Bátrabb változat

"A dobost figyelte. Már vagy huszadszor látta ezt a koncertfilmet, de újra és újra a doboson állt meg a szeme. A szakadt trikón, domborodó, agyontetovált izmokon, legalább négynapos borostás arcon, amelynek finomnak éppen nem nevezhető barázdáin benne volt az egész huszadik század. Irigyelte. Elképzelte, ha énekelni kezdene, biztosan olyan igazi whiskeys-bagós-reszelős hangja lenne, amit úgy bír... Kisfiú korában mindig is rocksztár szeretett volna lenni (főként dobos), de valahogy ahhoz sem volt még elég mersze, hogy az utált hegedűórákat otthagyja. Ehelyett csak csendben fülelte a dobteremből kiszűrődő zajokat. Talán innen indult minden. Az is, hogy soha nem tetováltatott magára semmit, (pedig mindig is szeretett volna egy fekete kínai írásjelet a vállán), az is, hogy mégsem rocksztár lett, ebből kifolyólag egyetlenegyszer sem fordult (még) elő, hogy nagy mellű lányok a bugyijukat dobálják fel neki a színpadra, hogy mindenki őt bámulja, miközben a dobverőkkel zsonglőrmutatványnak beillő mozdulatokkal adja a ritmust, és nem fordult elő az sem, hogy bekapcsolva a rádiót elkapja saját nótájának utolsó taktusait. Igen, már biztos benne: itt kezdődött minden. Nemhogy rocksztár nem lett, de az anyjával sem merte közölni még, hogy nem kell kivasalni az alsógatyáit, ugyanis rég felnőtt már, és a főnökével sem tudatta, hogy egy seggfej. Ezért aztán marad a bor a kézben, meg az a régi koncertfilm, amelyik közben mindig elképzeli, milyen lenne ő, saját maga egy bátrabb változatban..."

Durva. Saját magamtól idézek. De valahogy ez ma eszembe jutott. Mert baromira hajlamosak vagyunk nem tudomást venni arról, hogy ezek itt életünk napjai. Hát nem árt tudatosítani néha.

Wellness

Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a fotómontázs GéGé kolléga műve :-))

saturday night

Hallani lehetett a csendet ott fent a hegyen, ahol mindig minden jó, alattunk a Balaton, a fények lassúak még, az illatok intenzívek, szólni nincs nagy kedv, csak hallgatni jó, a takaró meleg, a pillanat elmébe vésve...

(és végre ott és akkor kurvára nem érdekelt senkit, van-e miniszterelnök vagy sem. Mert kérem van élet azon túl is.
Különben meg nyugi, már úton van az erősítés :-))))) )

Cukiság

Szerintem senkinek nem árt egy kis mosoly :-))

Babamasszázs után hűtőfürdőbe ültetett picik

Fotó:Reuters/United Photos

Elő-adás

"A bioszkafander az, ami szabad akaratot adott nekünk. Ez nem egy lehetőség, hanem a cél.

Inkompetens szülők generációját szülték az 1948-1960 között szült nők. A rosszul működő anyák pedig rosszul működő anyákat szülnek. Az elrontott anyaság túltermeli a pszichopatákat. Pszichopata kor pszichopata emberei, tömege, művészei... Túltermeltük a vesztest és a pszichopatát. Gátolt szeretetkapcsolat=gátolt istenkapcsolat. Szeretet képtelenség, amelynek a szülőhaza, az anya és az anyanyelv egyaránt áldozata. Spirituális ökológia. Gyurcsány egy okkult királyfi. Elfelejtünk már védekezni is. Aki Isten helyére a nemzetet rakja az első sorba, az a nácizmus. Kulturális népirtás, hogy Németh László és Kodolányi ismeretlen a mai fiataloknak. Kodály országában nincs Kodály-módszer szerinti zenei általános iskola. Kiürültek a magyar falvak. Újra haza kell találni a földhöz, a gyerekekkel megszerettetni a munkát. Az áldozatok (panelprolik, nyugdíjasok, romák), akik legitimálják a bűn elkövetőjét.

És még horrorimádat, harry potterizmus, ökológiai egyensúly, Mária országa, ruandai népirtás, Freud, Marx, Nietzsche, királyok és királynők, '56, demográfiai válság (tudtátok, hogy 2004-ben 1000 lakosra mindössze 4!! házasságkötés jutott, viszont a válások száma ugyanennyi lakosra vetítve 2,2-2,4? És hogy ugyanebben az évben 95 ezer volt az élveszületések száma, míg '95-ben még 112 ezer?És hogy a jelenlegi élveszületési gyakoriság a termékenység hazánkban mért történelmileg legalacsonyabb szintjét jelenti? És hogy tízezerrel több férfi halt meg 2005-ben a 40-69 éves korosztályból, mint a nagyon kemény időszakot követő 1960-ban?)"

Szóval, többek között ezekről a témákról esett szó ma (illetve már tegnap) dr. Lázár Imre antropológus előadásában a lovasi faluházban.

Igazándiból ez a bejegyzés is a szóló felelősségéről akart szólni, de aztán fontosnak tartottam felvázolni a témákat. Tehát: milliószor kiakadtam már azon, amikor a szólók nincsenek tisztában az alapvető szabályokkal. Mégpedig:

1. Kinek beszélek? (lovasi faluház vagy konferencia az orvostudományin?)

2. Meddig beszélek? (elég 1-1,5 óra vagy netán azt feltételezem, hogy mindenki bír ülni több mint 2,5 órát? )

3. Hogyan beszélek? (retorikai képességeket mind kihasználva, lassan, tagoltan, izgalmasan, nyelvileg és témában is igényesen, változatosan vagy túl teátrálisan, motyogva, kurvaunalmasan?)

4. És persze miről is dumálok annyit?

Hát, biztos van még több is, minden esetre ez a mai (tegnapi ) eset tanulságos volt. Soha ennyi ellentmondással nem találkoztam, pedig mit ne mondjak, végig ültem már megszámlálhatatlanul sok konferenciát, előadást. A téma ismeretében nagy volt a várakozásom. Aztán a pasi kezdett Freuddal. Majd Marx-szal meg Nietzschével, az elbukott európai kultúrák nagy elbeszéléseivel. Meg aztán a fent említett millió téma, spiritualitás, legalább 125 idézett név, könyv, mű, alkotás, elkalandozás, még idézet, még könyvek, kicsit Szűz Mária, a szentek, a vallás, aztán a médiaidióták, mindezt két és fél órán át, közben teátrális mozdulatok, hatásszünet, hol felemelt hol lehakított hang, "ugye értik? " (dehogy értünk mindent, egyet meg pláne nem mindig...), kőprofi előadásmód, és valami fura ellentmondás, hogy mindjárt megőrülök, de nem bírok felállni és otthagyni, mert csakazértis kíváncsi vagyok, mi sül ki a végére (jön a feltámadás, mi más...), meg aztán hatásos, az tény, vannak nagyon érdekes és jó gondolatok, az is tény, csak ha összeszedettebb, földhöz ragadtabb, nem az a túlokos, és ha a hallgatóságot földi halandónak tekinti, nem pedig képzett művészet és vallás és politika és pszichológia és nyelvészet és filozófia és társadalomtudományok és etika és orvostudományok és szociológia és történész professzornak egy személyben... akkor talán élvezhetőbb...

De hogy elgondolkoztatott, az biztos.

És az manapság nagyon nagy szám.

Találkozás

Előbb értetlenkedtem, hogy "na de eddig miért nem, ez zseniális...?", aztán meg rájöttem: azért, mert ennek most van itt az ideje. Nem előbb, nem később, hanem pont most. Hogy érthetőbb legyek, Szerb Antal, az Utas és holdvilág, meg az én találkozásomról beszélek. A könyv nagyon jó : "Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét "csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? ... Mihály, a regény főhőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elől, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell történnie mindabba, amibe nem akar. Mert "és ha az ember él, még mindig történhet valami..."

Márainak meg igaza van abban, hogy ki kell várnunk egy angyal és egy szent türelmével a hozzánk tartozó dolgok (nők, férfiak, könyvek, barátságok) jöttét, egy cseppet sem siettetni azt, mert akkor elkerülhetjük ami személyesen a miénk.

Hát ez volt/van a nagy tanulság. Mindent a maga idejében...

home sweet home

Mi az, hogy haza menni? Hol vagyunk otthon? A házban, ahol lakunk? Amelyik a mi tulajdonunk? Vagy ami nem a miénk, de azzal lakunk ott, aki(ke)t szeretünk? Szimplán a helyiség, ahol a kedvenc kanapénk van, meg a kispárnánk, a könyveink, ahol szépek a fények, a növények, és a mi fotóink vannak a falon? A város, ahol tudják, kik vagyunk? Ahol ismerünk minden kanyart, kerülőutat, szeretjük az apró szabálytalanságokat, ahol a kávézóban tudják, mivel isszuk a kávét és rögtön látják, ha rossz a kedvünk? Ahol karnyújtásnyira vannak a barátok, akikkel lehet kávét inni, borozni, lelki fröccsözni, együtt hallgatni, röhögni, táncolni, csacsogni, semmit tenni, együtt örülni, vigasztalódni? Mi számít? Mi a legfontosabb? A társaság? A múlt? Vagy a jelen? Az emlékek? Vagy a lehetőségek? Az emberek? Az ismeretlen? A benne rejlő titok? A saját bútoraink, tárgyaink, dalaink? Lehetünk otthon a világ bármely táján? Mikor mondhatjuk, hogy "hazaértem"? Mi vagy inkább ki tesz valamit otthonná? Talán ezek itt mind. Talán nem.
Hát ezen gondolkodtam mostanság.

Például

"Egyébként szerintem ne törődjük bele, hogy ilyenek lettünk, hogy ilyenek lettek a viszonyaink. Egymáshoz, a természethez, önmagunkhoz vagy az állatokhoz! Én azt mondom, hogy mindenki a maga területén próbáljon meg tenni valamit, a maga lehetőségeinek megfelelően! Ki miért tudja a szavát hallatni! Ki a beteg gyerekekért, ki a hajléktalanokért, ki a magányosokért, én pedig most, hogy a kutya-örökbefogadási program nagykövete lettem, próbálok szólni, kiabálni, vagy bármilyen módon jelezni, hogy jóvátehetetlen hibák és bűnök sorozatát követjük el nap mint nap a kutyákkal szemben. Pontosabban önmagunkkal szemben is, hiszen ha a kutyáinkkal felelősebb, megértőbb, szeretettel telibb lenne a kapcsolatunk, akkor egymáshoz is könnyebben tudnánk közeledni…"

az interjú folytatása itt http://www.nlcafe.hu/noklapja/20090318/hegyi_barbara_mi_is_orokbe_fogadunk_/

Azért az nagyon

jóóó, hogy millió sms-t, telefont, e-mailt, virágot, meg utcán, ebédlőben, intersparban történő gratulálós odakiabálást kaptam az elmúlt napokban folyamatosan ismerőstől, ismeretlentől...
...talán mégsem mindig hiába dolgozik az ember, és az jó...

tavasz?

"Mi az? - kérdezte Vén Rigó.

Tavasz! - felelt a Nap."

Megjött? - kérdezte Vén Rigó.

Meg ám! - felelt a Nap.

Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.

Szeretlek!" - szólt a Nap.

Akkor hát szép lesz a világ?

Még szebb, még boldogabb!"

(akkor is, ha "picit" még hideg van :-)) )

Birthday

Az első. Stílszerűen itt ünnepelem épp a gép előtt, a gyertyák égnek, kezem ügyében egy Ikon-féle chardonnay és torta is van, más apropóból ugyan, de van, köszönet érte a kollégáknak.
Szóval, pontosan egy évvel ezelőtt indult útjára a kib(l)ogozhatatlan, nem könnyen, pláne nem könnyű időszak után, közben, de hát az érzelmi felindulás, legyen az pozitív vagy negatív, de mégiscsak jobb mint a közöny. Az elmúlt egy évre visszatekinteni nem akarok, itt vagyon leírva minden, ami fontos, meg aztán most nincs is kedvem szembesülni azzal, hogy nem történt semmi az elmúlt 365 napban. Vagy mégis? Hát persze...

De ha már szülinap, akkor néhány szót mégis illik ejteni az ünnepeltről, a "gyerekről". Imádom, nem kérdés, némán tűri, (mi több, teret ad) ha háborgok, ha boldog vagyok, ha rosszkedvű, ha csak tetszik egy dal vagy vers vagy cikk vagy akármi. Meg aztán tök jó visszatekinteni is....

... akár mondjuk erre a hétre. Amiben volt némi demokrácia, némi antidemokrácia, némi zűr, némi sírás (na jó, ebből az átlagosnál picit több), jó sok érzelem, egy kicsit lent és egy kicsit fent, egy kis keserű, meg egy kis savanyú, aztán édes vigasz, fekete felhők, vakítóan kék ég, jégeső meg napsütés, izzadás, kemény munka, fárasztó tekerés, érdem, ajándék, meglepetés, vigasz, barátság, szeretet.....

....szóóóval, a való világ, nem más, jól is van ez így kérem, nagyon is jól....

P.S.: ígértem új külsőt a gyerek szülinapjára. Még nincs, de ígérem, dolgozom az ügyön.

És persze továbbra is kössz. Minden rendszeres és rendszertelen olvasónak, kommentelőnek, néha be-beköszönőnek.... :-))

Szimplán csak kösssssz :-)

Keserű,

pedig nem annak kéne lenni, sőőőőőőt, de aztán meg mégis, mert valahogy itt már semmi sem szent,játék közben változtatni a szabályokon, ezzel elvenni a verseny tisztességét,a tisztaságát, mindent, amitől ér valamit, elvenni a győzelem önfeledt örömét...több mint nem fair...
Még jó, hogy a győztesenek szabad sírni.

Nő-férfi

Nem akartam ezzel a nőnap dologgal foglalkozni, mert szerintem egy oltári hülyeség. Csak megtetszett az Emőke interjújában ez a Karinthy gondolat, amelyikkel nagyon is egyet értek, és gondoltam, megosztom veletek.

" Ülök a szobában, egy ember. Bejön egy nő és férfi leszek. Minél inkább nő, aki bejön, annál inkább férfi leszek én. " (és persze fordítva is ugyanez)

Hát ennyi a nagy titok. Igazi nőnek igazi pasitól lehet lenni. Szerintem.

Szerintetek?

PS:Tízezer kattintáson is túl a kib(l)ogozhatatlan... Köszi :-)))
És mindjárt szülinapos is :-)

a la carte

Szeretem azt a műsort. Nem is értem, miért nézem olyan ritkán. Vagyishogy értem, persze, hogy értem,hisz este 9-kor a legritkébb esetben nézek tv-t. De ez most mindegy is, mert amikor látom (így ma este is), akkor mindig rájövök, hogy ez mennyire jó.
Szóval, aki még nem látta volna, az a la carte című műsorban érdekes emberkéket ültet egy asztalhoz (fehér abroszhoz) Szombathy Pál műsorvezető. "Barátságos és jó kedély az asztal körül, még akkor is, ha a témák nem tudhatnak elszakadni a társadalom valóságától, a tökéletlen rendszerváltástól, a hit és akarat, a hitelesség, a nevelés, az együttműködés hiányának kérdéseitől."
Vendégek: Csuja Imre, Lisziewicz Júlia, Fröhlich Róbert, Podmaniczky Szilárd, Blaskó Nikolett és Pintér Zoltán.

Itt nincs jobb meg bal oldal, vallás, szín meg minden, hanem csak szuperjó emberek vannak (jó, jó, tudom, kicsit idillinek hangzik, de tényleg így van). Ma például egy reklámcég tulajdonos csaj, Blaskó Nikolett, aki mellesleg a veszprémi állatkert marketingjét is intézi karitatív melóban, Csuja Imre színész, egy idősebb kutató biológus nő, egy fiatal orvostanhallgató,egy főrabbi, meg Podmaniczky Szilárd író. Szóval ma éppen ők beszélgettek, vitáztak, csevegtek, érveltek mindenféléről: sikerről, kudarcról, előítéletekről, értékekről, rólunk, magyarokról, rossz szokásokról, kifogásokról, pesszimizmusról, példaképekről, önbizalomról, reményről, küzdésről... beszélgettek, s közben ettek, ittak, bort kóstoltak. S ilyenkor látja az ember, hogy mennyire fantasztikus embereink vannak, s, hogy mennyire igazuk is van. Igazuk van, amikor azt mondják: legyünk bátrak! Mondjuk ki az ötleteinket, akkor is, ha azok esetleg rosszak. Mert azok is előrevisznek minket, a munkánkat, kapcsolatainkat. Merjünk kockáztatni, merjük azt csinálni, amit tudunk, amihez értünk. Tegyük félre a hülye kifogásainkat, mert abban annyira kurva jók vagyunk, hogy "jó, jó, DE..." És persze a lényeg: gondolkodjunk pozitívan! Tudom, tudom, sajnos nekem is egyre nehezebben megy, és ezt oltárian gyűlölöm magamban, mert ez nem én vagyok, legalábbis nem a jó én-em.

Tudom, hogy most roppantul nehéz dolgunk van, talán sohasem volt ennyire nehéz, de önmagamnak is néha ellent mondva arra kellett jutnom, hogy egyszerűen MUSZÁJ optimistának lennünk, hinni magunkban, meg abban, amit csinálunk, mert nincs más út. Csakis ez az egyetlen egy, mert különben azt vesszük észre, hogy elmerülünk abban a szarmocsárban, amelyben már most is benne vagyunk.... nyakig.
De én nem akarok megfulladni.

több a sok(k)nál

"Drámai szintre zuhant a forint jegyzése délelőtt. Az eurókurzus nem hogy a 310, de bőven a 312 forint alá futott. A piacon elterjedt hírek szerint a kormányfő Londonban elmondott szavai nem voltak meggyőzőek a hallgatóság számára."
(nol.hu)

"Végre neki kéne gyürkőzni a maastrichti kritériumok teljesítésének, és nem az euró bevezetéséhez vezető kiskapukat kellene tovább keresgélni- véli Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki addig nem lát esélyt az eurozóna előszobájának tartott ERM-II. árfolyamrendszerbe, amíg a forint jeletős kilengéseket produkál"
(hvg.hu)

"Közös közleményt adott ki a cseh, a lengyel, a román, a bolgár és a szlovák pénzügyi felügyelet: ebben azt hangsúlyozzák, nem lehet a régiós országokat egy kalap alá venni, minden ország eltérő kihívásokkal küzd, de felügyeleteik és kormányaik felelősek a megfelelő intézkedések meghozataláért. Az először közzétett nyilatkozatban nem szerepelt Magyarország, ami a piacon egyértelműen azt a hatást keltette: a régiós országok így próbálnak elhatárolódni a súlyosabb gazdasági problémákkal küszködő Budapesttől. A PSZÁF azonban később becsatlakozott az aláírók közé, azt egyelőre nem magyarázták el, miért késtek, vagy késtek-e egyáltalán."

"A reggeli forintgyengülés mögött szakértők már a nyilatkozat nélkül is azt a hatást vélték felfedezni: azok után, hogy Gyurcsány Ferenc Brüsszelben kudarcot vallott a régiónak kért bankmentőcsomag ötletével, mely egyben a régiós országok helyzetének összemosására vonatkozó (saját szempontunkból érthető) kísérlet bukását is jelentette. Így a forint, mely eddig a régiós devizákkal együtt gyengült, ma már egyedüliként indult el lefelé a lejtőn, a befektetői fejekben többek között a brüsszeli csúcsnak, a régiós országok már korábban megkezdett "nem vagyunk Magyarország" politikájának, illetve Obama kijelentésének köszönhetően elindult a térség országainak szétválasztása."

"A válság, az államcsőd rémének egyre gyakoribb felemlegetése sem lesz elég ahhoz, hogy a politika kilépjen saját árnyéka mögül. A Reformszövetség javaslatát alighanem ugyanúgy félresöprik, mint az eddigi hasonló programokat. Maximum arra használja a kormány, hogy felmutassák: bármit is tesznek, lehetne még annál keményebb is. Ez a kép sejlik fel szocialista képviselők elmondásából és a múlt tapasztalatai alapján."
(index.hu)

Kérdezem én: mégis meddig lehet ezt tűrni, bírni, egyáltalán túlélni? Vajon meddig magyarázzák még a bizonyítványukat az arra illetékesek, ahelyett, hogy észrevennék már végre, hogy kurvára nem csinálnak semmit?! Vajon miért gondolják,hogy nem vennék részt a közös teherviselésben, HA VÉGRE MEGMONDANÁK, mi a fenét akarnak?!! (persze, ahhoz tudni is kéne) Vajon megvárják, amíg utcára mennek a népek éhesen, szomjasan, kétségbeesetten, feldühödve? Miért kell már megint ennek az országnak az utolsók között kullogni, szégyenkezni?! Miért kell nekem nap mint nap az általunk megbízott seggfejek dillettantizmusa miatt fejfájást kapni, árfolyamokat nézegetni és rettegni a postástól?! Vajon mikor érezhetem végre magam biztonságban?! Vajon még meddig viszik vásárra a mi bőrünket?!

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem már nem sok kell az utolsó csepphez a pohárban...

Felcímkézve

Szeretünk mindent bedobozolni. Kategorizálni. Felcímkézni. Mint a nagyanyám a befőtteket a spájzban. Felcímkézni a saját életünket is.Mert úgy jó nekünk, ha minden definiálva van. Ha rá lehet aggatni valami jelzőt. Ha meg lehet határozni. Ha rá lehet mondani: ez á vagy bé. Fekete vagy fehér. Még akkor is, ha ez egy helyzet. Állapot. Netán ember. Vagy kapcsolat. Vagy csak egyetlen pillanat.
Pedig vannak dolgok, helyzetek, pillanatok, kapcsolatok, emberek, amelyeket nem kell felcímkézni. Mert csak úgy vannak. Természetükből, helyzetükből fakadóan jók. Vagy éppen nem jók, de kellenek. Mert hozzánk tartoznak. Lehet, hogy csak röpke pillanatra, de az is lehet, hogy hosszú útra. Nem kell túlragozni, túlértékelni, csak örülni, hogy vannak. És a miénk.

Aktuális

" Senki nem lehet jobban rabszolga, mint akivel elhitetik, hogy szabad" /Goethe/