Ajándék (Stevetől)

Szuperság (avagy milyen egy dominikánus könyvesbolt)

Csúcsok ezek a hollandok: elképesztő könyvesboltot alakítottak ki egy használaton kívüli,750 négyzetméteres egykori gótikus templomban Maastrichtban. Az évek óta üresen, használaton kívül álló épületet eredeti fényében restaurálták, a holland tervező brigád, a Merkx + Girod pedig olyan szuperul alakította ki a belsejét, hogy elnyerte érte a 2007-es Lensvelt belsőépítészeti díjat.
Szerintem jó ötlet. A Boekhandel Selexyz Dominicanen olyan dolog, amit meg kell nézni, az ötletet pedig bátraknak el kell lopni!!

P.S.: Jah, és kávézó is van benne :-)

A kocka el van vetve

Ma felmondtam.
Hosszú ideje halogatott, átgondolt, ide-oda elemzett, lélekben megrágott döntés volt, teljesen időszerű.
Nem könnyű az embernek változtatni valamin, aminek az alapja az, hogy szereti csinálni, és mindig is ezt akarta. Vagyis nem ezt, hanem azt, amilyen volt tíz-kilenc-nyolc-hát-hat-öt-négy-három éve...

Amikor még motivált, előrevitt, élvezetet, örömöt adott, amikor fejlődtem szakmailag, emberileg, mindenhogyan.Ráadásul még pénzt is lehetett keresni vele.

De aztán ez elmúlt. Csak azt kezdtem észrevenni, hogy a nem jól működő strurktúra felőröl, hogy állandóan anyázok, kiakadok, csak toporgok egy helyben, pontosabban inkább kapálózok, hogy ne szippantson be valami qva mocsár. Utáltam ezt az önmagam, mert tudtam, hogy ez nem az igazi énem. Hogy már rég nem elég a szerelem, ha az csak kizsigerel, nem épít, nem fejlődök tőle, nem tanulok belőle, s csak a rossz oldalamat hozta ki...

Nem volt könnyű döntés. Nem volt rövid idő sem, amíg kitaláltam, hogy igenis mindig létezik B-terv. Hogy lehet bőven-bőven kifogásokat százait felsokakoztatni, miért nem lehet elmenni innen (mi lesz velem, de hát ezt imádom, miből fogok megélni satöbbi, satöbbi. Tudom, hónapokig ezt csináltam én is). De ahogy BB mondta nekem mindig: tudom, hogy száz érv van ellene, de csak egyetlen kell mellette. És igaza van. Bátorság kell, különben soha nem tudjuk meg, ki lehet még belőlünk. Dönteni kell szabad akaratunkból, amíg lehet, amíg nem mások döntenek helyettünk. S tisztában lenni azzal, hogy a tudásunkat, tapasztalatunkat, kapcsolatainkat nem veszítjük el azzal, ha más helyre megyünk dolgozni. Azt bőven tudjuk kamatoztatni, csak el kell hinni.

Mindezek ellenére biztos lesznek nehezebb pillanatok. Hisz ez (volt) az első igazi munkahelyem, mi több, az álmom. Hiányozni fog egy csomó minden, a kollégák, a rohanás, a pörgés,a minden napi betevő kávé a Tomival, aki kilenc és fél éve az asztalszomszédom, de még egy csomó minden és mindenki...

VISZONT csomó új és izgalmas kihívás, feladat, élmény áll előttem, ami nagy izgalommal tölt el.

Most kezdődik életem hátralévő része, és az jó lesz. És különben is, bátraké a szerencse :-)

Tökjóóóó

playoff

qva szar játékkal képes volt kikapni a csapatunk (New England Patriots) a New York Jets ellen a rájátszásban. Elképesztő. Pont egy hónappal ezelőtt 45-3-ra verték ki őket. Brady pedig tök béna volt.
Ilyen a sport.
Jövő héten obb híján a Jetsnek szurkolok. Aztán irány a Superbowl.

Szerintem

elmegy az ember szombat délután a szokásos újévi fogadásra az egyetemen, no, nem jókedvből, hanem munkából. Örül, hogy politikusok helyett hírös agykutató mondja a beszédet, és közben persze bőszen jegyzetel, mert tudósításokat kell szállítania a napilapba. Jegyzetel bőszen, hallgatja az agykutatót, beszéd közben néz furán, mert az ő szájízének talán túl sarkos, túl pesszimista, megüti a fülét a "nyálkás penész" szó is, amelynek később aztán jelentősége lesz a történetben...
Szóval, volt némi igazság a beszédben, de ennek ellenére szimpátiát nem vívott ki, sőt...., de ez most mindegy is, a lényeg az, hogy a tudósítás írása közben gyanútlanul beírja az ember a google-be a "nyálkás penész" szót, hadd tudja már meg, mihez is lett hasonlítva a mi társadalmunk. A biológiai definíció helyett azonnal kiugrik egy írás , ugyanezen agykutató kis híján szó szerint ugyanezen beszéde, amelyet 2010. április 8-án az akadémia dísztermében egyszer már elmondott. (csak azért nem tök ugyanaz a beszéd, mert akkor épp húsvét után voltunk néhány nappal, és meg volt említve benne az az ünnep is) És hát ez finoman szólva is oltárian ciki. Nem nekem, hanem a híres agykutatónak, aki méltán híres és okos, és nem hiszem el, hogy nem tudott volna legalább részben valami új szöveget elmondani Veszprém megye társadalmi-, szellemi, kulturális élete képviselőinek.
Ha ez egy politikus lett volna, kábé nem is csodálkozom, belőlük sokmindent kinéz a sokat látott és szívott átlagpolgár, de kedves dr. Freund Tamás, Ön most csalódást okozott nekem... (azt pedig nem tudom, hogy azok az emberek mit gondolnak a történetről, akiket mindössze ennyire méltatott a tudós, hogy egy "levetett göncöt" dobott ide nekik)

Hajnali láz

"Meghalni most, amikor az élet elkezdődhet végre?” –teszi fel a kérdést Gárdos Péter filmrendező első regénye, a Hajnali láz. Az 1948-ban született ismert filmrendező szülei szerelembe esésének történetét meséli el, akik a koncentrációs táborok borzalmait túlélve Svédországban ismerkednek meg. Mindezek ellenére a Hajnali láz abszolút az élet regénye.

Svédország, 1945. Miklós 25 éves 47 kiló és halálos tüdőbeteg. Láza soha nem múlik, és „az orvostudomány mai állása azt mondja: Ön menthetetlen Lesznek jobb periódusok is. Rosszabbak is.” – szól a nyers igagazság. De Miklóst ez nem érdekli. Mert „apámat ez idő tájt sokkal fontosabb kérdések foglalkoztatták, mint az élete. … Apám sebesen írt”. Mégpedig levelet. „Kedves Nóra, kedves Lili, kedves Erzsébet, kedves Ágnes, kedves Giza”- összesen 117 név, mindannyian a szülőváros, Debrecen környéki hölgyek, akiket szintén Svédországban ápolnak. Mert Miklóst nem érdekli a diagnózis: ő feleséget keres. Hiába az orvosok figyelmeztető, óvó tekintete a halálra ítéltnek, „apám azt fontolgatta, érdemes-e beavatni egy ilyen sokat tapasztalt tudóst az optimista világképbe”.
Úgyhogy Miklós rendíthetetlenül levelez reggeltől estig, mígnem rátalál az igazira. A tizenkilenc éves Lili éppen hogy túlélte a koncentrációs tábort, de a kezdeti ellenállása után látatlanban is beleszeret a debreceni újságíróba. Miklós eltökélt, gyógyulni akar, találkozni Lilivel, vele lenni. Ezért minden követ megmozgat, kórházból kikéri magát, barátjával útnak ered, hogy lássa az imádott lányt, s elkezdődjön szerelmük 52 éves története. Mindeközben az olvasó megismerkedhet a svéd kórházak, a menekülteket ápoló barakkok világával, ahol hamis és igazi barátságok köttetnek, s megismerkedhet a két főszereplő múltjával, a koncentrációs táborokban eltöltött idejükről is- utóbbi a 314 oldalas regényből mindössze néhány oldal.
A mű egy embertelen időszakból fakadó szerelem története, mégsem holokauszt regény, az ott átélt borzalmakról ír, de csak jelzés szintjén. Mert a lényeg nem ez. Elképesztő az élni akarás, az elszántság a fiatalemberben, Gárdos Miklósban, aki egy pillanatra nem adja fel az életbe, illetve az azt jelentő szerelembe vetett hitét. Nincs számonkérés, nincs sajnálkozás, nincs pátosz sem.
A filmrendező, Gárdos Péter a levelekre egyébként teljesen véletlenül, édesapja halála után bukkant rá a könyvespolc mélyén – 50 évnyi „hallgatás” után. S bár szülei megismerkedésének történetét pontosan ismerte, a mélység az író-rendező számára ismeretlen volt, szülei ugyanis soha nem vették elő, soha nem beszéltek róla, soha nem idézték meg a mondatokat. „Elsősorban ezt kellett megértenem. Ezt a megszüntetve megőrzést. Ezt az elegáns dobozba zárt múltat, amelyet tilos volt felbontani”. Szerintem letehetetlen könyv.

Beta uzemmod

Semmi kulonos, csak kiprobalom az uj e-padomat a karolinaban kavezgatva. Es meg nem talaljuka magyar billentyuzetet. :-)
Es isteni finom a gesztenyes-mascarpones torta:-)

Csajos

az jó, hogy hetente egyszer legalább összefutunk valamelyikőnknél, és eszünk össze-vissza mindent, meg dumálunk amerikai fociról, ruhákról, jógáról, könyvekről, barátokról, pasikról, csajokról, gumicsizmáról, fogfehérítésről, fülgyertyáról, meg minden más "hasznos" dologról, de persze úgysem csak ez számít, hanem az együttlét, és ez tökjó így a csajokkal...