A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Almádi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Almádi. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 29., vasárnap

saturday night

Hallani lehetett a csendet ott fent a hegyen, ahol mindig minden jó, alattunk a Balaton, a fények lassúak még, az illatok intenzívek, szólni nincs nagy kedv, csak hallgatni jó, a takaró meleg, a pillanat elmébe vésve...

(és végre ott és akkor kurvára nem érdekelt senkit, van-e miniszterelnök vagy sem. Mert kérem van élet azon túl is.
Különben meg nyugi, már úton van az erősítés :-))))) )

2008. augusztus 7., csütörtök

Helyzetjelentés


Jóóóól kifáradtam, amíg letekertem Almádiba egy fagyira,illetve leginkább vissza, a hegymenetben, de nem számít, szeretem érezni, amint működnek az izmaim, aztán paradicsomos mozzarella, meg kellemes csevej egy régi baráttal, és már csak egyet kell aludni, hogy végre kezdődjön az olimpia... hát, mára ennyi... :-)

2008. június 18., szerda

Ez+az


Először is, muszáj elmondanom, hogy kissé neheztelek saját magamra. Ugyanis hagytam magam mindenféle szóbeszédek által befolyásolni, és az általam napok óta mondogatott "az oroszokból még kinézek valamit" ellen fogadni. No, nem, nem az a bajom, hogy az egyébként remek tippelési sikerszériám ezzel megtört, hanem az, hogy az eddig jól szuperáló megérzéseim ellen tettem. Ismét egy tanulság: az első megérzés az ösztönös, a jó, ez nem hagy cserben.

Egyébként pedig abszolút boldognak kell lennem, úgyanis a tippmix-en (igen, újabb szerencsejátékba bonyolódtam, de kizárólag 200 forintam szánok rá!!!!) sikerült nyernem némi kis kávépénzt, ma pedig ismét eltaláltam a spanyol-görög meccset, úgyhogy immáron asszem 7. alkalommal vagyok nyerő a szerkesztőségi tippjátékban, úgyhogy listavezetőként várom a holnapi nmeccset, no meg persze az aprópénzt :-)))

Tök más téma: délután olvastam az indexen, hogy "Comedy Central nevű vicces műsorokat sugárzó és gyártó adó betette a lábát Magyarországra, és októbertől megpróbálja felvidítani a lakosságot. "
Nah, ezzel nincs is semmi baj, ha nem a VH1 adó helyére akarnák bepasszítani baromi jó érzékkel. Ugyanis véleményem szerint az egyetlen normális, hallgatható zenecsatorna, ahol nincs túl sok reklám, meg idióta-gagyi animációs ökörség, meg "olyanakaroklennimintbeyonceknowles" vagy "legyélteasajátjustintimberlake-m" című marha nagy kaliberű baromság. Viszont van zene, sokféle. Gondolom, az eszébe sem jut majd senkinek, hogy minket, akik szponzorálják ezt az egészet, megkérdezzenek. Egyáltalán, kell-e ez nekünk, de ha már le is nyomják a torkunkon, akkor talán megkérdezhetnék: nem-e az a fos (bocs, de erre egyszerűen nincs jobb jelző) viva tv vagy valami zone klub helyére kellene-e betenni esetleg, netalántán, nem pedig az egyébként hallgatott zenetévé helyett. Amúgy igazuk is van: mi jogon akarunk mi itten belepofázni mindenbe. Nah, ennyit erről. Mindenesetre ha valami papírt kell aláírni a VH1 megmentéséért, szóljatok!

Amúgy fantasztikusat bicajoztam ma este ismét, egy laza Veszprém-Almádi, jó kis tempóban, eső utáni illatkoncentrátummal,kis agyszellőztetéssel, némi erőlködéssel, izomhasználattal megspékelve, de csak azért, mert "olyan jó érezni, hogy élek" :-))))

2008. április 20., vasárnap

Szertartások

Kávé az Eszterrel mindig ugyanabból a starbucksos bögréből. Reggel negyven perces ébredezés,lődörgés, hajmosás, joghurt, zene. Ebéd előtt a kollégákkal a mindennapi évődés: "ki jön, mikor megyünk, mivel megyünk, éhes vagyok, kész vagytok már?" Ha a csajokkal együtt, akkor a dalaink, Alicia Keys, Pressertől a Nagy találkozás, a Vetkőzés, a Megint hétfő és az elmaradhatatlan Tina Turner-David Bowie duett, a Tonight. Hétfő,kosáredzés. Füred, Karolina és a latte macchiato. Almádi, hegytető, a boldogsághely,a jó öreg Cher, teljesen felcsavart hangerő, közben szinte belelóg a lábunk a Balatonba... Mindig ugyanúgy. Mint valami szertartás. Biztonságot ad. Ritmust.Támpontot a napoknak. Az életnek. Kell. Jó. A róka is megmondta:

"...Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. ..."


És még egy dal. Nagyon jó.Dórinak szeretettel :-)))

Zagar: Wings of love

2008. március 30., vasárnap

Lehúzott ablakkal...


... végre nem sietősen autókázni az nagyon jó, mert talán először az idén olyan igazán ömlött bele a képembe a tavasz, hogy alig bírtam tőle levegőhöz jutni, de nem érdekelt, egyáltalán, inkább csak nyeltem belőle nagyokat, úgyis olyan szomjas voltam érte már, és jó volt, azért is, mert közben jó zene szólt, már megint, mint mindig, és lehetett hangosan hallgatni meg énekelni és táncolni közben, akkor is, ha a másik autóból furcsán néztek, de kit érdekel, ha akkor és ott "most érzem, hogy jó, már érzem, hogy jó", pláne, mert Almádi volt jövet-menet, a víz, az ég kék, a kölykökkel, családdal, finom bécsi melange-val,nap pirította arcokkal, az asztalomon meg sárgállnak a nárciszok, szóval, szép kis nap volt, nagyon, olyan igazi, tavaszi...