"Kicsit megváltoztál"- mondta nekem BB valamelyik nap. Ismer engem jól, hiszek neki, hogy amikor azt mondja, szerinte motiválatlan vagyok mostanság, kevés dolog lelkesít (ami viszont igen, az nagyon), akkor az így is van. Nem volt nehéz rábólítani: igazad van. Kicsit persze elszomorodtam- de az talán sokkal nagyobb baj lett volna, ha még az sem...
Kicsit megváltoztam- igen. Nincs ezzel baj, változunk, alakulunk folyamatosan. Olykor motiválatlanok is vagyunk. És nem azért, mert amúgy bajunk lenne. Sőt. Rég voltam ilyen jól. És aztán meg mégsem.
Rég volt, hogy úgy igazán lelkesített a munka.
Hogy kihívást jelentett volna valami vagy valaki.
Csak a szokásos napi rutin, a szokásos témák, a szokásos emberek.Mindig minden ugyanúgy.
Persze, nem mondja senki,hogy ne írjak azt, amit akarok. Hogy ne találjak ki valamit.Ami igazán érdekel. Aki igazán érdekel.
Ez itt a probléma. Nem igazán érdekel most semmi. Most valahogy nem akarok ezzel foglalkozni, vagy talán inkább nem ezzel akarok foglalkozni.
Alig írtam a blogra is.
Persze, ez meg idegesít.
Meg idegesít az is, hogy az egyik női lap szerintem "semmi extra" újságírója a negyedik könyvét adta ki. Most olvasom az elsőt, kíváncsiságból. Fel vagyok bosszantva.
És bármilyen furán is hangzik, de szerintem ez jó.
Igazándiból ez az egész helyzet jó. Mert nincs konstans állapot: sem jó, sem rossz. Ha most kevésbé akarok, tudok írni, az sem baj. Most talán másra van szükségem, olvasásra, pihenésre, színházra, beszélgetésre, alvásra, ihletre, együttlétre,zenékre, bóklászásra, finikávéra, nem tudom. Csak azt, hogy mindig, minden helyzetben meg kell ütni a mélypontot, mert onnan lehet, sőt kell felállni, továbblépni. A közöny a legrosszabb.
És szerencsére nálam nem ez van. Mert jár az agyam, mert idegesít, mert bosszant. Tudom, hogy akarok valamit, fogok is valamit csinálni, csak még nem jött elő. Valahol ott van bennem a megoldás, de még nem öltött alakot.
Majd fog.
