Legbelső félelem

Most akkor félni kell? Imát elrebegni, Ganxta Zolee-nak hálát adni, hogy szombat este inkább őt, nem pedig a szokásos ír-patrióta programot választottuk? Félni elmenni szórakozni, leülni egy ital mellé barátokkal, rettegni hazafelé, a szokásos nyugató, levegőzős esti-hajnali sétán, hogy majd nem érek haza? Egy demokráciában hagyni, hogy mi, a békés többség, félelemben legyünk tartva?! Bízni a rendőrségben, hogy azok majd szolgálnak és védenek? Amikor csak baszogatnak, hogy telefonálok a kocsiban, pedig nem, amikor tízezrekre büntetik múlt héten épp a patrióta előtt poharukkal a kezükben békésen cigiző ismerősöket, mert köztéren alkoholt fogysztanak, amikor a "százezret érő" kamerák felszerelése a fő gondjuk, amikor a focistát agyonverőt négy év után szabadon engedik, amikor csak töketlenkednek, amikor semmi tekintélyük nincs, amikor rendőrkapitányt menesztenek, majd tesznek vissza egy nap alatt, mert maguk sem tudják, mi van?!
Komoly problémák vannak itt. Nem "csak" a gazdasági válság, hanem amitől tartani lehet: érzelmi, szellemi, társadalmi és érték... Nincs ennél rosszabb. Szomorú emberek, megdöbbent arcok, felháborodott számonkérés, tehetetlen düh,kérdőjelek mindenhol. Én nem akarok félni a saját városomban. Attól sem akarok félni, hogy meddig megy fel még a svájci frank árfolyama. Én azt akarom, hogy valaki(k), aki(ke)t ezért alkalmazunk mi, kábé tízmillióan, az csináljon már végre valamit!!! Amíg végképp úrrá nem lesz a káosz.

RIP Cosma.