két fél az egy egész, szoktuk volt mondani, aztán elgondolkodtam ezen ma, pontosabban egy igen kellemes hangvételű interjú közben került elő a szó erről a témáról egy házaspárral, akik külön-külön is igencsak értékes és sikeres emberek, együtt aztán meg pláne. Igazándiból csak megerősítették, amit eddig is gondoltam, tudtam... Hogy két félből nem lesz egy egész. Mert aki csak fél, az fél. Az fél (mi több, az is lehet, hogy irigy) a másik sikeritől, kudarcától, önmagától. Azok sosem tudják erősíteni, ha kell, húzni, inspirálni a másikat, mert nincsenek meg önmaguk teljességében, azaz valami hiányzik. Hiányzik valami, amit jól rá lehet fogni a másikra, lehet vele jókat veszekedni, mikor a hiba nem a másik, hanem a saját készülékünkben van. Csak egyszerűbb mindig másra kenni.
Ellenben ha két egész kerül össze, az erő megsokszorozódik. Mert egyik is, másik is biztos önmagában, megáll a saját lábán, nem akar támaszkodni, a másik erejét szívni, belőle élni, vagy ha mégis, akkor ez kölcsönös, mert neki is vagy ereje, és rá is lehet támaszkodni- mikor, mire van szükség. Nincs féltékenység, találgatás, baszogatás, mi több, félelem és bizonytalanság, mert biztos magában, ezért a másikban is, meg az "együtt"-ben is. És aki igazán erős és sikeres az csak ilyen igazán erős és sikeres személyiséget bír el maga mellett, mert nincs más lehetősége. Mert a másik, a "nem olyan" az nem alternatíva. Azt nem lehet tisztelni, arra nem lehet felnézni, büszkének lenni.
szóval igenis megfér két dudás egy csárdában. Lehet, hogy más szólamon játszanak, de mindketten profin, úgyhogy kurva jól szól a dolog.
9 megjegyzés:
Nem ezt a jelenséget hívják szinergiának?!
A te olvasatodban (legalábbis én belehallottam...) ez az egész qva ország tele van félemberekkel, meg dudásokkal, meg csárdákkal. Igazad van!
Szerintem ezért is topogunk egy helyben, vagy inkább hátramenetben, s mindezért a másikat basztatjuk. Egy darabig ezt is lehet élvezni, de csak egy darabig...
a fél az kapni akar, kiegészülni, az egész pedig adni. de azért mégis csalóka a dolog. mert nem mehetünk el amellett, hogy férfiak és nők vagyunk, illetve vagy-vagy. és csak együtt tudunk létrehozni valami újat, valami teljeset. így hiába vagyunk egészek, valahol mégis halovány a dolog a másik nélkül (két duda jobban szól). kellene erre egy jó kis metafora. a régi görögök fogalmazták meg azt, hogy valaha az ember egynemű volt, aztán az istenek szétválasztották őt, lett a férfi és a nő, és azóta vonzza ellenállhatatlanul a nő a férfit és viszont, mert csak ketten együtt tapasztalhatják meg a teljességet. na ez is tagadhatatlan.
Nem tudom, kinek mire van szüksége.
Csak azt tudom, az egész vonzóbb, mint a fél.
A nő, aki a saját lábán is simán megáll, aki azért van a közelemben, mert szimplán élvezi a társaságom, vagy mert épp nincs jobb dolga... Nagyon vonzó!
Itt most ne számoljuk a gyenge pillanatokat, vagy a "nőnek lenni" pillanatokat, mert ebben a környezetben azok igen élvezetesek tudnak lenni. Hisz a felállást nem változtatják, csak jól kiszínezik :-)
jó, azt elismerem, egy fél nő tényleg nem vonzó, sőt, csúnya, gusztustalan látvány..
Attól függ, hogy hosszában, vagy keresztben fél...
Bár nem, nem függ tőle...
Örülök, hogy megismerted Őket. Én is azt gondolom,két egészből még két erősebb lesz, mert segítik, elfogadják egymást és az elfogadást más irányba is kiterjesztik. Mindennek alapvető titka a bizalom.Kár, hogy az utóbbiban -a párkapcsolaton kívül - néha csalódni kell.Éva
Hmmm, most azért elgondolkodtam, hogy melyik felemet akarnám, deréktól felfele vagy lefele, vagy jobb és bal..brrrr, bizarr, úgyhogy be is fejezem...
Amúgy meg jól megbeszéltük itt a témát, nincs is nagyon mit hozzátenni, csak, hogy igaza van mindenkinek. Sok a félember, az egészek meg pont ezért találják meg egymást olyan nehezen, mert kurva kevesen vannak, és még ráadásul alkut sem hajlandóak kötni, s bár néha elbizanytalanodnak mindenben, még önmagukban is (abban pláne!), aztán jönnek akkor a gyenge "nőnek lenni" pillanatok, amelyek pirosra festik a szemet, meg kiürítik a borospoharakat, de aztán meg a végén mégiscsak mindig az sül ki, hogy neeeem, alku, az nincs, mert az lenne önmagunk halála.
És Éva,
én is tényleg nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Ez a munka az olyan munka, amelyik aztán meg nem is az :-))
én inkább nem írok most, mert...
Megjegyzés küldése