2009. március 4., szerda
Felcímkézve
Szeretünk mindent bedobozolni. Kategorizálni. Felcímkézni. Mint a nagyanyám a befőtteket a spájzban. Felcímkézni a saját életünket is.Mert úgy jó nekünk, ha minden definiálva van. Ha rá lehet aggatni valami jelzőt. Ha meg lehet határozni. Ha rá lehet mondani: ez á vagy bé. Fekete vagy fehér. Még akkor is, ha ez egy helyzet. Állapot. Netán ember. Vagy kapcsolat. Vagy csak egyetlen pillanat.
Pedig vannak dolgok, helyzetek, pillanatok, kapcsolatok, emberek, amelyeket nem kell felcímkézni. Mert csak úgy vannak. Természetükből, helyzetükből fakadóan jók. Vagy éppen nem jók, de kellenek. Mert hozzánk tartoznak. Lehet, hogy csak röpke pillanatra, de az is lehet, hogy hosszú útra. Nem kell túlragozni, túlértékelni, csak örülni, hogy vannak. És a miénk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
yessss! :-)
"az utolsó cédula kőből van, vagy fából, ha kevés a pénz"-ez viszont biztos, ha kell, ha nem
végig mosolyogtam olvasás közben
Gabi,
ha azért mosolyogtál, mert tetszett,akkor én nagyon örülök :-)
mosolyogtam, mert bennem élő szavakat írsz le - sokszor.pedig nem is ismerjük egymást... de már igen,nem? és ez szép szerintem
Már igen :-))))
Megjegyzés küldése