Félmaraton

A mai nap dokumentálásra való.
Kellett nekem valami kihívás, teljesítmény, és az Istennek sem lehetett lebeszélni arról, hogy ne fussam le a félmaratont, pedig BB megpróbálta (és milyen qvára igaza volt!)
No,de lényeg a lényeg: 35 fokban, eszement melegben, kínkeservesen, a bioritmusomtól a létező legtávolabbi időpontban (MINDIG, de MINDIG is esti edző voltam, vagyok, délelőtt tízig örülök, ha egyáltalán valamilyen alap szinten sebességbe hozom magam, erre ma 10-kor már teljes futócuccban...) de végigcsináltam a 26. Nike félmaratont. A pillanat, ott a célba érkezésnél,könnyekkel a torokban, meg a szemekben, teljesen szétcsúszva, kicsit belehalva, na, az frenetikus volt.
Annyi bizonyos: egyelőre elég volt a kihívásokból, csak légkondícionált edzőteremben vagyok hajlandó bármilyen sporttevékenységet folytatni.
És mindig álmom volt, hogy egyszer majd lefussam a maratont... hát, ezt azért még most újra kell gondolnom.
Rohadtul fáradt és fejfájós vagyok, és azóta is azt figyelem, normálisan dobog-e a szívem. De azért büszkeség...

P.S.: köszönöm Billy Idolnak, Aliciának, az AC/DC-nek meg mindenkinek, aki kitartott velem ezen az elképesztő nagy úton :-))

Mai dal

Minek nevezzelek...?!

A családok százezreit érintő svájci frank mizéria árnyékában csendesen meghúzta magát az a hír, mely szerint a budapesti Lágymányosi híd a Földrajzi Bizottság egyhangú döntése nyomán újabban Rákóczi híd néven "fut" (vagyis pontosabban áll) majd. (zárójeles megjegyzés: mégis milyen döntés lett volna, ha nem egyhangú, miután a Ferihegy átkeresztelése kapcsán mindenkit jól kirúgtak a bizottságból. Röhej)

Nem tudom,vajon rosszul gondolom, hogy kurvára más problémák is vannak ebben az országban, mint a folyamatos átkeresztelkedés?! Mellesleg: nincs minden egyes magyar településen már eleve minimum egy Rákóczi út, utca, tér, szobor, sarok,iskola vagy bármi? Úgy érezte az előterjesztést jegyző nemzeti fejlesztési miniszter úr, hogy Rákóczinak még adósai vagyunk 1703.óta? Félreértés ne essék, nekem aztán semmi bajom Rákóczival, de nyugodtan elhiheti nekem az összes mániákus névváltoztató, hogy sem Feriheggyel, sem Moszkvával, Lágymányossal meg pláne nem volt...

Azzal viszont rohadtul van, hogy 250 fölé ment a svájci frank, az euró zóna baromira szétesőben van, és nem nagyon látom, hogy a sok okostóbiásnak lenne valami ötlete, hogy mit kellene csinálni azon túl, hogy átnevezik az egész kurva várost!

Video cycling

a maori-szigeteken bicajoztam tegnapelőtt, szuper volt,ahogy az óceán-parton haladva a kövekre csapódott hullámok az arcomban landoltak, és kicsit a szél is fújt, a nap sütött, és a durva emelkedőknél már csak a meredekek voltak durvábbak, izzadt a homlok, rendesen, csípte az izzadság a szemet, feszültek az izmok, szárnyaltak a gondolatok, és ott volt az a templom is, zöldre festve, gyönyörűen, méltóságteljesen, amelyik mellett csak úgy elsuhantam, és volt rendes, széles kerékpárút is, egyszóval szuper...

Mindehhez nem kellett semmi más, csak átbattyogni a life 1 fitneszbe egy video spinning órára, és 1400 forintból teker egy jót az ember az óceán-parton, úgy, hogy még a feneke is izmosodik.
Sőt: ha bérletet veszek, 15000-ből megvan egy kéthetes exkluzív nyaralás is. Jó, nem?
(na jó, tudom, kicsit olyan feeling mint a szex gumival. de azért ki kell próbálni. mármint a bicajt :-))) )

A lustaság fél egészség...

huhh, jó rég írtam, nem mintha ne történt volna csomó minden, s nem mintha nem szeretnék írni...

Hm. Ilyenkor meg aztán jól nem tudja az ember, hol kezdje a beszámolót, meg egyáltalán, mit is akar dokumentálni az elmúlt időszakból.
Úgyhogy nézzük talán címszavakban. Vagy ha már olyan szólás-mondásfélével nyitottam, akkor a folytatásban is...

-Azaz: sok jó ember kis helyen is elfér...
Hát, nem tudom, tudta-e mit beszél az, aki ezt kitalálta, minden esetre marhára nem igaz. Még ha az a "sok jó ember" csak kettő, s még ha az a kis hely azért annyira nem is kicsi... Együtt élni valakivel szuper, s egyben legalább ennyire nehéz is, még ha az imádat kölcsönös is. A helyzetet nehezíti, hogy a két félből egyiknek sincs fix napirendje, és bár az egyik félnek van saját irodája (amit a másik fél nyugodtan használhat) mindketten a nappalit sajátítják ki irodának. Így aztán jó ideig három számítógépre két internet zsinór jutott, amiért aztán ment a harc, de hál istennek ez már legalább megoldódott. Persze, ez csak a történet egyik része, hol van még a reggeli hajmosás zaja, a "lábujjhegyen" lét, amíg a másik felébred, meg aztán a lényeg: a privát szféra szentsége.
Szerencsére a helyzet rohamos javulásnak indul: csütörtökön beszerelik a konyhabútort az új lakásban, jövő héten remélhetőleg a többi cuccal is ideér az asztalos, és akkor ott lesz az az idilli állapot, hogy mindenkinek saját fürdőszoba, magántér, jó nagy közös nappalival,szuper tetőterasszal :-))

- "Ha valakitől semmit se várunk, nem is csalódhatunk a végén."
vagy inkább
Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Most jöttem rá, hogy igazából erről most nem is akarok írni. Még csalódott vagyok. Meg dühös. Akkor is, ha pontosan tudom, hogy jól döntöttem.
De azért nem adok igazat Oscar Wilde-nak, aki szerint "az élet egy nagy nagy csalódás".

- Budapest, Budapest, te csodás

Továbbra is imádom ezt a várost. Totálisan olyan szakaszát élem az életemnek, amikor ez kell nekem. Akkor is, ha néha baromira hiányzik a régi szociális hálóm. De valahogy jó ez most, hogy a régi barátokkal vagy BB-vel csak lazán átgyalogoljak a Rádayra és a kedvenc helyeinken kajáljunk valami finomat, hogy kiruccanjak a Kopaszi-gáthoz egy jó könyvvel a kezemben, hogy végre ráérjek, gyalogoljak sokat, elhúzzak moziba, amikor csak akarok, meg minden ilyesmi. És itt is vannak kedvenc helyek, a pékségben a csajok messziről integetnek, csakúgy, mint a szomszéd virágboltos, amúgy meg hetente összeakadok az utcán valami rég nem látott ismerőssel még a veszprémi létből...

Asszem most ennyi. És most már belehúzok a dokumentációba. Ígérem.

Mégis kinek az élete?

"Mondjuk, van egy ember, aki olyan biztos az igazában, hogy nem tűr ellentmondást. Ha ez az ember egy béna szobrász, akkor paranoiásnak nevezzük. Ha viszont főorvos az illető, akkor vérprofinak." - mondja Ken Harrison szobrász, aki egy autóbaleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Magatehetetlenül fekszik hat hónapja kórházi ágyában, a nővérek forgatják, etetik, itatják, pelenkázzák, borotválják. Ken egyetlen szerencséje (egyesek szerint szerencsétlensége), hogy elméje tűéles. Hihetetlen szarkazmussal, öniróniával szemléli helyzetét, és röhög az ápolón, aki szerint teniszbírónak kiváló lenne, ugyanis ott tényleg csak az kell, hogy az ember jobbra meg balra tudja forgatni a fejét. Röhög az ápolón, mert ő legalább nem sajnálja (na jó, csak egy kicsit), nem szánakozva néz rá, nem próbálja vigasztalni, hogy a "kor technikai vívmányainak köszönhetően akár egy olvasógépet is képes lenne működtetni."
Mert Kennek nem ez kell. Bár az orvosok csodaként élik meg, hogy túlélte a balesetet, neki nem kell ez a csoda. Nem, egyáltalán nem sóvárog a halál után, szimplán csak számára n e m ez az é l e t. Vagyis nem élet ez. Hisz nincs meg hozzá egy nagyon fontos "kellék": az emberi méltóság.
Éppen ezért Ken úgy dönt: elmegy a kórházból, felhagy az őt életben tartó kezelésekkel. A főorvosnak persze esze ágában sincs ezt engedélyezni, mi több, Ken depressziójára hivatkozva erős nyugtatókat ír fel neki. A beteg azonban nem engedelmeskedik, hiszen egyetlen dolog maradt meg számára csupán: a tiszta, ép elméje, s ehhez ragaszkodik is. Mint ahogy ahhoz is, hogy önmaga rendelkezhessék saját sorsa felett. Teszi mindezt (kissé persze paradox módon) hihetetlen élni akarással, hévvel, erővel, s mindenek felett viccel.
Brian Clark Mégis kinek az élete? című darabja a Centrál Színházban nagyon, de nagyon jó előadás. A főszereplő Rudolf Péter elképesztően hiteles alakítást nyújt, kellőképpen vicces és komoly, elesett, mégis kőkemény, de a többiek, Borbás Gabi,Nagy-Kálózy Eszter,Schmied Zoltán,Bálint András is szuper. S bármennyire is komoly, elgondolkodtató témát dolgoz fel a darab, egyetlen pillanatig sem nyomasztó. Persze, ehhez nagyon kell, hogy helyén legyenek az arányok a színészeknél, rendezőnél, díszletnél...
Meg kell nézni.

Szép kis nap

Ez egy tök szuper nap volt.
Heverésztem és újságot olvasgattam a Nemzeti Színház kertjében (öt perc tőlünk),aztán ücsörögtünk a készülő új lakásunk tetőteraszán, majd futottunk a Duna-parton BB-vel szuperságos jó időben, aztán este kajáltunk finomat a Ráday utcában.
Relaxáló, nyugis, napsütéses, illat-aromás tavaszi nap, igazán élvezetes :-))
Pénteken három meeting. Rá kellett készülni :-)

P.S.: csak, hogy írásba adjam, két hétig böjtölök, egyáltalán nem eszem húst. Most a negyedik nap múlt el, simán tök jól bírom. Hála az A-s vércsoportnak :-)