Lost

emlék volt, régi volt, direkt nekem tervezett volt,szép volt, enyém volt mert én voltam, kedvenc volt, és a kulcsszó most itt a volt. Mert elveszett...:-(

21 gramm

Azt mondják, a halála pillanatában az ember 21 grammot veszít a testsúlyából. Néhány pénzérme, egy darabka csokoládé, egy kolibri súlya. Vajon a lélek teszi ki ezt a 21 grammot? Vajon ezt a 21 grammnyi terhet azok viselik aztán, akik túlélnek minket? Vajon mennyi az a 21 gramm?

Sean Penn, Benicio del Torro, Naomi Watts. Alejandro González Inarrittu filmje. Meg kell nézni.

Ha

Ha egy napon eljössz,
megkínállak kandírozott szeretettel
és borsmentateával.
Ha eljössz,
és ha lesz teám….

(Boda Magdolna)

Hideg

Hideg van. Tíz fok éjfélkor.Én nem tudom, mi van itt. Sem tompa fények, sem lassú meleg, senem színekben tobzódás, mustillatú levegő...Az idén érdeklődés hiányában elmarad a vénasszonyok nyara?!
Tiltakozom.
Ezt a verset pedig épp most találtam. Jóóó.


Megint úgy jött el
az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesült.
Csak jött és körberajzolta
barna ujjával
a gesztenye leveleit.
Megint.
(Boda Magdolna, Ősz)

Kedvenc

Tegnap egész nap ezt a két dalt hallgattam, ezek is kedvencek...
Amúgy ha már a kedvencnél tartok: egy kis reklám a munkahelyemnek :-)) (pedig szabin vagyok, végrevégre :-))) ) Jó kis játékot indítottunk, amelyben az utóbbi év(tized) legjobb dalait keressük, szavazzatok, szavazzatok ti is!! (koktel@naplo.plt.hu)

Vendégvárók

Tényleg vár-e a vár? címmel éppen az egy héttel ezelőtti sajtótermékben írtam egy riportot a veszprémi várról, vagyis annak előnyeiről, hiányosságairól, kihasználatlan lehetőségeiről.(lsd www.naplo-online.hu, hétvége rovat)A riport írása közbeni kutakodásom eredménye az volt, hogy a legnagyobb gondot az egyházi fenntartású intézmények jelentik. Mégpedig: 1. Nincsenek is nyitva. 2. Ha nyitva is vannak, max.délután 5 óráig. 3. Nyitva vannak, viszont legalább baromi barátságtalanok az öreg nénik, akiket odaültettek, jah és nyilván több nyelven el bírják igazítani az érdeklődő turistát.
Ezeket nem a saját szarkazmusom mondatja, hanem a tourinform irodába visszaérkezett jelzések alapján statisztika van róla. De ha nem lenne statisztika, ma akkor is meggyőződhettünk róla saját bőrünkön.

A sztori a következő: Ma és holnap kulturális örökség napok vannak Európa szerte, melynek célja:
"-megismertetni, közelebb vinni az európai polgárokat kulturális örökségükhöz,

-felhívni a figyelmüket az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére (különös tekintettel a veszélyeztetett emlékekre),

-lehetővé tenni számukra, hogy jobban megismerjék és megértsék egymást a nyelvi és kulturális különbözőségek ellenére" satöbbi, satöbbi...

Lényeg, hogy a kiállítóhelyek megnyíltak, ingyenesen meg lehetett tekinteni országszerte rengeteg templomot, múzeumot, kiállítóhelyet, sok-sok olyan épületet, amelyik egyébként zárva van a nagyközönség előtt. Mint például az Érseki Palota, és az ottani levéltár.
Mivel a minap épp egy sajtótájékoztatón jártam a palotában, és egy szeletkéjébe bepillantást nyertem, természetesen első utunk ma oda vezetett. (márcsak azért is, mert persze ez zárt be legkorábban) Sajna az ajtónál tovább azonban nem jutottunk, hála az érseki palota roppantmód barátságos, invitatív, példamutatóan vendégváró alkalmazottai hozzáállásának.

No, de, hogy végre előadjam a sztorit: mi belépünk, köszönünk,a két hölgy pedig cseveg zavartalanul. Kicsit tipródunk tanácstalanul, de mivel a kutya ránk nem hederített, már a lépcső felé léptünk volna, hogy "jó, akkor biztos bármerre lehet menni". Mire észbekap az egyik "vendégváró", és ránk ripakodik, hogy ugyan már hova mennénk. Mire én: elnézést, de azt gondoltuk, mehetünk, ugyanis önök nem mondtak semmit.
Erre ő: persze, mert maguk üvegnek néztek minket.
Én: elnézést, mi köszöntünk, és ha jól értem, mégiscsak önök lennének itt a vendégfogadók. (mindezt természetesen tök normális, kedves hangnemben)

Erre valamit mondott, azt most nem tudom már idézni pontosan, lényeg, hogy akkor mi a lehetőséget megköszönve azzal a lendülettel húztunk át a Dubniczay palotába, a László Károly gyűjteményt megnézni.

Kérdezem én: tényleg én vagyok a totális hülye, hogy azt gondolom, hogy amikor mi beléptünk, nekik fogadiuk kellett volna minket? Hogy esélyt sem szabadott volna adni, hogy egyáltalán mi a lépcső felé is vehessük az irányt, mert le kellett volna minket "támadni", hogy: "üdvözlöm önöket, miben segíthetünk? Jártak már nálunk? Szeretnének tárlatvezetést? Nem ám, hogy erre még nekik áll feljebb?!!! Elképesztő!!! Voltak ezek valaha vendégségben, tisztában vannak azzal, hogy vendéget várni, fogadni mekkora felelősség?! Persze, a kérdés csupán költői... (jah, és egy apró mellékzönge: az egyháznak ismét sikerült közelebb hoznia a vallást az emberekhez. Akkor is, ha ez itt és most persze nem közvetlenül vallási élmény volt, de aztán meg mégis, mert könyörgööööm, az Érseki Palotában esett meg- ahol szerintem ha lehet, a szokásosnál ezerszeresen kellene odafigyelni az ilyenekre)

Ergó: a bevezetésben feltett kérdést megválaszolva: nem, kurvára nem vár a vár.

De, hogy a történetnek azért pozitív végkicsengése legyen, el kell mondanom azt is, hogy a többi helyen viszont kiváló-kiváló tapasztalataink voltak. A már említett László Károly gyűjteményben nagyon kedves hölgy kalauzolt minket (persze neki, és az összes többi helyen is elmeséltük, hogy jártunk az Érsekségen), a Téglamúzeumban BB kapott egy saját téglát, amibe a nevét égetik majd bele, ráadásul az interaktivitásra vonatkozó ötletünket is megköszönte a hölgy, a Vass-gyűjtemény pedig fantasztikus volt, mint mindig, bár én őszintén szólva az épületbe vagyok beleszerelmesedve totálisan.... És igen, itt is nagyon kedves hölgyek voltak, akik ha kellett, segítettek, de nem lihegtek a nyakunkba, hanem hagyták nekünk a felfedezés örömét.
Hát valahogy így kellene ezt csinálni kérem.
Az egyháznak meg tényleg lehet, hogy nem ártana, ha kicsit rá lenne kényszerítve a profit orientált működésre, mert akkor legalább nem engedhetnének meg ilyen arcátlan viselkedést.

Jah, és még egy: a kulturális örökség napok vasárnap még tart. Aki teheti, menjen el. Érdemes.

Fejetlenül

...arról beszélgettünk éppen, hogy létezik-e olyan, hogy csak úgy csinálsz valamit, ösztönből, szívből, gondolkodás nélkül, fejetlenül,szenvedélyből,kihasználva a pillanatot,hogy elragadjon,nem foglalkozva a következményekkel, nem előre lesakkozva egyedül a játszmát...

Szerintem igen.


"Szenvedélyek alkotnak és rombolnak mindent. Ha az ész uralkodna a földön, semmi nem történne rajta."

Dögrováson

Odakint előzetes a télből, idebent 24 fokos utóérzés a nyárból két takaróval, hosszú pizsiben, forró gyógyteával, oltári fej-és torokfájással, aspirinnel,alvással, totális gyengeséggel... húúúú, de utálom.

Régi kerékvágás

Ma megvolt a szezon első kosármeccse (NYERTÜÜÜÜÜNK:-) ),múlt héten meg az első angolórák is, ergó minden újra a régi kerékvágásban. Az most más kérdés, hogy ez most akkor jó vagy nem, mert akkor megint csak kilyukadnánk a klasszikus "húúú, mennyire rohan az idő" állításhoz. Ezt meg minek is boncolgatnánk, észreveszi azt mindenki maga...
Sokkal inkább durva az, hogy BB képes volt ma a winter kollekcióban található narancsos-fűszeres teát kérni. Sokkoló, legalább mint az almás-fahéjas joghurt :-)

Én viszont még bojkottálom a téli cuccokat, és őszi mélabúba (nevezhetjük nyugodtan depressziónak is) sem vagyok hajlandó esni semilyen körülmények között. Pedig a körülmények... nah, azok aztán igazán szarok, már csak a köd hiányzik.
De ne aggódjatok, jön még kutyára szalonna, meg indiánnyár, elintéztem, ugyanis mindjárt kiveszem végre a nyári szabimat :-))

Sokk

Már nem lehet kapni a kedvenc nyári szériás málnás-lime-os joghurtomat. Lecserélték almás-fahéjasra. No de kérem, mág csak szeptember 11.van!!! Holnap már kiteszik a csokimikulásokat is?! Sokkolva vagyok.

Utószezon

Kissé "hűvös" volt a fogadtatás, de ez csak néhány pillanatig tartott. Ahogy egyre beljebb merészkedtem, egymáshoz idomultunk, a testem hozzászokott a hőmérsékletéhez,úgyhogy alig egy perc elteltével már lágyan, selymesen, simogatóan, tisztán vett körbe. Balaton, Alsóörs, talán az utolsó idei fürdőzés, hosszú úszás a lassú, lágy őszi melegben a lenyugodni készülődő nap fényénél, amelyik ezüstre festette a hullámokat. A part álmosan terült el, csak néhány nyugdíjas, anyuka, vagány kiskölyök, pár úszó, néhány kacsa és vitorlás osztozott ezen a mai késő délutánon. Nem volt idegeskedés, kapkodás, hangoskodás, valahogy mindenki befelé figyelt, meg a vízre, amelyik elaludni készült, együtt a nyárral.
Nem lehetett ennél szebb búcsúzkodás.

Reggel

Nem vagyok az a reggeli ember. Szeretem a bagoly-létet, az éjszaka csöndjét, gyerekként is éjfélekig olvatam titokban a takaró alatt, reggel aztán meg...

De az elmúlt napokban valahogy úgy alakult (valószínűleg fáradok, mert nem bírtam fent maradni), hogy egyszerűen beájultam tök korán, ergó, kénytelen voltam 5-6 körül felkelni, hogy az írnivalóimat teljesítsem.

És ilyenkor aztán mindig újra rácsodálkozom, hogy a reggel legalább ugyanolyan jó, mint az este: hűvös hajnal, felkelő nap, az első zajok, a reggeli mocorgás, ráérős ébredezés, nyújtózkodás, egy finom tea, igazi, ücsörgős-ráérős reggeli.... Szóval kontrasztnak kiváló. Azért persze nem hiszem, hogy rá fogok szokni :-)))

una palabra

...vagy egy órán át kerestem ezt a dalt, épp nem a blogra, de ha már nagy nehezen meglett, akkor megmutatom... És azt is, ami miatt kerestem. (a második videó)Zseniális- csak ennyi a komment hozzá.

Frappé

...és igeeeeen, ma végre megkaptam, amire vágytam, egy igazi-igazi frappét, fagyi és tejszínhab nélkül, ahogy azt illik, ráadásul bónuszként 23 Celsius fokos estében, csilingelő árbocok hangjával körítve... A tökély maga :-)))

Schőnig

Ismét bebizonyosodott, hogy a Schőnig cukrászda egy nagy rakás szar. Igen, az "ismét" szóból jól sejtitek, nem először jártam ott, és mindig csalódás volt. Persze, jogos a kérdés: akkor meg minek megyek oda...
Általában igyekszem elkerülni a helyet, kivéve, amikor kizárólag otthoni fogyasztásra kávé mellé zserbót vásárolok vagy mézes krémest, ezt nem bírják elrontani.Egyébként ma is kizárólag időtakarékossági és logisztikai okok miatt mentünk oda a Renivel, és persze elvárásaim nem voltak, csak egy olyan átlag Schőnig szintet akartam, de az sem bírt összejönni.

Igazándiból a cuccaiktól sem vagyok elájulva, mert nem túl jók, a fagyi általában szar, de vásároltam ott már születésnapra savanyú torta szeletet, normális helyen a somlóit sem tejszínhabozzák be előre órákkal, mert a tejszín köztudottan kényes dolog, ráadásul hat órás hűtőben állás után nem az igazi az állaga, de hát tulajdonképpen nem is a cuccokkal van alapjáraton a baj. Hanem az egész bagázs hozzáállásával. Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy van egy hely, amelyik alapjáraton kellemes, s bár a berendezés koppintás, azért igényes, szép. DE: iszonyú flegmák, bunkók a kiszolgáló csajok, mosoly még csak puszta véletlenül sem hagyta el egyiknek a száját sem.

És íme a mai kis közjáték. Mivel jó meleg volt, jeges kávét szerettem volna inni. Kérdezem a csajt (a szőke, talán a tulaj lánya? Nemtom, minden esetre ő már ezer éve ott van), hogy ők hogy csinálják. Két gombóc fagyi, tejszínhab, csokiöntet, jah és kávé-mondja. Brrrrrrrrr. Mire én:jégdarás, frappé változat nincs? (Ugyanis nem mondhatnám, hogy jeges kávé címszó alatt kokrétan fagyis cukorszirupot szeretnék fogyasztani -persze ezt nem így mondtam ) Mire a csaj: nincs, mert azt sokan nem szeretik. Jó- mondom én, aki a vendégek másik felébe tartozna, aki úgy szereti- de nincs valami ötleted, hogy esetleg hogy oldhatnánk meg nekem valami hasonlót?

Igen, erre egy normális, vendégbarát helyen az lett volna a válasz, hogy: de, persze, mire gondolsz pontosan, kitalálunk valamit, (mivelhogy kávé meg tej van, feltételezem jég is) satöbbi, satöbbi. DE a SCHŐNIGBEN a flegma szőke egyszerűen rávágta, hogy NINCS, majd bunkón elviharzott, hogy jó, ameddig mi ötletelünk, talán kiszolgálna másokat. Anyád-gondoltam. Sajna a somlóit már kikértük, meg a Renivel különben is akartunk dumálni, úgyhogy nem hagytuk ott egy az egyben a helyet. Minden esetre a jegeskávémból a cirkusz helyett lett egy szimpla light kóla.

Meg ismét egy értetlenkedés, hogy még mindig vannak helyek, ahol képtelenek felfogni, hogy a vendéglátásban illik mosolyogni, kedvesnek lenni, és a vendég óhaját teljesíteni, de legalábbis megpróbálni azt. Különben leszarhatod, milyen kurva szép kávézód van. Mellesleg én ezt itt most elmondtam nektek, és még elmondom minimum száz embernek, és mindenkit megkérek, adja tovább még legalább két embernek :-))))

Birkák és vámpírok

Azon tűnődöm ölemben a laptopommal a földön ülve, hogy .... Szóval csomó mindenen tűnődöm, jó részét asszem meg is tartom magamnak... de talán azt az egyet nem, ami újból-és újból előbukkanik, mostanság egyre többször. És ez nem jó.

Szóval: adva van egy dolog, éppenséggel a munkád, szereted. Egészen kicsi korod óta ezt akartad csinálni, az a klasszik "mióta az eszemet tudom". De nem igazán hagyják. Nem, szerencsére nem az, hogy szakmailag beleszólnak, csak úgy a körülmények nem "teremtődnek" (jó, kimondom: nem teremtik meg) meg hozzá, amelyek között tudnád is végezni rendesen a dolgot. Aztán meg csak veszed észre, hogy megtámadott egy csapat vámpír, akik mindenféla őrült, pitiáner, kisstílű intézkedés képében szívják el az energiádat őrületes sebességgel, és gondolkodsz: le kéne szarni minden körülményt, megcsinálni a dolgodat szó nélkül, letenni a ceruzát, aztán hazamenni, nem tudomásul venni semmit, nem szólni, nem harcolni, nem kínlódni, nem idegbajt kapni attól, hogy hülyének vagy nézve újra és újra, meg birkának tekintve, mert persze az is vagy, mert asszisztálsz mindenhez, próbálni nem tudomást venni arról, hogy mindig van egyenlőbb az egyenlők között, hogy a partnerség és a konstruktivitás, a tisztelet, a tisztesség, a munka megbecsülése, az ember értéke most is csak valami kurva nagy szavak, amelyek elméletben léteznek, gyakorlatban viszont abszolút, egyáltalán nem működek, és utálod, de mocskosul, hogy erre megy el az erőd, nem másra, az alkotásra, és tudod: hiába kéne, amíg lelked van, addig nem fog menni, hogy leszard. A kérdés csak az: meddig bírja a lelked...

Pláne, hogy egészen kicsi dolgok kellenének, amtől a gépezet legalább annyira működhetne jól, mint amennyire most rosszul. És engedtessék meg nekem, hogy ezt most utáljam, dühöngjem, le/kiírjam.

Amúgy pedig igazán szépek az első őszi napok, akkor is, ha kicsit fura a korai sötét, és akkor is, ha a gyanútlanul leselkedő-lecsapó derékfájásomtól megint alig bírok menni, és pláne szépek, mert a laptopommal az ölemben a földön ülve az esti fényeknél csomó mindenen tűnődhetek, más lényeges dolgokon, amelyeknél ráadásul még eredményre is jutok... De asszem ezt most megtartom magamnak:-))

P.S.: " A szabadság a lélek joga, hogy lélegezzen. Ha nincs levegő, rosszak a törvények. "

Mr Smith

"Aki elfut, örökké menekülhet"
(Mr. és Mrs. Smith)