Néhány napja nem írtam, ez persze nem jelenti azt, hogy nem történet volna semmi.
Sajnos volt közte szomorú is, nagyon is szomorú, de erről inkább nem, az előző bejegyzés akart rá utalni. Inkább jöjjön a többi.
1. Bizonyos dolgok soha nem változnak. Szerencsére. Time Cafe, Budapest, Ráday utca. A Lánchíd az esti fényekben. Siklóval fel a várba, aztán gyalog lefelé abban a farkasordító hidegben, mert ugye "olyan jó néha érezni, hogy élek."
2. Szar a gyomrom. Őszintén szólva nagyon várom a jövő hétfőt, amitől végre visszakerül minden a régi kerékvágásba. Nem akarok ünneprontó lenni, jó ez a lazítós-családos-barátos- ünnepes év vége, de én már nem bírok kaját látni. Nem mintha egyszerre olyan baromi sokat, netán nehezeket ettem volna, hanem az a mindig, folyamatosan, állandóan egy kicsit ebből is, abból is. S mivel az ország gyakorlatilag két hétre úgy ahogy van, bezárt, a futógépet sem látogattam a szokásos mértékben, maradt csak a korcsolya, és ebből a punnyadásból marhára elegem van. Hétfőn este kosár :-)))
3. Hat hét, hat tánc. Kulka János, Vári Éva. Ma megnéztem a Petőfiben. Zseniális egy darab, benne két zseniális színész ugyanilyen játékával. Könnyed, vicces, nevetős, elmélkedős, vidám, szomorú, mély, táncolós 110 perc, amelynek nincs egy unalmas pillanata sem. És az jó, úgy kijönni a színházból, hogy több lettél...
4.Év vége. Vége az évnek. Holnap az utolsó nap.Nem tudom, örüljek-e vagy sem. Egyrészt nem bánom, hogy vége, másrészt ki tudja, mi jön. Mondjuk, pont ez benne a szép. Titok, meglepetés. Majd meglátjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése