Kész átverés, avagy a nagy magyar valóság

A következő írás megtörtént eset alapján íródott. Sajnos. A holnapi sajtótermékben fog megjelenni, de gondoltam, felteszem ide is, hátha azt valaki nem olvassa :-))


Igazoltatnak. Az állampolgár készséges, jó fej, félnivalója nincs, tehát mosolyogva kapja elő pillanatok alatt az iratait a táskájából. Még kedvesen meg is jegyzi a rend (nagyon fiatal, de egy igazán kedves és egy igazán mogorva) őreinek, hogy "nahát, csak nem úszta meg igazoltatás nélkül a lakásáig hátralévő tíz métert". Az iratok gyors ellenőrzése, (természetesen minden rendben) az állampolgár még csevejre nyitná a száját a két hölggyel, mikor az előbbi mosoly a másodperc tört része alatt lehervad a szájáról. A kedvesebbik ugyanis felteszti a kérdést: "akkor elismeri a szabálysértést?!" Az állampolgár meg néz, mi több, bámul, mint borjú az új kapura, azt hiszi, valami kész átverés-showban van benne, gyorsan számba veszi: öv rendben, kocsi, papírok rendben, sőt, még a haja is rendben, baj tehát nem lehet. Leesett állal kérdez vissza, hogy pontosan most milyen szabálysértésről is lenne akkor itt szó. "Mobiltelefonált"- hangzott a dörgedelem. Az állampolgár elképedve, de udvariasan állítja, hogy nem, de tényleg (különben sem szokott rendőrrel vitázni, minek, annyira meg nem jó színész, hogy hitelesen el tudta volna játszani az ártatlant), de ők ketten ellentomondást nem tűrő hangon állították: "de mi, ketten láttuk!" A mogorvább flegmán odavágta, hogy "ugyanezt mondaná, ha most megnéznénk a híváslistát a telefonján?", az állampolgár meg azzal a lendülettel nyúlt a telefonjaiért, hogy "persze, nyugodtan, csak tessék". Kicsit még meg is könnyebbült, hogy huhh, bizonyítva van az ártatlansága. Az egyik telefonján egy egy órával azelőtti hívás, a másikon egy tíz perccel korábbi csörgés a barátnőnek, még a munkahely parkolójában. A rend őre próbálkozik tovább: jó, de ez a hívás kitartott idáig, az állampolgár mutatja a hívásinfóból: összesen két perc volt a beszéd, a munkahelytől idáig vezető utat megtenni két perc alatt pedig legfeljebb helikopterrel... Aztán még néhány adok kapok arról, hogy akkor az állampolgár most már hány perce is dekkol ott... De ott, akkor, hiába volt minden ész érv, mindvégig konstruktív hozzáállás, az állampolgár szomorúan konstatálta hangosan "úgy tűnik, én akár a Jóisten is lehetnék a kettejük állításával szemben". Veszített. És nemcsak ötezer forintot -az a legkevesebb- hanem az emberiségbe, a humánumba, a demokráciába, az igazságba, az ártatlanságba, a segítő szándékba, a "szolgálunk és védünk"-be vetett hitét. Mert kénytelen volt rájönnie, hogy ez nem most itt nem a Kész átverés show, nem lesz Sebestyén Balázs meg pezsgő sem, mert ez a nagy magyar valóság, ahol utaznak rá rendőrök, ellenőrök, hatóságok, dilettánsok, rosszindulatúak, ahol hiába tesz meg mindent, nem hagyják, hogy jól érezze magát: mert mégis mit képzel itt az ember, talán otthon van?!