogy egy "levetett göncöt" dobott ide nekik)

Hajnali láz

"Meghalni most, amikor az élet elkezdődhet végre?” –teszi fel a kérdést Gárdos Péter filmrendező első regénye, a Hajnali láz. Az 1948-ban született ismert filmrendező szülei szerelembe esésének történetét meséli el, akik a koncentrációs táborok borzalmait túlélve Svédországban ismerkednek meg. Mindezek ellenére a Hajnali láz abszolút az élet regénye.

Svédország, 1945. Miklós 25 éves 47 kiló és halálos tüdőbeteg. Láza soha nem múlik, és „az orvostudomány mai állása azt mondja: Ön menthetetlen Lesznek jobb periódusok is. Rosszabbak is.” – szól a nyers igagazság. De Miklóst ez nem érdekli. Mert „apámat ez idő tájt sokkal fontosabb kérdések foglalkoztatták, mint az élete. … Apám sebesen írt”. Mégpedig levelet. „Kedves Nóra, kedves Lili, kedves Erzsébet, kedves Ágnes, kedves Giza”- összesen 117 név, mindannyian a szülőváros, Debrecen környéki hölgyek, akiket szintén Svédországban ápolnak. Mert Miklóst nem érdekli a diagnózis: ő feleséget keres. Hiába az orvosok figyelmeztető, óvó tekintete a halálra ítéltnek, „apám azt fontolgatta, érdemes-e beavatni egy ilyen sokat tapasztalt tudóst az optimista világképbe”.
Úgyhogy Miklós rendíthetetlenül levelez reggeltől estig, mígnem rátalál az igazira. A tizenkilenc éves Lili éppen hogy túlélte a koncentrációs tábort, de a kezdeti ellenállása után látatlanban is beleszeret a debreceni újságíróba. Miklós eltökélt, gyógyulni akar, találkozni Lilivel, vele lenni. Ezért minden követ megmozgat, kórházból kikéri magát, barátjával útnak ered, hogy lássa az imádott lányt, s elkezdődjön szerelmük 52 éves története. Mindeközben az olvasó megismerkedhet a svéd kórházak, a menekülteket ápoló barakkok világával, ahol hamis és igazi barátságok köttetnek, s megismerkedhet a két főszereplő múltjával, a koncentrációs táborokban eltöltött idejükről is- utóbbi a 314 oldalas regényből mindössze néhány oldal.
A mű egy embertelen időszakból fakadó szerelem története, mégsem holokauszt regény, az ott átélt borzalmakról ír, de csak jelzés szintjén. Mert a lényeg nem ez. Elképesztő az élni akarás, az elszántság a fiatalemberben, Gárdos Miklósban, aki egy pillanatra nem adja fel az életbe, illetve az azt jelentő szerelembe vetett hitét. Nincs számonkérés, nincs sajnálkozás, nincs pátosz sem.
A filmrendező, Gárdos Péter a levelekre egyébként teljesen véletlenül, édesapja halála után bukkant rá a könyvespolc mélyén – 50 évnyi „hallgatás” után. S bár szülei megismerkedésének történetét pontosan ismerte, a mélység az író-rendező számára ismeretlen volt, szülei ugyanis soha nem vették elő, soha nem beszéltek róla, soha nem idézték meg a mondatokat. „Elsősorban ezt kellett megértenem. Ezt a megszüntetve megőrzést. Ezt az elegáns dobozba zárt múltat, amelyet tilos volt felbontani”. Szerintem letehetetlen könyv.

Beta uzemmod

Semmi kulonos, csak kiprobalom az uj e-padomat a karolinaban kavezgatva. Es meg nem talaljuka magyar billentyuzetet. :-)
Es isteni finom a gesztenyes-mascarpones torta:-)

Csajos

az jó, hogy hetente egyszer legalább összefutunk valamelyikőnknél, és eszünk össze-vissza mindent, meg dumálunk amerikai fociról, ruhákról, jógáról, könyvekről, barátokról, pasikról, csajokról, gumicsizmáról, fogfehérítésről, fülgyertyáról, meg minden más "hasznos" dologról, de persze úgysem csak ez számít, hanem az együttlét, és ez tökjó így a csajokkal...