Nem vagyok az a reggeli ember. Szeretem a bagoly-létet, az éjszaka csöndjét, gyerekként is éjfélekig olvatam titokban a takaró alatt, reggel aztán meg...
De az elmúlt napokban valahogy úgy alakult (valószínűleg fáradok, mert nem bírtam fent maradni), hogy egyszerűen beájultam tök korán, ergó, kénytelen voltam 5-6 körül felkelni, hogy az írnivalóimat teljesítsem.
És ilyenkor aztán mindig újra rácsodálkozom, hogy a reggel legalább ugyanolyan jó, mint az este: hűvös hajnal, felkelő nap, az első zajok, a reggeli mocorgás, ráérős ébredezés, nyújtózkodás, egy finom tea, igazi, ücsörgős-ráérős reggeli.... Szóval kontrasztnak kiváló. Azért persze nem hiszem, hogy rá fogok szokni :-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése