2010. augusztus 30., hétfő

X faktor kontra Megasztár



Mondhatni, a showbiznisz világa gigászi ütközetének lehettünk tanúi mi, mind a 2 millió 798 ezren (de tényleg: az X-Faktor 1 millió 770 ezer embert érdekelt a Nielsen statisztikai adatai alapján, míg a Megasztárra mindössze 1 millió 28 ezer néző kapcsolt.) akik szombat este a kanapéba süppedve kapcsolgattunk a két tehetségkutató között. Nos, én aztán nem mennék bele a két kereskedelmi televízió közötti harcba,miután nem igazán nézek tévét, és valószínűleg azon kevesek közé tartozom a bolygón, akik nagy örömmel cipelték vissza az egy hónapos ingyen próba után a digitális boxot az upc-nek, mert bőven elég negyven csatorna között nem találni semmi értelmeset, mint 140 között szörfözve idegbajt kapni. No, de ez most mindegy is, mert Megasztár van, meg X- Faktor, majdhogynem kötelező lesz nézni. Valamelyiket. Hogy melyiket, még nem tudni, de már előre látom a bulvárlapok szalagcímét: "Az ország két részre szakad".

BB meg én valószínűleg a többséghez tartoztunk azzal, hogy kapcsolgattunk ide-oda, és hál Istennek két részre sem szakadtunk, mert hamar állást foglaltunk. Miután mindkét műsorban az ordenáré tehetségteleneket illetve a nagyon is tehetségeseket mutogatták, ezért az izgalmat vagy a szimpátiát nagyrészt a zsűri dönti el. No és itt már nem volt kérdés: a számomra meglepően unott és a most nem is igazán vicces Geszti, a (sajnos most nem eléggé) tapló Nagyferó, a szerepét qvára nem találó, semmi hasznosat mondani nem tudó Keresztes Ildikó és a producer gyerek Malek Miklós (na jó, abban megegyeztünk, hogy legalább igazán helyes fiú) köszönőviszonyba nem léphet a jól bevált Presser-Eszenyi-Fridi-Mester négyeshez képest. Ők legalább viccesek, Enikő imádnivaló, éppen kellő mértékben b'sztatják egymást meg a szerencsétlenkedőket... szóval valahogy a másik csapat túl kiszámított, túl mesterkélt és béna zsűrijét nézve nem volt kérdés...
Persze, a hozzáértők szerint az igazi izgalom akkor lesz, amikor az X Faktorban már a zsűritag-mentorok egymással (is) versengenek... hát nem tudom, majd meglátjuk. ezen majd úgyis jól el lehet csámcsogni hónapokig.

3 megjegyzés:

gégé írta...

nem látjuk meg, legalábbis én én nem látom meg :)

gégé írta...

mert nem akarom látni, inkább nézegetem a The Photo Book-ot, amit New Yorkból kaptam egy igen kedves ismerősömtől (és még haszna is van)

julcsi írta...

napló kontra zalai hírlap