Például

"Egyébként szerintem ne törődjük bele, hogy ilyenek lettünk, hogy ilyenek lettek a viszonyaink. Egymáshoz, a természethez, önmagunkhoz vagy az állatokhoz! Én azt mondom, hogy mindenki a maga területén próbáljon meg tenni valamit, a maga lehetőségeinek megfelelően! Ki miért tudja a szavát hallatni! Ki a beteg gyerekekért, ki a hajléktalanokért, ki a magányosokért, én pedig most, hogy a kutya-örökbefogadási program nagykövete lettem, próbálok szólni, kiabálni, vagy bármilyen módon jelezni, hogy jóvátehetetlen hibák és bűnök sorozatát követjük el nap mint nap a kutyákkal szemben. Pontosabban önmagunkkal szemben is, hiszen ha a kutyáinkkal felelősebb, megértőbb, szeretettel telibb lenne a kapcsolatunk, akkor egymáshoz is könnyebben tudnánk közeledni…"

az interjú folytatása itt http://www.nlcafe.hu/noklapja/20090318/hegyi_barbara_mi_is_orokbe_fogadunk_/

Felcímkézve

Szeretünk mindent bedobozolni. Kategorizálni. Felcímkézni. Mint a nagyanyám a befőtteket a spájzban. Felcímkézni a saját életünket is.Mert úgy jó nekünk, ha minden definiálva van. Ha rá lehet aggatni valami jelzőt. Ha meg lehet határozni. Ha rá lehet mondani: ez á vagy bé. Fekete vagy fehér. Még akkor is, ha ez egy helyzet. Állapot. Netán ember. Vagy kapcsolat. Vagy csak egyetlen pillanat.
Pedig vannak dolgok, helyzetek, pillanatok, kapcsolatok, emberek, amelyeket nem kell felcímkézni. Mert csak úgy vannak. Természetükből, helyzetükből fakadóan jók. Vagy éppen nem jók, de kellenek. Mert hozzánk tartoznak. Lehet, hogy csak röpke pillanatra, de az is lehet, hogy hosszú útra. Nem kell túlragozni, túlértékelni, csak örülni, hogy vannak. És a miénk.

Szívassuk egymást, gyerekek!

Óváros tér, délelőtt tíz óra. Sajtótájékotató a városházán, előtte a szokásos balhé a parkolás helyzetében nem annyira problémamentes város különösen frekventált helyszínén. Mivel rohanásban voltam, azonnal beparkoltam a tévés kolléga céges kocsija előtti szabályos parkolóhelyre (nem úttest, félig járda vagy ilyesmi). Futás közben perszen nem elfelejtkezve a parkolócetliről sem... Hiába azonban minden igyekezet, ugyanis cirka fél óra elteltével várt a tízezeres büntetés. Mint kiderült, már nem a Veszpark-os, hanem a közterület fenntartós oldalon álltam, (ahová csak engedéllyel lehet behajtani) figyelmetlenül.

A történetet csak azért akartam néhány mondatban illusztrálni, mert a probléma szerintem öszetettebb, mint az első látásra tűnik.Oké, persze, a tábla jelezte, meg minden, tényleg hibáztam... Nem is ez ezzel az egésszel a gond, mégcsak nem is a (amúgy szerencsés) végkifejlet a lényeg. Ez nemcsak egy szimpla parkolási ügy. Hanem elvi kérdés. Hogy a parkolócetli váltáshoz képest 5 perccel későbbi időpontban már ott díszelgett a cédula a kocsim szélvédőjén. Hogy hiába látták az őrök a szándékot (lásd a megváltott parkolójegy!!), nem számít. Nincs méltányosság. Nincs elfutás. Nincs indok, kifogás. Öt perc. Nem megvárni, hogy esetleg csak befutottam valahova, bent felejtettem valamit, pisilni kellett a gyereknek stb... Öt perc. Nem tíz, senem negyed óra. Nem figyelmeztetés, vagy kétezer forint, hanem mindjárt tíz. Nem elég, hogy a kiábrándító gazdasági, a még kiábrándítóbb politikai, közéleti helyzet (vagyis nem is tudom igazán, melyik kiábránbdítóbb, de értitek, mire gondolok...)szóval, nem elég minden ezek okozta frusztáció, szorongás, rossz érzés, még a kis mikrokörnyezetünkben is szívassuk egymást bátran! Vesszen ki az a maradék humánum is mindenkiből, már akiben egyáltalán még maradt (bár az tuti, nem megy el parkolóőrnek). Szóval, hogy meg sem próbáljunk legalább mi,emberek, kicsit is emberséggel bánni egymással, összekacsintani, észrevenni, értékelni a szándékot. Nem azt akarom mondani, hogy mentesítsen a bírság alól, de, hogy legalább ne legyen az embernek olyan érzése a saját városában, hogy utaznak rá. Üldözik. Kilesik, és öt perc alatt lecsapnak rá. A szomorú az egészben, hogy valahogy biztos vagyok, hogy minden ilyen szívatás után még önelégült mosollyal egy örömtáncot is lejtenek...


Az egyik hetilapban mondta Joseph Dakkas, egy bejrúti klub tulajdonosa: "Háború van. Háború van keleten, háború van nyugaton, Háború fent északon és háború lent délen. De mi éneklünk, mi táncolunk, mi hódolunk a gyönyörű nőknek. Mi emberek vagyunk."

Nah, szóval, valami ilyesmire gondoltam...