Találkozás

Előbb értetlenkedtem, hogy "na de eddig miért nem, ez zseniális...?", aztán meg rájöttem: azért, mert ennek most van itt az ideje. Nem előbb, nem később, hanem pont most. Hogy érthetőbb legyek, Szerb Antal, az Utas és holdvilág, meg az én találkozásomról beszélek. A könyv nagyon jó : "Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét "csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? ... Mihály, a regény főhőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elől, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell történnie mindabba, amibe nem akar. Mert "és ha az ember él, még mindig történhet valami..."

Márainak meg igaza van abban, hogy ki kell várnunk egy angyal és egy szent türelmével a hozzánk tartozó dolgok (nők, férfiak, könyvek, barátságok) jöttét, egy cseppet sem siettetni azt, mert akkor elkerülhetjük ami személyesen a miénk.

Hát ez volt/van a nagy tanulság. Mindent a maga idejében...

Útravaló

Utazni jó. Kell. Mindig, újra és újra. Mert mindig kap valamit az ember, nem pedig elvesznek tőle. (Na jó, kivéve, ha kifog egy lehúzós taxist :-) ) Kap élményt,életre szóló "szerelmet", új benyomásokat, kielégítheti a kíváncsiságát, vágyainak, érdeklődésének tárgyát, megtanul elfogadni, másságot értékelni, új ízeket, illatokat, más mentalitást, életérzést befogadni, megtanul más embereket, kultúrákat tisztelni, vagy egyszerűen csak rácsodálkozni dolgokra...
Szóval, mindig kapunk valamit,útravalóul bele a hátizsákunkba, akkor is, ha az az ország, az a város éppen akkor, abban a pillanatban nekünk nem annyira...
Ha nem az út, hát az útitárs a fontos. Tőle, tőlük kapunk valamit. És akkor már az út sem volt hiába...

"Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak emberi értelmet."
(Márai)