Ha egy perccel korábban indul. Vagy később. Ha az egyik kollégával hosszabban elbeszélget. Vagy rövidebben. Ha egy kilométerrel/órás sebességgel gyorsabban megy. Vagy lassabban. Ha nem dolgozik annyit. Ha többet alszik. Ha nem olyan fáradt. Ha még az utolsó kilométeren is száz százalékkal koncentrál. Ha nem alszik el a volánnál. Ha...
...akkor most nem fekszik kórházban, mert akkor nem okoz közlekedési balesetet, akkor nem hal meg az a 25 éves fiú, akkor tudná, hogyan folytassa az életét, akkor nem bűnhődne, míg csak él, akkor nemcsak a teste, a lelke is meggyógyulna egyszer...
...Ha nem ismerném gyermekkorom óta, ha nem vele koptattam volna az iskolapadot, ha nem vele építettem volna sátort a nagyhegy tetején, ha nem neki mutattam volna meg, hogy kell az aszfalton is fejen állni,ha nem buliztam volna vele annyit...
...akkor talán elintéztem volna azt a múlt keddi újsághírt egy "hú, ez de szar"-ral, mert akkor egy arctalan valaki lenne a többi között, és akkor talán nem utáltam volna annyira ezt a mai reggelt, amikor zaklatottan felhívott az apukája, hogy írjunk néhány sort a fiú feleségének,szüleinek...
És ha az ember ilyenkor tudná a választ a miértekre, arra, vajon mi a jobb, a helyesebb, mi az igazi büntetés, lehet-e megbocsájtani, elfelejteni, túlélni, túllépni,
nekünk meg okulni, hogy ne rohanjunk, figyeljünk oda a másikra, élvezzük a nekünk adatott pillanatokat, mert ki tudja, velünk, mikor, mi...és egyáltalán nem utolsó sorban ne merüljünk el nyakig a pitiáner problémáinkba... Mert azok nem léteznek,jórészüket mi kreáljuk saját magunknak, hogy majd adott pillanatban jóóóól tudjuk sajnálni saját kis életünket. Ahelyett, hogy szimplán csak őszinték lennénk legalább önmagunkhoz, és megpróbálnánk kihozni a legjobbat belőle.
Hát, ennyi.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
:(
Megjegyzés küldése