helyzet

gyakorlatilag reggel nyolctól úton voltam, dolgoztam, megállás nélkül, este tízkor végre haza..., dög fáradt vagyok, fáj a fejem, alig ettem valamit, a kényszer és a gyorsaság miatt az évente egyszer igénybevett gyorsétteremre fanyalodtam, de minek, azt marhára nem tudom, mert még a rendelésemet is elb'szták, amit persze csak itthon vettem észre, nem kell sült krumpli, nem kell szendvics, szóval jól vagyok, köszi, pláne, hogy még egy most felvett interjút meg kell írnom.... Ez egy ilyen nap, nincs mese, a való világ, túlélésre játszva...

De legalább két igazi beszélgetés (Pikali Gerda, Scherer Péter) volt (remélem) igazi kérdésekkel és igazi válaszokkal.

szavak

"Mindig használj jóízű szavakat, hiszen sohasem tudhatod, mikor kell lenyelned őket"

....aaand the oscar goes to...

Penélope Cruz (jesssz:-)), Heath Ledger, Kate Winslet, Sean Penn,a Danny Boyle rendezte Gettómilliomos (mindkettő kapott szobrot), és még jóhányat kapott ez a film, meg a Sötét lovag, a Benjamin Button különös élete és a Wall-E :-))
(megmégmásokis- de röviden most csak ennyi, mert most picit lefekszem aludni)

Tizenkét dühös ember

Egy tizenhat éves fiú megölte az apját. Vagy nem. Egy fülledt, vihar előtti nyári napon egy kulcsra zárt szobában tizenkét esküdtnek kell dönteni arról, bűnös-e vagy nem. Villamosszékbe kerül-e vagy nem. Tizenkét átlag ember: építész, bróker, órás, marketinges, igazi kis bunkó fiatal srác, csokornyakkendős öregúr és a többiek kezében a döntés élet halál felett. A tizenkét esküdt, akik most találkoztak először és minden bizonnyal utoljára. Látszólag egyértelműnek tűnik a helyzet, és itt a kulcsszó: látszólag. Szavaznak. 11-en bűnösnek tartják kapásból (legalább húzhatnak gyorsan haza, és a kis bunkónk eléri még az esti Knights meccset is), és csak egyetlen együknek fordult meg a fejében az, hogy itt azért nem fekete és fehér minden. És innen kezdődik a történet. A győzködés, a vita, a bizonyítékok bizonyítása, a kristálytiszta logika, a pártatlanság, az egyéni sorsok kitárulkozása, a személyes drámák, a csoportdinamika, a birka effektus, a szenvedély, a közös gondolkodás hatékonysága, a bezártság feszültsége, az eleve elrendeltség, a "guilty" és a "not guilty" közti különbség árnyalatainak feltárása, miközben senkinek a fejében nem fordul meg, hogy a "nem bűnös" és az ártatlan az szinonima lenne. Történet az amerikai jogrendszerről, annak pozitívumáról és árnyoldaláról, szabadságról, demokráciáról, alapvető emberi jogokról. Reginald Rose lefegyverző klasszikusa Trokán Péterrel, Kulkával, Stohl Bucival, Schmied Zoltánnal, Sinkó Lászlóval, Marton Róberttel, Hevér Gáborral,Spindler Bélával, Bodrogival, Szarvas Józseffel, Csankó Zoltánnal, Bródy Norberttel a Nemzetiben.
Rég nem látott nagyság színpadon.

Vízkereszt, vagy amit nem akartok...

...avagy Shakespeare és Elvis találkozása


Mint már említettem, ezen a héten kultúrkommandót tartok, volt ugye mozi, hangverseny, Kakukkfészek a Petőfiben, és ma (illetve úgy tűnik, már tegnap, szóval szombat) estére "becsúszott" Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok, és aztán még folyt köv.a Nemzetiben ugye holnap...

No, de tök igazságtalan módon most a Pannon Várszínház Shakespeare feldolgozásánál ragadok le néhány mondat erejéig. Rég volt már ugyanis részem ennyire pocsék színházi "élményben". (pontosabban ugyanitt, ugyanígy egy Shakespeare-nél kábé tavaly...)Szóóval, igazán komoly erőfeszítésembe került nem felállni és hazamenni látva egy ennyire ripacs, hangoskodó, koncepciótlan darabot. Én nem vagyok sem rendező, sem dramaturg, sem színész, csak egy egyszerű, színházkedvelő néző, aki szeretné élvezni azt, amit a színpadon lát. Erre mit kapok? Egyfolytában üvöltöznek meg rohangálnak a színpadon- nem mintha a darab ezt megkövetelné. Nem értem, de valahogy itt mindig az az érzésem, hogy csak üvölteni meg rohangálni tudnak az emberek. Ráadásul marhára nem értettem, hogy kerül a képbe Elvis Presley, egy cowboy, meg az Omegától a Petróleumlámpa, no meg még egy-két rocksztárnak öltözött emberke... Nem az a baj, hogy "modernesítették" Shekespeare-t, hanem az, hogy érthetetlen módon. A zenei betétekről meg ne is beszéljünk! A zene nagyon fontos része filmnek is, színdarabnak is, de az is fontos, hogy az adjon hozzá valami többletet, segítse a darabot- itt viszont teljesen érthetetlen volt a zeneválasztás is. A csónak, a hirdetőtábla, a földgömb, a zongora-imitáció és két csigalépcső szerű izé a színpadon pedig már csak a hab a tortán... Komolyan mondom, egy-két megoldás és alakítás kivételével kínszenvedés minden perc. Koscsisák András, Kiss Dávid meg az új lány,Stefancsik Angéla kivételével (és Egyed Brigittának is voltak egészen jó pillanatai)ripacskodásnak éreztem az egészet.
Szerintem tud ennél jobbat is Vándorfi. Mint ahogy agyon dícsérik a Piacassót például. De lehet, hogy Shakespeare-t egyszer s minden korra békén kéne hagynia...

S miután teljesen igazságtalannak érzem, hogy eme negatív élményemet bezzeg megosztom, így most akkor írok a Kakukkfészekről is- ezt a Petőfiben adják. Eperjessel, Bujtorral, Máté P. Gáborral, Gere Dénessel- többek között. Az előbbiekkel ellentétben itt viszont átgondolt minden. Hibátlan színészi alakítások, minden pontosan, feszesen a helyén, sehol egy felesleges mozdulat, díszlet, hang. Őrülteket aklakítani kivételesen nehéz feladat lehet.Ezek az emberek pedig kiválóan megoldották. Bujtor másfél felvonás erejéig némát játszott, ergó egy szót sem szólt. Egyszerűen "csak" jelen volt a színpadon. De még hogyan! Elképesztő. Na ezt nevezem én színháznak. Nézzétek meg.

Illat

"Hmmm, de jó, hogy a régi illatod van"- mondta vagy öt-hat évre visszautalva, amikor átölelt. Fura volt, hogy emlékezett. Egy ölelésből, egy röpke szippantásból. A régi illat. Az illat, a régi-új,ami néha elmarad, elkopik, de aztán visszajön, újra és újra, mindig. Mert az az igazi. Az vagyok én. Attól vagyok én én. Szeretem az illatokat. Az otthon illatát, a reggel illatát, az esőét, a tavaszét, a szabadságét, a Balatonét, a kávéét, a könyvekét, az újságét, a viharét, a borét,a virágokét, a fűszeres narancsét, a frissen mosott ruháét, az emlékekét...

Sunshine movie

Szpd kollégához hasonlóan tegnap este én is elhatároztam, hogy épp ideje lesz végre felhagyni a blogon (meg úgy egyébként is) a kesergéssel, negatív hangulattal, rosszkedvvel, mégha ennek a táptalaja ugye adott is...

Szerencsére nagy segítség volt ebben az m1 Kultúrháza, amelyben hétfő este az "Extremely Hungary" New York-i nyitóeseményei kapcsán jó kis riportfilmet csinált a Winkler Nóra. Persze, aki ismer, az most mosolyog, meg bólogat magában, hogy persze, nekem aztán jó minden, ami NY-kal kezdődik, végződik, vagy csak úgy benne van... :-) Persze, van benne némi igazság, de ez objektivitást színlelve is érdekes kis riport volt, bemutatva a "magyar helyeket" New Yorkban. De nem hagyományosan, hanem össze-vissza kószálva a városban, korcsolyázva, fotókiállításon meg magyar cukrászdában sütizve,láttatva a város milliónyi arcát, színét,izgalmát, őrültségét. Szóval, jó volt, én meg már nagyon, de nagyon... :-))

Aztán ma, Kultúrház folytatásaként Made in Hungária, a Fenyő Miki film közönségtalálkozós mozizása. Ahogy Neményi Ádám producer aposztrofálta: ők egy jó kis "sunshine movie-t" akartak csinálni jelen viszonyok közepette. Hát, szerintem sikerült nekik. Én, aki nem bírom különösebben Fenyő Mikit, sem a Hungáriát, sem a zenés filmeket, egészen jól szórakoztam. Kellemes, élvezhető, dúdolható, jól fényképezett, jó kellékekkel, kosztümökkel, díszlettel és egyáltalán nem mellékesen jó színészi alakításokkal ellátott mozi. A célját elérte (legalábbis nálam, de végülis úgy tűnt a tapsviharból, hogy élvezte a közönség) egy kis napsütés, önfeledt szórakozás ezen hülye napok után. Kellett, ajánlom. Jah, és utána beszélgettem Fenyő Ivánnal, jó volt az is.

Holnap Mendelssohn farsang, csütörtök Kakukkfészeka Petőfi színházban, és várom a hétfőt is, Tizenkét dühös ember a Nemzetiben. Szóval, kultúra a javából :-)

Mondtam már, de eszembe jut megint Nietzsche, aki jól megmondta: "A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba."
Asszem ehhez nincs mit hozzá tenni.

Az a baj,

hogy a közállapot, megspékelve a hétvégi tragédiával- rámegy a kapcsolatainkra. Az emberségünkre. Hogy megy a cigányozás, hogy teret kapnak a szélsőségek, mert még a legtoleránsabb (és most direkt nem liberálist írtam) embertársaim is azt mondják: neki már tök mindegy ki,milyen alakulat, csak csináljon már végre valaki valamit! (Annak a valakinek pedig egyáltalán nem mellesleg a kormányak kellene lenni- elvégre ezért vannak, vagy mi.)

Az a baj, hogy az általam nemrég idézett mondat, mely szerint "az ember mindenekelőtt ember. Csak azután arab, zsidó, keresztény, német vagy francia. Aki a sorrendet összekeveri, az elveszett ember. Abból az ember elveszett." szóval, ez a mondat kezdi szélsebesen érvényét veszíteni. Mert elegünk van, mert nem vagyunk biztonságban- és ezt most az általános biztonságérzetre értem, a munkahelyre, a fizetésre, a hitelekre, az otthonunkra-, feszültek vagyunk, idegesek, vádaskodunk, kiabálunk, türelmetlenkedünk (persze, joggal!),és okolunk mindenkit, akinek ehhez köze lehet (köze van),még az embertársainkat is, akik "ezekre" szavaztak, pedig biztos, hogy ők sem erre gondoltak, ami most van, és ők is legalább annyira utálják ami most van, aminek, akiknek mindez köszönhető...

Az a baj, hogy kezd olyan érzésem lenni, mint a legutóbbi választásoknál, amikor már mindenki utált mindenkit, még a tesóját, barátját, kollégáját, meg a szomszédját is, ha éppen nem egyeztek a politikai nézeteik. Hogy a rosszkedv, meg az indulat rág minket belülről, mint valami féreg. És ez félelmetes. Tényleg, komolyan félelmetes. Hogy nem "csak" anyagilag megyünk tönkre. Hanem kiveszik belőlünk az egymás iránti tisztelet, a kölcsönösség, a vélemény szabadsága. Kiveszik belőlünk az ember. És ha még ezt is hagyjuk, akkor megérdemeljük a sorsunkat.

Jah, és itt van egy érdekes videó. Aki esetleg még nem látta.

Legbelső félelem

Most akkor félni kell? Imát elrebegni, Ganxta Zolee-nak hálát adni, hogy szombat este inkább őt, nem pedig a szokásos ír-patrióta programot választottuk? Félni elmenni szórakozni, leülni egy ital mellé barátokkal, rettegni hazafelé, a szokásos nyugató, levegőzős esti-hajnali sétán, hogy majd nem érek haza? Egy demokráciában hagyni, hogy mi, a békés többség, félelemben legyünk tartva?! Bízni a rendőrségben, hogy azok majd szolgálnak és védenek? Amikor csak baszogatnak, hogy telefonálok a kocsiban, pedig nem, amikor tízezrekre büntetik múlt héten épp a patrióta előtt poharukkal a kezükben békésen cigiző ismerősöket, mert köztéren alkoholt fogysztanak, amikor a "százezret érő" kamerák felszerelése a fő gondjuk, amikor a focistát agyonverőt négy év után szabadon engedik, amikor csak töketlenkednek, amikor semmi tekintélyük nincs, amikor rendőrkapitányt menesztenek, majd tesznek vissza egy nap alatt, mert maguk sem tudják, mi van?!
Komoly problémák vannak itt. Nem "csak" a gazdasági válság, hanem amitől tartani lehet: érzelmi, szellemi, társadalmi és érték... Nincs ennél rosszabb. Szomorú emberek, megdöbbent arcok, felháborodott számonkérés, tehetetlen düh,kérdőjelek mindenhol. Én nem akarok félni a saját városomban. Attól sem akarok félni, hogy meddig megy fel még a svájci frank árfolyama. Én azt akarom, hogy valaki(k), aki(ke)t ezért alkalmazunk mi, kábé tízmillióan, az csináljon már végre valamit!!! Amíg végképp úrrá nem lesz a káosz.

RIP Cosma.

Csak játszani

Kiakadni, lefáradni, optimizmust felfüggeszteni, mélabúba süllyedni, picit ott maradni, megpihenni, feszültnek lenni, idegtől szétrobbanni, hisztizni, dührohamot kapni, zuhany alatt sírni, feloldódni, gyengének lenni, meg tanácstalannak, nem használni, nem ártani,nem feladni, elesni, felállni,mentőövet dobni,nem nyerni vagy veszíteni, csak úgy játszani a játékot, csak úgy lenni, emberből...

Sport

Hát ettől (is) szép.
Australian open férfi egyes, döntő: Nadal vs Federer 7:5, 3:6, 7:6, 3:6, 6:2.

Álmatlanul

Aludni kéne, de nem tudok, és utálom ezt az álmatlanság-kórt, mert ilyenkor csak fáradok, amortizálódom lefelé,az a felpörgött-fáradt állapot,amikor jönnek-mennek az álmok a fejemben, csak úgy sétafikálnak, mintha szabad lenne, a fekete Benetton strandpapucsomról, meg mindenféle hülyeségről álmodom (na, meg azért néha NY-ról, és az jó), és mint Münchausen báró, próbálom magam a saját hajamnál fogva kicibálni ebből az álmatlanságból, de nem könnyű, nagyon nem,

ráadásul a kib'tt upc miatt sport1 sincs, pedig ma éjszaka super bowl...

P.S.: kicsit meg kéne dizájnolni a kib(l)ogozhatatlant. Mindjárt egy éves a "gyerek".Addigra kitalálok valamit.