Vendégvárók

Tényleg vár-e a vár? címmel éppen az egy héttel ezelőtti sajtótermékben írtam egy riportot a veszprémi várról, vagyis annak előnyeiről, hiányosságairól, kihasználatlan lehetőségeiről.(lsd www.naplo-online.hu, hétvége rovat)A riport írása közbeni kutakodásom eredménye az volt, hogy a legnagyobb gondot az egyházi fenntartású intézmények jelentik. Mégpedig: 1. Nincsenek is nyitva. 2. Ha nyitva is vannak, max.délután 5 óráig. 3. Nyitva vannak, viszont legalább baromi barátságtalanok az öreg nénik, akiket odaültettek, jah és nyilván több nyelven el bírják igazítani az érdeklődő turistát.
Ezeket nem a saját szarkazmusom mondatja, hanem a tourinform irodába visszaérkezett jelzések alapján statisztika van róla. De ha nem lenne statisztika, ma akkor is meggyőződhettünk róla saját bőrünkön.

A sztori a következő: Ma és holnap kulturális örökség napok vannak Európa szerte, melynek célja:
"-megismertetni, közelebb vinni az európai polgárokat kulturális örökségükhöz,

-felhívni a figyelmüket az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére (különös tekintettel a veszélyeztetett emlékekre),

-lehetővé tenni számukra, hogy jobban megismerjék és megértsék egymást a nyelvi és kulturális különbözőségek ellenére" satöbbi, satöbbi...

Lényeg, hogy a kiállítóhelyek megnyíltak, ingyenesen meg lehetett tekinteni országszerte rengeteg templomot, múzeumot, kiállítóhelyet, sok-sok olyan épületet, amelyik egyébként zárva van a nagyközönség előtt. Mint például az Érseki Palota, és az ottani levéltár.
Mivel a minap épp egy sajtótájékoztatón jártam a palotában, és egy szeletkéjébe bepillantást nyertem, természetesen első utunk ma oda vezetett. (márcsak azért is, mert persze ez zárt be legkorábban) Sajna az ajtónál tovább azonban nem jutottunk, hála az érseki palota roppantmód barátságos, invitatív, példamutatóan vendégváró alkalmazottai hozzáállásának.

No, de, hogy végre előadjam a sztorit: mi belépünk, köszönünk,a két hölgy pedig cseveg zavartalanul. Kicsit tipródunk tanácstalanul, de mivel a kutya ránk nem hederített, már a lépcső felé léptünk volna, hogy "jó, akkor biztos bármerre lehet menni". Mire észbekap az egyik "vendégváró", és ránk ripakodik, hogy ugyan már hova mennénk. Mire én: elnézést, de azt gondoltuk, mehetünk, ugyanis önök nem mondtak semmit.
Erre ő: persze, mert maguk üvegnek néztek minket.
Én: elnézést, mi köszöntünk, és ha jól értem, mégiscsak önök lennének itt a vendégfogadók. (mindezt természetesen tök normális, kedves hangnemben)

Erre valamit mondott, azt most nem tudom már idézni pontosan, lényeg, hogy akkor mi a lehetőséget megköszönve azzal a lendülettel húztunk át a Dubniczay palotába, a László Károly gyűjteményt megnézni.

Kérdezem én: tényleg én vagyok a totális hülye, hogy azt gondolom, hogy amikor mi beléptünk, nekik fogadiuk kellett volna minket? Hogy esélyt sem szabadott volna adni, hogy egyáltalán mi a lépcső felé is vehessük az irányt, mert le kellett volna minket "támadni", hogy: "üdvözlöm önöket, miben segíthetünk? Jártak már nálunk? Szeretnének tárlatvezetést? Nem ám, hogy erre még nekik áll feljebb?!!! Elképesztő!!! Voltak ezek valaha vendégségben, tisztában vannak azzal, hogy vendéget várni, fogadni mekkora felelősség?! Persze, a kérdés csupán költői... (jah, és egy apró mellékzönge: az egyháznak ismét sikerült közelebb hoznia a vallást az emberekhez. Akkor is, ha ez itt és most persze nem közvetlenül vallási élmény volt, de aztán meg mégis, mert könyörgööööm, az Érseki Palotában esett meg- ahol szerintem ha lehet, a szokásosnál ezerszeresen kellene odafigyelni az ilyenekre)

Ergó: a bevezetésben feltett kérdést megválaszolva: nem, kurvára nem vár a vár.

De, hogy a történetnek azért pozitív végkicsengése legyen, el kell mondanom azt is, hogy a többi helyen viszont kiváló-kiváló tapasztalataink voltak. A már említett László Károly gyűjteményben nagyon kedves hölgy kalauzolt minket (persze neki, és az összes többi helyen is elmeséltük, hogy jártunk az Érsekségen), a Téglamúzeumban BB kapott egy saját téglát, amibe a nevét égetik majd bele, ráadásul az interaktivitásra vonatkozó ötletünket is megköszönte a hölgy, a Vass-gyűjtemény pedig fantasztikus volt, mint mindig, bár én őszintén szólva az épületbe vagyok beleszerelmesedve totálisan.... És igen, itt is nagyon kedves hölgyek voltak, akik ha kellett, segítettek, de nem lihegtek a nyakunkba, hanem hagyták nekünk a felfedezés örömét.
Hát valahogy így kellene ezt csinálni kérem.
Az egyháznak meg tényleg lehet, hogy nem ártana, ha kicsit rá lenne kényszerítve a profit orientált működésre, mert akkor legalább nem engedhetnének meg ilyen arcátlan viselkedést.

Jah, és még egy: a kulturális örökség napok vasárnap még tart. Aki teheti, menjen el. Érdemes.