"Mondjuk, van egy ember, aki olyan biztos az igazában, hogy nem tűr ellentmondást. Ha ez az ember egy béna szobrász, akkor paranoiásnak nevezzük. Ha viszont főorvos az illető, akkor vérprofinak." - mondja Ken Harrison szobrász, aki egy autóbaleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Magatehetetlenül fekszik hat hónapja kórházi ágyában, a nővérek forgatják, etetik, itatják, pelenkázzák, borotválják. Ken egyetlen szerencséje (egyesek szerint szerencsétlensége), hogy elméje tűéles. Hihetetlen szarkazmussal, öniróniával szemléli helyzetét, és röhög az ápolón, aki szerint teniszbírónak kiváló lenne, ugyanis ott tényleg csak az kell, hogy az ember jobbra meg balra tudja forgatni a fejét. Röhög az ápolón, mert ő legalább nem sajnálja (na jó, csak egy kicsit), nem szánakozva néz rá, nem próbálja vigasztalni, hogy a "kor technikai vívmányainak köszönhetően akár egy olvasógépet is képes lenne működtetni."
Mert Kennek nem ez kell. Bár az orvosok csodaként élik meg, hogy túlélte a balesetet, neki nem kell ez a csoda. Nem, egyáltalán nem sóvárog a halál után, szimplán csak számára n e m ez az é l e t. Vagyis nem élet ez. Hisz nincs meg hozzá egy nagyon fontos "kellék": az emberi méltóság.
Éppen ezért Ken úgy dönt: elmegy a kórházból, felhagy az őt életben tartó kezelésekkel. A főorvosnak persze esze ágában sincs ezt engedélyezni, mi több, Ken depressziójára hivatkozva erős nyugtatókat ír fel neki. A beteg azonban nem engedelmeskedik, hiszen egyetlen dolog maradt meg számára csupán: a tiszta, ép elméje, s ehhez ragaszkodik is. Mint ahogy ahhoz is, hogy önmaga rendelkezhessék saját sorsa felett. Teszi mindezt (kissé persze paradox módon) hihetetlen élni akarással, hévvel, erővel, s mindenek felett viccel.
Brian Clark Mégis kinek az élete? című darabja a Centrál Színházban nagyon, de nagyon jó előadás. A főszereplő Rudolf Péter elképesztően hiteles alakítást nyújt, kellőképpen vicces és komoly, elesett, mégis kőkemény, de a többiek, Borbás Gabi,Nagy-Kálózy Eszter,Schmied Zoltán,Bálint András is szuper. S bármennyire is komoly, elgondolkodtató témát dolgoz fel a darab, egyetlen pillanatig sem nyomasztó. Persze, ehhez nagyon kell, hogy helyén legyenek az arányok a színészeknél, rendezőnél, díszletnél...
Meg kell nézni.
