Kellett nekem valami kihívás, teljesítmény, és az Istennek sem lehetett lebeszélni arról, hogy ne fussam le a félmaratont, pedig BB megpróbálta (és milyen qvára igaza volt!)
No,de lényeg a lényeg: 35 fokban, eszement melegben, kínkeservesen, a bioritmusomtól a létező legtávolabbi időpontban (MINDIG, de MINDIG is esti edző voltam, vagyok, délelőtt tízig örülök, ha egyáltalán valamilyen alap szinten sebességbe hozom magam, erre ma 10-kor már teljes futócuccban...) de végigcsináltam a 26. Nike félmaratont. A pillanat, ott a célba érkezésnél,könnyekkel a torokban, meg a szemekben, teljesen szétcsúszva, kicsit belehalva, na, az frenetikus volt.
Annyi bizonyos: egyelőre elég volt a kihívásokból, csak légkondícionált edzőteremben vagyok hajlandó bármilyen sporttevékenységet folytatni.
És mindig álmom volt, hogy egyszer majd lefussam a maratont... hát, ezt azért még most újra kell gondolnom.
Rohadtul fáradt és fejfájós vagyok, és azóta is azt figyelem, normálisan dobog-e a szívem. De azért büszkeség...
P.S.: köszönöm Billy Idolnak, Aliciának, az AC/DC-nek meg mindenkinek, aki kitartott velem ezen az elképesztő nagy úton :-))
2 megjegyzés:
egyébként, ha az ember a mellbimbójára biztostűzi a rajt- számot, úgy nem csodálkozom, hogy nem a legkellemesebb futni... :))
nagyon kár, hogy nincs folytatás
Megjegyzés küldése