Bécs,

az egy jó város. Szeretem. Szellős, kiegyensúlyozott, logikus, átlátható, elegáns, finom és arisztokratikus. Pont ugyanezekért lehetne akár nem szeretni is (hisz mennyire jó is tud lenni egy kicsit kaotikus, kanyargós, összevissza, elragadó, bájos, zűrös, kopott kis város), de nem, valahogy Bécset nem lehet nem szeretni. Talán, mert nekük ez volt az első hely, ami a Nyugatot, Európát jelentette, talán, mert pontosan emlékszem, amikor a nagyanyám karkötős meg nyakláncos, meg mindenféle órát hozott nekem Bécsből, de érdekes módon legszívesebben, legelőször mégis egy cseresznye alakú rágóra jut eszembe. Csak kétszáz kilométer... és milyen távol voltunk tőle akkor.
Az a baj, hogy most is.
Mindegy.
Azért jó mindig oda menni, erőt gyűjteni, csak úgy nézelődni, pirosra fagyott orral sétálni, fényeket nézni, puncsot inni, karamellás latte macchiato-t a Kärntner Strasse-n, és nem kihagyni azt a finom pikáns kolbászt ott a sarkon...

P.S.: Már csak néhány perc és december. Durva.

Kaméleon

Foglalkozását tekintve szélhámos. Azt csinálja, amihez a legjobban ért: hazudik. Átvág, becsap kicsit öregecske, kicsit butácska, ám kellőképp magányos nőket. Szerelemmel hitegeti őket, aztán jól megkopasztja a bankszámlájukat. Farkas Gábor, az önbizalom hiányos, labilis, sebezhető fiú, aki egykoron intézetben tengette mindennapjait, s aki két dolgot tud a pénzről "azt, hogy nem boldogít, és azt, hogy én ezt magasról leszarom", zseniális átváltozó művész, aki egy kaméleon ügyességével változtatja külsejét, életét, foglalkozását attól függően, hogy mi illik a megszerzendő nő profiljába. Aztán persze beüt a krach: szerelmes lesz.
Goda Krisztina harmadik nagyjátékfilmje a tökéletes telitalálat. A téma igencsak mai: hazugság,(ahogy a rendező maga fogalmazott a mai veszprémi közönségtalálkozón "manapság senki nem lepődik meg azon, ha egy hazudozó fényes karriert fut be"), de ennek megvalósítását, a jellemek ábrázolását hihetetlen jól oldotta meg. Ehhez persze kellettek Divinyi Réka patikamérlegen kimért pontosságú párbeszédei, a fantasztikus színészek, Nagy Ervin, a mi Csányink, ezúttal jó kis mellékszerepben, az ismét tök jó Hámori Gabi (mellesleg szerintem gyönyörű a csaj, pontosabban baromi jó kisugárzása van), Kulka János ismét doki szerepben, meg még Trill Zsolt, aki, hát, hihetetlen...jah, és a képi hatás, na az...már az első kockánál látszott, hogy ez jól van megcsinálva.

Szóval, akár egy szimpla vígjáték is lehetett volna ebből a hazudós alapsztoriból,de nem az lett: igenis mély emberi történet, arcokkal, sorsokkal, jellemekkel, csavarokkal és persze a rádöbbenéssel, hogy nem is biztos, hogy mindig a hivatásos szélhámos a legnagyobb szélhámos.

A bemutató előtt Kálomista Gábor producer azt mondta nekem, hogy "figyeld meg, ez az utóbbi két évtized legjobb magyar filmje, amelyet a legnagyobbak között fognak emlegetni". Hát, nekem bejött, nagyon, az tuti. Nézzétek meg! És nem letölteni, hanem moziban megnézni! Kérlek... :-))

P.S.: még egy fontos hozadéka volt a filmnek, a Kulka Jánossal készített interjúm, amelyet nagyon élveztem, (azt mondta, ő is) és szerintem jót fogok belőle írni. És ilyenkor boldog vagyok. Feladat volt, kihívás. Megcsinálva, elraktározva a "hihetetlen, de élmény" polcomra. :-)))

P.S 2.: Ez a hazugság jó téma. Legközelebb mindenképp visszatérek rá, nemcsak a film kapcsán.

Gyönyörű

NE TOVÁBB

szép ahogy a padlóról
felszárad az elfolyt víz
lassan párolog el
mint aki bűnt követ el

szép ahogy a telt kádból
kifolyik a fürdővíz
és az ajtó alatt
tiszta szobába szalad

és még az a szép
a szemből, amikor
szájig szalad egy
könnycsepp
bár épp akiért
sírsz az sosem érti meg

szép ahogy a konyhában
sűrűbb lesz a félhomály
s asztal mellett ülve
eltelik a délután

adj új szeretőt. rögtön
jöjjön inkább új börtön
más bántson legalább
én magamat ne tovább
(Jónás Tamás)

GéGé kolléga mutatta ma meg ezt a Marozsán Erika dalt, amelynek Jónás Tamástól van a szövege.
A dal, a gyönyör maga.

Borozgatánk II.

Reggel tízig éhgyomorra már hétfajta bort megkóstolni, az milyen? :-)))
Ahogy tegnap ígértem, röpke beszámoló a gyakorlatilag egésznapos pincekörútról, címszavakban: Zánka, Badacsony, Keszthely, Rádpuszta, Tihany, több mint 35!!! féle bor ivászata, finom kaják, csodálatos-csodálatos Icon=Konyári pince a déli parton, jó sok gyönyörű bor, ízek, zamatok, illatok, savak, színek, Ferenc pincében a nap megkoronázása vörös aszúval (!!) meg isteni sonka-kolbász-szalonna-lilahagyma levezetésnek.... huhhhh... nagyon jó volt, de egy kicsit most szünetelek borral és kajával is, az tuti... :-))

(A fotón a Konyáriék-féle Icon Pince. Nem, nem egy hotel.)

Borozgatánk

Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk- szokták volt mondani, úgyhogy ennek szellemében az egész hétvégét, plusz a holnapot egy borismereti tanfolyamon töltöttem Füreden. Mit ne mondjak, annak ellenére, hogy ma is este nyolcig "nyúztak" minket, nagyon frankó a dolog. Pláne, hogy a tegnapi full elmélet után ma már gyakorlat is volt, azaz kóstolhattunk finom kis nedűket, no meg nem finomakat is, tanulandó a borhibákat.
Hétfőn aztán folyt köv, reggel nyolckor (!!!) indulós buszos kirándulás körbe az egész balatoni borvidéken, visszafelé végállomás a tihanyi Ferenc pince. Szerintem szép kis napnak nézünk elébe, majd elmesélem :-))))

Aki elirigyelte tőlem a dolgot, a következő hétvégén is lesz egy kurzus, ajánlom szeretettel :-)

Portugál

-...no, de egyszer csak volt valami álmod!
-Egy néger nő.
-És? Tettél érte valamit?
-Vártam, hogy betoppanjon.

Happy Birthday

Igazándiból ma arról akartam írni, hogy nem hiszem, hogy valaha a büdös életben ez az ország normálisan fog működni, ahol van tisztelet, alázat, ahol nem csakis és kizárólag a saját, önös érdekek vezérelnek, ahol hozzáértők végzik a dolgukat, ahol nem csak a csalás, hazugság, ármánykodás, megfélemlítés mentén történnek a dolgok,

de nem,

igazából mégsincs ehhez kedvem, erőm, és különben is, megígértem valakinek, hogy én, legalább én nem lehetek pesszimista,

úgyhogy inkább azt mondom, Happy Birthday, a jó öreg Mickey Mouse ugyanis tegnap volt 80 :-))

"Néha...

...meg kellene engedni magunknak, hogy egy percre ne legyünk kemények"

Nem értem

"A magyar társadalom még mindig erős előítéleteket táplál a dolgozó, különösen a vezető munkakört betöltő nőkkel kapcsolatban - mutatta ki egy új kutatás. A felmérés azon kérdésére, hogy mennyire zavarná, ha munkahelyén egy női főnöktől kapna utasításokat, a válaszadók 76 százaléka választotta az "egyáltalán nem" kategóriát, és a megkérdezettek mindössze 23 százalékát érintené rosszul egy ilyen szituáció.Nagy különbség van ugyanakkor a válaszadók neme szerint: tízből négy férfit zavarna ha női főnöke lenne, míg tízből kilenc nő számára ez egyáltalán nem jelentene gondot."

Ez mekkora egy f'szság. Mintha egy férfi nem lehetne ugyanolyan tökéletesen alkalmatlan a feladatára, mint amennyire alkalmas lehet egy nő.
És ez nem valami nőpárti férfiutáló duma, egyáltalán nem, de még mindig nem bírom felfogni az ilyen értelmetlen megkülönböztetéseket bármiféle szempont alapján... Akkor is, ha pontosan tudom, hogy az "egyenlő munkáért egyenlő bér" egyelőre még utópiának is merész.

Premier pláne

Izgultam. Az előtte lévő napokon is, de akkor és ott, szombat délután a színház stúdiójában, nagyon. Mert onnan már nem volt visszaút. Ott voltak a színészek, a közönség, a barátok, meg a kritikusok versenyére érkezett zsűri... Izgultam, de azért a kíváncsiság nagyobb úr volt: abban a pillanatban az adott színész mit olvas ki, hogy éli át, hogy értelmezi az én életem pillanataiból "lekottázott" darabot. Öt színész (muszáj felsorolnom őket:-)) Terescsik Eszter, Módri Györgyi, Tóth Loon, Máté P. Gábor, Baranyi Péter) és öt írás. A saját kis premierem.

Meg kell, hogy mondjam, nagyon érdekes élmény volt (az a "hihetetlen, de élmény" kategória). Próbáltam egyáltalán nem nagy jelentőséget tulajdonítani neki, de aztán kicsit átértékelődtek bennem a dolgok. Mert ez az egész ott, nagyon, de nagyon jó volt, és igenis, nagy dolog! Érdekes volt hallani a mondataimat más szájából, és a színészek olyan jól csinálták, hogy le voltam nyűgözve. Néhány pillanatra még arról is meg bírtam feledkezni, hogy ezek az én mondataim, csak hallgattam őket, kívülről, már-már levegőt sem véve, hogy "húúú, basszus, ez tök jó". Nem is nagyon tudok mást mondani, mint hogy köszi az ötletet és a lehetőséget a Robinak, mert kaptam egy löketet, egy kis visszajelzést, hogy van, amiért érdemes csinálni, fennmaradni, nem belesüppedni a mocsárba, kellene ilyen többször, hogy az ember megméressen, erőre kapjon, és szembesüljön azzal újra és újra, hogy a lelke...
Boldog voltam.
És jó volt ez arra is, hogy az ember megtudja, ki a fontos neki, és kinek fontos ő. Nem árt ezzel tisztában lenni.
Úgyhogy köszi, mégegyszer, mindenkinek, aki ott volt, vagy nem volt ott, de gondolt rám :-))

Nem mellesleg pedig a kritikusok versenye is fantasztikus volt szerintem (és mások szerint is), jó volt az ötlet, a megvalósítás, a darabok, a feladat, a kihívás...

Megint tanú

"Leszel a tanúm? "- eddig háromszor tették fel nekem kedves jó barátaim ezt a kérdést. A különbség csak az, hogy az első kettőben házasságkötést szentesítettem, tegnap este viszont válóperes okiratra kellett rávésnem a nevem. Mit ne mondjak, fura egy érzés volt.

Ma- Töredékek

Rendben van, rendben vagy, egész vagy, szabad vagy, temagad vagy, úgy jól, ahogy vagy... csak az idő... még nem jött el...


Bulgakov: Moliere-Álszentek összeesküvése. Végre egy igazi színház, igazi játékkal, igazi színészekkel, rég nem volt ilyen élmény... Meg kell nézni!

Kint esik, bent meleg, fények, bor, zene, gyertya, lilacsoki, mindenszépésjó.

Holnap premier :-)Izgulok. Picit.

(Hófehérke)

A mérgezett almadarabka bennrekedt,
az üvegkoporsó teteje lezárva,
elsétál mellettem a herceg,
kezében rádiótelefon,
hívása volt,
észre se vett.

(Boda Magdolna)

"I have a dream"

1955. márciusában egy 15 éves fekete kislány, Claudette Colvin, nem volt hajlandó átadni a buszon a fehérek számára fenntartott helyét egy fehér férfinak, ezért letartóztatták. Decemberben az eset megismétlődött, amikor Rosa Parks ugyanígy cselekedett, és akit ezért szintén letartóztattak.

"Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket."
(Martin Luther King)

Alig több mint fél évszázaddal később az a nemzet megválaszt egy feketét elnöknek.
Felnőttek. Most nőttek csak fel igazán.

És mi...? Egyáltalán valaha...?

Nyolc tipp, hogy a munka ne legyen kínszenvedés

Most olvastam a hvg.hu-n.


Ahhoz, hogy menjen a munka, a dolgozók hatékonysága ne csökkenjen, szükség van a motivációra. Kerüld a negatív kollégákat, ne folyj bele a munkahelyi vitákba, tartsd távol magad a viszálytól! Tanácsok.

A világ vezető cégeinél az alkalmazottak eszményi környezetben – saját íróasztalnál, irodájukban – dolgozhatnak, ingyen étkezhetnek, és a bér mellé számos egyéb juttatás is társul: céges autó vagy telefon. Önmagában ez azonban kevés ahhoz, hogy a munka hatékonysága ne csökkenjen. Ha hiányzik a motiváció, vagy zavaró külső körülmények belejátszanak, még a legjobban felszerelt irodában is lidérces lesz a munka. Melyek azok a körülmények, amelyek táptalajt adnak a termelékenységnek?

Egyszerű alapelvek
Susan M. Heathfield, az About.com nevű HR-tanácsadással is foglalkozó oldal szakértője szerint az a fontos, hogy pozitívan gondoljunk a munkánkra, azokra a feladatokra koncentráljunk, amelyeket szeretünk, miközben tartsuk távol magunktól a negatív gondolatokat, gonosz pletykákat. Véleménye szerint olyan kollégák társaságát érdemes keresni, akikkel jól érzi magát az ember, és akikkel szívesen beszélget.

Minden nap csinálj valamit, amit szeretsz!
Ahhoz, hogy jól érezd magad a munkahelyeden, vagy ha nem szeretsz ott dolgozni, de teljesítened kell – nem találsz más állást, kénytelen vagy jelenlegi munkakörödben helytállni – érdemes minden napodat feldobni valamivel. Lehet az egy csésze kávé a teraszon egy nyugalmas tízpercben, de az is segíthet, ha délelőtt vagy délután a cigiszünetben elcsevegsz egyik kollégáddal. Az is segíthet, ha a munkádban keresel olyan feladatokat, amelyek feldobnak: legyen szó a telefonos kapcsolattartásról, adminisztrációról, szervezésről vagy böngészésről a neten.

Fejlődés, külső segítség nélkül
Ne ess kétségbe, ha úgy érzed, munkahelyeden már mindent elértél, amit lehet, magadtól már nem fejlődsz. Keress új kihívásokat, sose mástól várd, hogy elősegítse fejlődésedet, szakmai előmeneteledet. Ha úgy érzed, munkád nem elégít ki, képezd tovább magad szakirányú képzéseken vagy tanfolyamokon, még akkor is, ha ezek nem kapcsolódnak szorosan jelenlegi szakmádhoz. Ne félj attól, hogy belevágj valami újba!

Zárd ki a negatívumokat!
Ahhoz, hogy elkerüld a munkahelyi stresszt, a legtöbb fizikai és pszichés betegség legfőbb okozóját, törekedj arra, hogy távol tartsd magadtól azokat a dolgokat, amelyek lehúznak, elkedvetlenítenek és zavarnak a koncentrációban. A rosszindulatú kollégák társaságát kerüld, ne adj okot rá, hogy pletykáljanak rólad. Igyekezz elkerülni a konfliktusokat – ez szinte lehetetlen, ha nap mint nap emberekkel dolgozol együtt, ám türelemmel és toleranciával átlendülhetsz a problémás helyzeteken.

Légy tisztában a céges ügyekkel!
Mi történik a cégnél? Hol a helyed? Ha nincs rálátásod a dolgokra, előfordulhat, hogy felmerül benned, semmi keresnivalód nincs a vállalatnál, és ez munkakedvedre is rányomja bényegét. Tájékozódj a céges ügyekről, üzletkötésekről, változásokról, és ne maradj ki a megbeszélésekből, találkozókból sem!

Kérj visszacsatolást!
„A főnök soha nem mondja, jól végzem-e a dolgomat” - a panasz gyakori, sokan ugyanis nem kapnak visszajelzést munkájukról. Pedig a pozitív és negatív megnyilvánulások, a jó teljesítményért járó elismerés, a rossz lépésekért járó keresetlen szavak ösztönözhetik az alkalmazottakat. Ha főnököd kerüli az értékelést, nem érkezik tőle visszajelzés, kérd meg, hogy hetente egyszer mondja el véleményét munkádat, vagy egy-egy elvégzett feladatról nyilatkozzon.

Barátkozz!
Egy hozzád közel álló személy, akivel megoszthatod apró-cseprő dolgaidat, munkahelyi problémáidat, kétségeidet, aki meghallgat és tanácsot ad, akkor is ösztönözhet, ha alábbhagy a munkakedved. ha tudod, hogy van, akire számíthatsz, komfortosabban érzed magad munka közben is.

Ne félj az erőpróbától!
Attól tartasz, nem tudsz helytállni, ha arra kerül a sor, hogy megvédd az igazadat? Generálj olyan helyzeteket, amelyekben kiderül, hogyan tudsz érvelni és hogyan reagálsz mások megnyilvánulásaira - figyelj viselkedésedre, hanghordozásodra, stílusodra. Eek legyenek összhangban, hogy kiállásod erőt, magabiztosságot sugározzon.

Útravaló

Utazni jó. Kell. Mindig, újra és újra. Mert mindig kap valamit az ember, nem pedig elvesznek tőle. (Na jó, kivéve, ha kifog egy lehúzós taxist :-) ) Kap élményt,életre szóló "szerelmet", új benyomásokat, kielégítheti a kíváncsiságát, vágyainak, érdeklődésének tárgyát, megtanul elfogadni, másságot értékelni, új ízeket, illatokat, más mentalitást, életérzést befogadni, megtanul más embereket, kultúrákat tisztelni, vagy egyszerűen csak rácsodálkozni dolgokra...
Szóval, mindig kapunk valamit,útravalóul bele a hátizsákunkba, akkor is, ha az az ország, az a város éppen akkor, abban a pillanatban nekünk nem annyira...
Ha nem az út, hát az útitárs a fontos. Tőle, tőlük kapunk valamit. És akkor már az út sem volt hiába...

"Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak emberi értelmet."
(Márai)

Welcome to Sofia

Az első találkozás egy országgal mindig meghatározó. Hogy szerelem lesz belőle, állandó vágyakozás, kíváncsiság, "visszaakarokmenniiii/ittakarokmaradni" vagy épp az ellenkezője: köszi, elég, hadd húzzam már haza a csíkot. Éppen ezért gondolom azt, hogy mindenkinek, aki vendégfogadással foglalkozik, (legyen az vendéglős, kozmetikus, sarki kisbüfés, lángosos, taxisofőr, eladó, pincér, recepciós, satöbbi satöbbi) hatalmas a felelőssége ebben az idegenforgalom nevű bizniszben.Mindezek mellett, miután még ráadásul a munkám nagy részében is főként ezzel foglalkozom, kritikus is vagyok.

Hogy mennyire fontos ez az első találkozás, illusztrálandó csak egy aprócska történet, két-három évvel ezelőttről Strassbourg-ból. Épp megérkeztem a városba, húztam magam után a kis bőröndömet, mikor megszólított egy nagyon kellemes pasas, hogy megkérdezze hány óra, mellesleg pedig megjegyezte, hogy "you are beautiful, and welcome to France". Én meg csak lestem,mosolyogtam, rebegtem egy "merci"-t, és persze abban az egy pillanatban hittem neki, és igazán jó érzéssel húztam tovább a bőröndömet. Mondtam is itthon mindenkinek: ez ám az országimázs, ki kell állítani a reptérre egy jóképű pasast, meg csajt, hogy az ideérkezőknek köpje be, hogy "gyönyörű vagy, komám", aztán mindjárt nem érdekli, milyen szar szolgáltatásokat kap.

No, de hogy visszakanyarodjak az eredeti történehez,szerda reggel megtörtént az első találkozásom Bulgáriával: Sofia Airport. Annak ellenére, hogy mindösszesen egy órányi alvás után pattantam hajnali fél négykor kocsiba, a kezdés egészen kellemes volt, hiába a fáradtság, az álmos szemek, Bécsben valahogy mindenkinek volt még kis ereje a mosolyra. Aztán sikeresen (és természetesen nagyon kíváncsian) megérkeztem Szófiába, és épp a taxisokhoz igyekeztem, mikor egy pasas kedvesen megszólított, hogy taxit keresek-e. Egy kicsike gyanú azért volt bennem (miután az Európai Unióban Bulgária szinonimája a korrupciónak), de ő mondta, hogy természetesen "official taxi", én meg rákérdeztem mégegyszer, hogy ez most akkor biztos-e, de persze, mi mást válaszolt volna, mint, hogy "persze, hogy biztos".Amúgy meg minden klappolt is: pontosan ugyanolyan taxi volt, mint a többi, árjegyzékkel, telefonszámokkal, ráadásul a reptér totál tele volt biztonsági emberrel, szóval, gondoltam, nagy baj nem lehet...Persze, amikor beszálltam, lett csöpp kis ellenérzésem, mert ilyen szakadt pasast soha az életben nem láttam: az a klasszik mackóalsó, zsebek kint lógnak, és olyan kurva bolyhos volt, hogy maximum portörölgető rongynak lehetne használni, ha nem tök műszálas lett volna. Na, de ez mindegy, nem is ragozom tovább: a kábé 20-25 perces fuvarért fel is számolt nekem az ember kábé 70 levát (majdnem negyven euró)! Nem nagyon volt fogalmam a szófiai taxi-tarifákról, de azért azt sejtettem: ez kicsikét sok. Jah, amúgy a Kempinski-ben laktam, az ürge gondolom azt mondta magának: ezt akkor jól le lehet húzni. Aztán még azért azt megkédezte az út végén, hogy kérek-e számlát. (nem, b'meg, mit képzelsz, még számlát se kérek?!! )

A gyanú az egyre erősebb volt bennem, hogy ez jókora átb'szás volt, de ezt igazán a konferenciára érkező HVG-s kollégák erősítették meg bennem. Ők is majdnem áldozatul estek a bepalizásnak, de szerencséjükre ők többen érkeztek Budapestről a Malévval, és valamelyiknek volt annyi lélekjelenléte, hogy beköpje "hivatalos delegáció", úgyhogy őket tényleg egy official taxi-hoz irányították. Mint kiderült, virágzik Szófiában is a taxi maffia (ismerős lehet ez a mi jó öreg Budapestünkről is), és frankón be vannak építve azok a bizonyos biztonsági őrök is, akiknek a jelenlétében én naiv, annyira bíztam. Szóval, a fiúk elmondták, hogy ez az út mindösszesen 15 euró, de úgy tűnik, kicsit még ők is herdálták a cégpénzt, ugyanis visszafelé a hotelben megrendelt taxi nemhogy 15 euróért, hanem 12 LEVÁért (kb 6 euró) kifuvarozott. A végén rá is kérdeztem kétszer a sofőrnél, amikor mutogatott a számla aljén a 12-re, hogy "de akkor euróban?!".
Nah, szóval, egy szó mint száz, nem kicsit, hanem nagyon, de nagyon át lettem b'szva.
Persze tudom, tudom, utólag mondhatja mindenki az okosságait: előtte meg kell kérdezni a tarifát, ismeretlen kocsiba nem szabad beszállni, és az ajtót sem nyitjuk ki idegennek, de ott, és akkor minden körülmény azt látszott alátámasztani, hogy ez pont egy ugyanolyan hivatalos taxi, mint a többi, és különben is Európa, meg minden... Mindegy, legközelebb már tudom, és figyeljetek ti is, ha Szófiába utaztok valamikor.

Nah, hát ezzel a "kellemes" élménnyel, benyomással indult a kis kirándulás, és ugye értitek, mit gondoltam az első találkozás fontossága alatt. Sajnos, (mint itthon is sokan) még nem jöttek rá, hogy ez a szabadrablás csak rövid távon működik, hosszú távon egyáltalán nem éri meg!!

Amúgy Szófia ezen kívül sem egy nagy szám, a helyiek szerint sem az a tipikus turistabarát hely. Vannak kellemes részei, de nem mondhatnám, hogy szép, de leginkább a számomra oly fontos "fílinget" nem éreztem. Jah, és a mosolygást meg a kedvességet ők sem nagyon ismerik. Meg is beszéltük a kollégákkal, tisztára olyanok az arcok, mint Budapesten.
Viszont a kaja, no, az isteni volt, fini sajt, fini olivabogyó, fini saláta, fini rakia (vagy rakija?)... Hát, Szófia ennyi.
S bár most az egész úgy tűnhet, hogy nem volt jó ez az elmúlt néhány nap, azért ez nem így van: ez pedig a HVG két főszerkesztőjének köszönhető, akik pont úgy heccelték egymást mint Jack Lemon és Walther Matthau, hihhhhhhhetetlenül intelligensek, viccesek, érdeklődők, tájékozottak, mindketten igazi újságírók, akikre fel lehet nézni, és igazán élmény volt (ez volt igazán az élmény), hogy ezeket a napokat a társaságukban tölthettem.


Nah, bocs, ha ma túl hosszú voltam, de ezt az országimázs sztorit mindenképpen el akartam mesélni, hátha valaki épp Szófiába készül :-))

Montázs

Igazándiból még november elsejéhez tartozik, a sajtótermékben megjelent írás, Zsuzska és Kellei kolléga tök megdicsérte, és végre nekem is tetszett valami... Íme,aki nyomtatottat nem olvas. Egy montázs sok-sok dalból,előttük tisztelgve.

"Kereslek néptelen utakon, de csak a semmi vár, dörögve zúgnak a betonon lánctalpas éjszakák, aztán sűrű, sötét erdő ölén rátalált az álom, s te ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, én arcomat a fénybe fordítom, a perceket újra számolom, és nem sírok, csak bánt a cigarettafüst, attól könnyezem... Én nem tudom, szereted-e még, ha csillagos az ég, keresed-e még, hogy melyik a miénk, mert két, összeillő ember, fénylő, tágra nyílt szemmel..., teli voltunk élettel, szabad volt a szívünk, és én úgy hittem, sosem kell félnünk, de emlékszel? utolsó beszélgetésünket a száguldó mentőautó szirénája szakította félbe, de kérlek, ne félj az elválástól, a távollét olyan, mint a szél, s hiába viharként tombol már a messzi távol, akkor is lesz nyár és szerelem, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el, mert most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, s bár az esőt felszárítani úgysem tudod, az álmot meg nem álmodni úgysem tudod, de azért vannak a jó barátok, hogy a rég elvesztett álmot visszahozzák néked egy szép napon, akkor is, ha az egy buta kis játék, csak hazudok és elhiszek, és csak várom, hogy kicsi, gyere velem rózsát szedni, és karodba bújnék, mert nem számít, hogy hány év messzeség, csak boldogság, gyere haza...
Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Radics Béla és sokan mások, akik itt hagytak nekünk örökbe egy darabot a szívükből..."

Örökre szépek

"Kisanyám, aztán vigyázz magadra azon a repülőn"- mondta azon a hat évvel ezelőtti nyári napon a nagyanyám, aztán én elrepültem, ő meg néhány nap múlva felszállt...
Ma neki is gyújtottam gyertyát.