A Fekete hattyú

Én nem gondoltam volna, hogy Natalie Portman ilyen jó színésznő. A Fekete hattyú című többszörös Oscar-jelölt Darren Aronofsky film Nináját nem véletlenül jelölték a szobrocskára. Natalie -Nina egy balettáncos. A lány tehetséges, szorgalmas, tökéletes. Éppen ez a baj vele. Túlságosan akar, túlságosan küzd és legfőképpen túlságosan meg akar felelni saját táncos álmait megvalósítani nem tudó édesanyjának, aki a lány minden pillanatát, talán még a gondolatait is uralja.Az a klasszikus terrorista. Nina nagyon vágyik a Hattyúk tava főszerepére, ám ehhez először át kell lépnie saját korlátait. A tökéletes, kecses, ártatlan fehér hattyú mellett ugyanis elő kell magából hoznia az érzéki, szexi, csábító,zűrös, s legfőképpen szenvedélyes fekete hattyút is. Mégis hogyan? Kivel, mivel lehet áttörni a saját korlátainkat, főleg, ha önmagunknat a legnagyobb ellensége vagyunk? Kell egy provokatív rendező (Vincent Cassel), egy kis skizofrénia, a "zűrös" önmagunkat megtestesítő Lili (Mila Kunis), egy kis drog, pia, önkielégítés meg leszbi szex (bár a filmről sokáig csak ez miatt a jelenet miatt beszéltek, baromira nem ez a lényeg benne), és már kész is van egy tutijó pszichodráma. Szerencsére minden fűszert épp a kellő arányban használt a rendező, úgyhogy semmiből nincs túladagolás. Natalie-nak pedig jöhet az az Oscar :-)

A király beszéde

Tulajdonképpen semmi az egész, aztán meg mégis. Nem véletlen az a 12 Oscar-jelölés.A történet csak annyi, hogy V. György halálával a nagyobbik fiára száll a királyi cím. David azonban csak rövid ideig ücsöröghet a trónon, ugyanis sokkal jobban izgatja egy kétszeresen elvált amerikai nő, mint Anglia. Testvére, Albert (Colin Firth) első blikkre is minden szempontból sokkal alkalmasabb az uralkodásra, és David át is adja neki ezt a lehetőséget. Albert azonban mástól sem retteg jobban, mint a "királykodástól": a frusztrált pasas ugyanis dadog, képtelen nyilvános megszólalásra. Felesége (Helena Bohnam Carter) rátalál a kifuserált másodrangú ausztrál színészre (Geoffrey Rush), aki bőven nem csak beszélni tanítja a leendő királyt. Mert mi, vagyis ki áll a dadogás mögött? "Mechanikai" hiba? Gyengeség? Félelem? Görcs? Mindegy, lényeg a lényeg, bár a király hatalma abszolút névleges, a "nép" szónokot akar. Pláne, mert kicsivel arrébb Európában egy Hitler nevű vezér zseniális beszédeivel fanatizálja az embereket. Albert,vagyis VI.y sem lehet rest: szólni kell.Királynak nem, egy dadogó királynak azonban embert próbáló feladat.

A Király beszéde megtörtént eseményen alapuló, végre igazán egyedi történet, nem csupán egy "angol királyos" vagy kosztümös film. Sokkal több annál, igazi dráma mély emberi érzelmekkel, valóságos problémákkal, amelyeket három zseniális színészi játék tesz azzá, ami.
Szerintem meg kell nézni, Colin Firth pedig joggal esélyes Oscarra, csakúgy, mint Geoffrey Rush.

Dobozol

Bedobozolni az eddigi életet. Jópár évet szortírozni, kidobni felesleges dolgokat, kinyúlt pulcsikat, megfakult és kukába való emlékeket meg divatja múlt pólókat, csoportosítani könyveket, megtartani azt a bizonyos repülőjegyet és múzeumi belépőt, akkor is, ha csak egy darabka cetli, és pont most lenne itt az ideje kidobni, de nem, mert ugyanúgy, amilyen magabiztossággal hajítok kukába egyes dolgokat, ugyanakkora magabiztossággal tartok meg felesleges papírcetlit, meg azt a zöld pulcsit és piros csizmát is, amelyek egykor az életemet mentették meg, és életmentő dolgoknak hálás az ember, és képes lesz az új lakásba is magával cipelni azokat,
és közben emlékezünk is, barátnővel pusztítjuk ki a hűtőből a megmaradt salátát-sajtot-kolbászt, és Odettet hallgatunk nyakra-főre, és nem, a fotókat a falról semmi esetre sem hagyom itt az albérlőnek, aki sz e k r é n y s o r t (!) tesz az én szuper kanapém helyére az én lakásomba, de hát így jár az ember, amikor bérbe adja a kérót, felnőtt léte menedékét, otthonát, ahol annyi, de annyi estét töltött egyedül, meg barátokkal, meg Vele, és ahol az utolsó kiskanál is saját maga.
Hát nem könnyű.
Aztán meg mégis,mert ott van a holnap, benne az "enyém" helyett a "miénk"-kel. És ez igazán, de igazán szuper.

Kávé

"A kávét nem szabad olyan folyadéknak tekinteni, amellyel az ember leöblíti az ebédet vagy a vacsorát. A kávé elsősorban érzelmi ügy. Az ember két kezébe fogja a csészét, és érzi a melegét. A csészéből gőzölögve gomolyog a pára, szürkesége elüt az erdő vagy a puszta, vagy a sötétedő égbolt hátterétől. Aztán az ember a csésze fölé hajol, és beleszagol. Majd kedve támad inni belőle. De csak keveset. Csak hörpinteni egyet, gyönyörűséggel körülnézni a csendben, és újra átérezni az élet egyik ártatlan örömét."
(Jan Smíd: Életem ártatlan örömei)

Hároméves cukiság

Első nap

Ez volt az első nap, amikor nem dolgoztam. mit ne mondjak, jól ment :-))
Igazából csomó elfoglaltságom van, volt, lett volna, úgyhogy unatkozásról szó nincs.
Egyébként tegnap volt az utsó munkanapom (jééé, ki gondolta volna az első mondat ismeretében, mi? :-))) ), jól sikerült. Persze, furcsa volt,mégiscsak majdnem tíz év, csomó szuper emlék, dolog, ami ott történet velem. Igaz, ezeket senki nem veszi el tőlem.... de ezt most nem ragozom, csak még egy dolog: igazán jó érzés volt, hogy mindazok, akik tudtak, tudnak a döntésemről, totál pozitívan állnak hozzá,illetve hozzám, és bátorítanak, meg mondják: értem aztán cseppet sem aggódnak, mert ismernek. És ez a hozzáállás tényleg tökre jól esik. Amúgy vicces és jófej ajándékokat kaptam a kollégáktól, az is nagyon jó volt. Úgyhogy köszi :-))

Amúgy igazából egy kis önreklám miatt jelentkeztem be: Jobless néven indítottam ma új blogot. Pusztán a dokumentáció céljából, hogy elmeséljem, mit csinálok, amíg mindenki más dolgozik :-)))