Life or something like it (Miért II)

Az élet vagy valami hasonló,

mert néha csak azt hisszük, hogy élünk, aztán meg persze nem, mert csak hajszolunk valamit, magunk sem tudjuk, hogy mit, elrohanunk az életünk mellett, lelkiismeret furdalásunk van, ha kicsit lassítunk, lógunk, lopunk magunknak napközben néhány szabad percet, órát, nem mondjuk ki, amit gondolunk, nem mondjuk eleget, hogy "szeretlek" vagy inkább ki sem mondunk semmit, mert akkor legalább azt hisszük,nem lehet semmi bajunk, akkor is, ha tudjuk, hogy "ki kell mondani, amit ki akarsz mondani, különben lehet, hogy örökre elvész az esélye", meg kergetjük a boldogságot, közben meg elfelejtünk annak lenni, és mindig csak akkor jut eszünkbe, hogy nincsen így ez jól, amikor valaki csak úgy elmegy,"köszönés" nélkül, mert akkor értékelődnek át/fel dolgok, akkor jön rá az ember, hogy baromira le kellene néha sz.rni ezt az egészet, észrevenni a pillanatokat, megsimogatni a fejét, hinni az álmainkban,magunkban,az ösztöneinkben,a szenvedélyben, mert ha csak az ész uralkodna, akkor nem történne semmi a földön, mosolyterápiára tanítani önmagunkat, nem agyalni annyit, nem hagyni magunkat sodródni, a saját életünknek végre főszereplője lenni... mert "Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életed..."